Államszocialista kísérletek a sikerre

A szaktudás – és persze annak birtokosa – a rendszer számára alapvető fontosságú volt, hiszen a politikai vezetés nélkülözhetetlen eszközként tekintett rá saját céljai megvalósításában.

A könyvben olvasható esettanulmányok és elemzések arra világítanak rá, hogy a politikai szempontok gyakran felülírták a szakmai megfontolásokat, vagyis az állampárt különböző szintjein meghozott humánpolitikai döntéseknél sok esetben nem a hozzáértés, hanem politikai lojalitás számított leginkább. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a technokrata tudás háttérbe szorult volna, a rendszer ugyanis komoly lehetőségeket kínált a szakértők számára. Nem csupán egyes kiválasztott szakemberek juthattak jól finanszírozott, társadalmilag elismert pozíciókhoz, hanem maga a pártállam hozott létre egy kiterjedt, sajátos technokrata intézményrendszert, amely fontos szerepet kapott a gazdaság és a társadalom átalakításában. Ez a folyamat különösen az úgynevezett hruscsovi fordulat után vált látványossá.

A kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1961-ben határozatban üdvözölte a Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett azon törekvéseket, amelyek a technikai fejlődésre és a termelés növelésére alapoztak. Mint fogalmazott a hazai pártvezetés: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának programja célul tűzi ki a kommunizmus anyagi-műszaki alapjainak megteremtését 1980-ig. Néhány év múlva a Szovjetunió elhagyja az Egyesült Államokat nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari termelés összmennyiségében is. A kommunizmus építésének 20 éves programja szerint a Szovjetunió ipari termelése 1980-ban az 1960. évinek hatszorosa lesz, vagyis lényegesen több, mint ma az egész világ ipari termelése. […] Ugyanakkor a Szovjetunióban lesz a legrövidebb munkaidő és legpezsgőbb tudományos és kulturális élet a világon.” Ez a terv azonban nemhogy nem valósult meg, de maga a Szovjetunió is megszűnt az 1990-es évek elejére.

A technokrácia szellemében hazánkban is jelentősen növelték a kutatás-fejlesztési ráfordításokat, új intézményeket hoztak létre, s egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a tudományos-technikai fejlődés eredményeinek kommunikálására. Magyarországon ekkor alakult meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, amely az 1960-as években a „tudományos és technikai forradalom” egyik jelképévé vált. A világgazdasági versenyben végül a szocialista blokk országai maradtak alul a kapitalista gyökerű kompetitív piacokkal szemben. Ahogy Bódy Zsombor megfogalmazta: „A technológiai előrelépésre fordított minden erőforrás és a technokrata szakértelem erőfeszítései ellenére a mérleg inkább negatív. Nyugati irányba a technológiaalapú magyar export aránya a teljes magyar kivitelen belül nem haladta meg az 1970-es évek végén sem a két világháború közötti szintet. A szovjet típusú rendszer feltétel nélkül hitt a racionális, tudományosan megalapozott szaktudásban. Érvényesülését, sikerét viszont valójában éppenhogy nem tudta biztosítani. Végül is a tudás, mint olyan a történeti fejlődésben a technokrata szaktudás formájában neki juttatott szerep betöltésére talán nem is lehetett alkalmas.”

(Bódy Zsombor: Technokraták a pártállamban. A szakértelem és a hatalom dinamikája a szocializmusban. Jaffa Kiadó, Budapest, 2025, 224 oldal)