Álságos aggodalom

Tegnap az Európai Bizottság szakértői megállapították, hogy az európai uniós csatlakozásra az első körben esélyes közép- és kelet-európai országok agrártermelőinek jövedelme a taggá válás utáni első években akkor is harminc százalékkal nőne átlagosan, ha egyáltalán nem részesülnének a közvetlen uniós agrártámogatásokból. A bizottság azonban nagylelkű: elkészített négy forgatókönyve szerint természetesen akkor járnak jól a csatlakozók (köztük mi is), ha az általuk korábban már megszellőztetett változat valósul meg. Azaz a csatlakozás első évében huszonöt százalékos, majd fokozatosan növekvő közvetlen kifizetésekben részesülnénk, a bizottság szerint azért, mert bizonyos mértékű közvetlen támogatásokra az újonnan csatlakozó országoknak is szükségük van termelőik jövedelmeinek stabilizálásához, ám azok viszonylag alacsony szinten is éreztetik az új tagországok termelőivel a csatlakozás jövedelmekre gyakorolt pozitív hatását. Méltányos eljárás.
Hála az EU agrárguruinak és magasan képzett Kelet-Európa-szakértőinek – különös tekintettel a hazánkra szakosodott specialistákra –, hogy a mi érdekeinket védik foggal és körömmel, hidegen számító aggyal és sziporkázó logikával. Szigorú és precíz kalkulációik szerint ugyanis az általuk egy évtized alatt nekünk szánt, saját termelőiknek juttatott támogatási
összegeknél jóval alacsonyabb szintű közvetlen támogatások, úgymond komoly szociális problémák kialakulását akadályozzák meg. Köszönet érte.
Egyenlő jogú uniós tagként mi „természetesen” nem is követelhetünk egyenlő elbírálást, amikor a szociális romlás réme lebeg fejünk felett, azt el kell kerülni mindenképpen. Maradjunk csak az alacsonyabb jövedelmi szintnél, nem akarnak gazdáink, termelőink, parasztjaink több pénzhez jutni! Mit is kezdenének vele?! Ne adj’ isten, vennének egy új traktort, esetleg technológiai fejlesztéseket hajtanának végre, hogy az uniós normáknak megfelelő termelést produkáljanak – és kicsit jobban éljenek. Rózsás álmok.
Érthetetlen módon a csatlakozó országok mindegyike kifogásolta a bizottság korábban ismertetett ajánlását, és minden bizonynyal nem vélekedik másként a tegnap közzétett javaslatról sem. Attól tartanak ugyanis, hogy az egyenlő tagság mellett fennáll a kétszintű agrárpolitika kialakulásának a veszélye. Az uniós guruk ettől nem félnek, ellenben úgy látják, hogy a csatlakozásunkból származó kedvező hatások csak akkor jelentkezhetnek, ha az uniós termelési szabványoknak megfelelő agrárberuházásokat végrehajtjuk. Abból az alacsonyabb szintű támogatásból, amelynek teljes összegéből az uniós gazdáknak sokkal komolyabb fejlesztésekre futja. Ha a kölcsönös engedmények megszületnek is, az EU magatartása mellett nem lehet elmenni szó nélkül.
E pökhendi magatartást ugyanis nehezen viseli a föld népe, pláne akkor, ha eszébe juttatják, hogy az unió idáig nyúló csápjai miként alakították a magyar mezőgazdaságot, és diktálnak ma is, a multikon keresztül, amelyek minden hazai megmozdulása uniós termelői érdekeket szolgál – gondoljunk a növényolajipar privatizációjára, a cukorgyárak bezárására és az illegális földvásárlásokra. A többi csatlakozó ország álláspontja a miénkhez hasonló, lehet velünk tárgyalni, de nem tisztességtelenül.