Csak az emlékezést hirdetheti a Terror Háza

Szégyen, hogy a Benes-dekrétumok kapcsán a magyar baloldali, liberális politikusok – választási megfontolásból – olyan gólt akarnak lőni, amelyből biztos, hogy öngól lesz – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Boross Péter. Az egykori miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a szocialisták választási győzelmük esetén átkeresztelnék a Terror Házát, úgy vélte: átkeresztelési hajlamaikat a múltból örökítették át.

A napokban nyitotta meg a recski foglyokról készült film bemutatóját a MOM Kultúrházban. Szintén itt mutatták be a magyar parasztság, a kulákság szenvedését, Kulák Golgota címmel. Mit szimbolizált a Rákosi-korszakban Recsk?
– Azt hiszem azt, hogy az emberi üldözésnek is többféle változata volt: súlyos és még súlyosabb. Recsk a megsemmisítő tábort szimbolizálja. Ez a tábor hasonlított legjobban a szovjet Gulaghoz, a koncentrációs táborokhoz, mert innen a hírek nem jutottak ki, a hozzátartozók nem tudták ki hol van, a bánásmód, a viszonyok, az alultápláltság, a büntetések, a kemény fizikai munka mind arra utalt, hogy a foglyok előbb-utóbb meghalnak. 1948-tól 1952-ig egyre intenzívebbé vált az emberüldözés, különböző csoportokat emeltek ki osztály- és egyéb szempontok alapján. 1948 után kezdődtek meg a kitelepítések, amelyek főként a lakással bírókat, a katonatiszteket és általában a középosztályt érintették, az arisztokrácia maradékával egyetemben. A gyárak, üzemek államosítása után államosították a házakat, az embereket megfosztották vagyonuktól. Sztálin halála 1953-ban egy időre megakasztotta az üldözéseket, egyébként Moszkvában a zsidó orvosok pere is jelezte, hogy sorra kerülnek a zsidó közösségek is. Eresztékeiben ekkor kezdett recsegni az egész, mert ezt a modellt csak egyféleképpen lehetett fenntartani, úgy ahogy Sztálin, erőszakkal, megtorlással.
– A magyar parasztság kétszer bűnhődött. Egyszer, amikor elindult a kuláküldözés, a jómódú gazdák tönkretétele, majd Kádár János ideje alatt, amikor az erőszakos téeszesítéssel kiforgatták minden vagyonukból a parasztokat.
– A Kádár-korszakra, az ötvenes évek végére tehető a magyar parasztság totális kisemmizése: elvették a földet, az állatokat, a munkaeszközöket, még azoktól is, akik nemrég jutottak földhöz. Nagyon sok helyen veréssel, bepofozással történt a téeszbe való belépés, de azt se felejtsük el, hogy a rémületkeltés remek feltételei teremtődtek meg az 1956-os forradalom utáni megtorlás időszakában. Az ország egyébként is a félelem légkörében élt, így aki nem ment munkásnak a városokba, annak be kellett lépni a termelőszövetkezetbe.
– Azt lehetne mondani, hogy 1945 után, már a Katonapolitikai Osztály működésétől egészen a hetvenes évek végéig – sőt csökkenő intenzitással a nyolcvanas évek elejéig – először fizikai, majd lelki ráhatással működött a terror. Amikor felavatták a Terror Házát, a nézők nemcsak azokra a megkínzottakra gondoltak, akiket odavittek, hanem arra is emlékeztek, amit az elmúlt negyven év kommunista diktatúrája a magyar mil-liókkal művelt.
– Nagyon jól emlékszem az ötvenes évekre, nagyanyám sorsára, amikor verőbrigádok a községházára berendelték a nagyobb földbirtokkal rendelkezőket, és nagyanyámat az éjszaka kellett elmenteni otthonról, mert másnapra szólt az idézés. Szüleimhez vittük őket, az ország túlsó felébe. Ez alatt az idő alatt a házat államosították, kiürítették, a földeket elvették, és utólag írattak alá anyámmal egy papírt – mert minden a nevén volt, nagyanyám haszonélvezőként szerepelt –, hogy önkéntes volt a földbeadás. Iszonyatos emlékek voltak ezek az egyetemes félelemkeltés időszakából – de hát sok százezer embert érintett ugyanez. Érdemes megnézni a diktatúrák természetrajzát. Működésük első tizenöt évében gyilkolnak, fosztogatnak, rettegést keltenek, és ebben a rettegésben hajtják végre szörnyű, voluntarista gazdasági terveiket is, majd amikor végeztek, elkezdődik egy olyan korszakuk, amikor már csak a lelkeket mérgezik. A történelemtanítás, a rádió, a televízió, a sajtó úgy mételyezett meg két generációt, hogy annak a mai napig tart a szellemi hatása. A fizikai terror után következett a szellemi terror.
– Ennek része a keresztény papság üldözése is.
– Főleg 1947 után kezdődött a harc a történelmi egyházakkal, elsősorban a katolikus egyházzal szemben. Megzavarták a körmeneteket, a Mindszenty- és Grősz-per mellett papok, hívek ezrei kerültek táborba és börtönbe. A parasztság összetörése után a hatvanas évek elején újrakezdődtek a papperek. A katolikus papok, szerzetesek esetében főleg a hitoktatást üldözték. Félelmet keltettek a templomba járással, a templomi esküvővel kapcsolatban. Mindenki az ötödik vagy még távolabbi faluba ment egyházi áldást kérni, vagy az újszülöttet keresztelni. Tehát megindult egy olyan hadjárat, amely elriasztotta az emberek jó részét a vasárnapi templomba járástól. Ez az a korszak, amelynek a szellemi hagyatékával nehezebb megküzdeni most, mint a fizikai kártételekkel.
– Térjünk vissza a Terror Házára. Kovács László szocialista politikus azt mondta, hogy ha a választásokat megnyerik, akkor a Terror Háza „megbékélés háza” lesz. De meg lehet-e bocsátani a nyilas terrornak, a kommunista terrornak?
– Átkeresztelési hajlamaikat szintén a múltból örökítették át. Az Andrássy útból Sztálin utat, Népköztársaság útját csináltak, majd a Hold utcából Rosenberg házaspár út lett, a Nádor utcából Münnich Ferenc utca, egyszóval mindig, mindent átkeresztelnek, mert szellemi totalizmusban gondolkodnak. Nyilván ennek a torzított, korcs vetülete az is, hogy ezt a házat is át akarják keresztelni. Itt a ház történelme jelenik meg, az, hogy mire használta két gengszterhatalom ezt a házat. Terrorra! Hogy lehet az iszonyatot – mert végig kell járni ezt a múzeumot – a megbékélés címszóval ellátni? A megbékélést ez a ház nem hirdetheti, az emlékezést kell hirdetnie.
– A volt csehszlovákiai magyarság és németség jogfosztottságát, megalázottságát, az elnyomást jelentik az 1944 után keletkezett benesi dekrétumok, amelyek még ma is érvényben vannak. Az MSZP és az SZDSZ nyilatkozataival a cseh és a szlovák hivatalos vélemény mögé állt. Hogyan látja ezt mint volt miniszterelnök?
– Az én szememben rút és visszataszító módon eltorzították mindazt, amit a miniszterelnök mondott. Orbán Viktor rendkívül árnyaltan fogalmaz és fogalmazott ebben az esetben is, ami a nemzetközi kapcsolatokat is érinti. Vannak olyan helyzetek, amikor „direktben” feltesznek egy kérdést. Ha egy magyar politikusnak felteszik azt a kérdést, hogy igazságosnak tartja-e Trianont, akkor nem válaszolhat oly módon, hogy az ne legyen egyértelmű. Akkor azt kell mondania – mivel nemzeti sorskérdésről van szó – hogy igazságtalannak tartja. Nem írhatja körül, bárkinek az érzékenységét is sérti. Ugyancsak nemzeti sorskérdés volt a csehszlovákiai német- és magyarüldözés vagy a benesi dekrétum következményei. Ha ezzel kapcsolatosan felteszik a kérdést, akkor nem köntörfalazhat. Én olvastam és hallottam is, amit Orbán Viktor mondott. Nem azt mondta, hogy majd az Európai Unióban felvetjük a kérdést, hogy ez a két ország ezzel a „jogi batyuval” bekerülhet-e, hanem azt a véleményét hangoztatta, hogy az Európai Unió jogrendjével teljesen ellentétes a kollektív megbélyegzés. Én úgy érzem, nem mondhatott mást, egy miniszterelnök nemzeti sorskérdésekkel kapcsolatban nem válaszolhat másképpen. Amennyiben erre a kérdésre Orbán Viktor más választ adott volna, akkor ért volna engem és sokakat csalódás. Azt megengedheti magának, hogy nem hoz szóba valamely témát. De ha felteszik a kérdést az Európai Bizottság ülésén, akkor nem kerülheti meg. Ezzel visszaélni a baloldali pártok részéről olyan megnyilatkozás, amely a húszas évek magyar kommunista emigrációjának propagandamunkájára emlékeztet. Szégyen, hogy magyar baloldali, liberális politikusok – választási megfontolásból – ilyen gólt akarnak lőni, amelyből biztos, hogy öngól lesz. Ebben a fejvesztett, támadó hadműveletben nem tisztelnek egyetlen nemzeti alapérdeket sem. Ennek a mentalitásnak nem lehet győznie.
– Orbán Viktor azt mondta a választások előtti utolsó parlamenti ülésen, hogy óriási felelősséget vesz magára az a párt, amelyik azt állítja, hogy Magyarországon nincs demokrácia.
– Ezt is állítják. Sok mindent állítanak. Egy kaptafára megy az egész, csak az emberek némileg feledékenyek, de én ugyanezt a sorsot éltem meg 1994-ben. Még azt is állították rólam, amikor miniszterelnök voltam, hogy nem lesznek választások, elhalasztom a választásokat, hatalomátvételi szándékok vezérelnek. Nagyjából hasonló kijelentések hangzanak el most is arról, hogy nincs demokrácia, hívjunk ide a külföldieket, duruzsoljuk a fülükbe, hogy a voksolás nem lesz tiszta. Ez már megmagyarázhatatlan mélypont. Nem egészen értem az általam közelebbről, nem ilyennek ismert baloldali politikusokat.