Eduard Benes a kampányban

Az ember naivan leül a magukat igazi újságíróknak tartó emberek televíziós beszélgetése elé – és azonnal elámul. Elámul pedig először is azon, hogy e kiváló szellemek elkötelezetten „érvelni” kezdenek, cseh és szlovák szempontokat érvényesítve a magyar miniszterelnök ellen. Egy olyan ügyben, amelyben – még ők sem tudják tagadni! – a magyar miniszterelnöknek igaza van. Mégpedig a balosok által egyébként olyannyira kedvelt emberjogi értelemben igaza van: a miniszterelnök ügyesen felhasználta tehát a mindent befedő emberjogi gumifogalmat, s a nagy „Európa” elveit visszhangozta. Mi hát a baj? Csupán az, hogy az emberjogi lózungoknak nem lehet magyarságvédő hatása, következménye. Ha ugyanis ilyen van, akkor az emberjogi maszlagot félre kell tolni.

Akik Orbán Viktort megalázkodva láttatnák
Az egyik kiváló elme még arról is képes beszélni, hogy most bocsánatot kérve a magyar miniszterelnöknek ezt az ügyet, tehát a felvidéki magyarok sorsát ismét cseh, illetve szlovák belüggyé kell tenni, majd ők, mármint a csehek és szlovákok, békésen megoldják belső ügyeiket. Mellékesen tudjuk meg azt, hogy a hazai németek kitelepítését csak néhány „liberális” ellenezte. Szegény Mindszenty bíboros, ha ezt megérhette volna! Ugyanis ő és a konzervatív kisgazdák, valamint a nem kollaboráns szociáldemokraták tiltakoztak a kitelepítés ellen, miközben különböző színárnyalatú balosok heccelődtek.
Hogy mennyire eleven a benesi dekrétumok ügye, azt jól mutatja a felvidéki magyar falvak határaiban lévő úgynevezett nevesítetlen földek problémája, amelyeket valódi tulajdonosaik vagy az elűzöttek helyben maradt nemzettársai ma sem kaphatnak meg. A haladó baloldal újságírói azonban akkor képesztik el a sokat látott magyar tévénézőket, amikor kijelentik, hogy a benesi dekrétumok eltörlése már csak a kártalanítási következmények miatt sem lehetséges. Érdekes. Bizonyos egyének, bizonyos csoportok kártalanítási igénye szinte végtelenül jogos, míg másoknak ugyanazon sorsért, szenvedésért semmi nem jár. Még az igazság kimondása is tilos.
Persze a kommunista „történettudomány” nevelése alkalmassá teszi az embert arra, hogy érdeke szerint interpretálja a múltat. A kérdés csak az, mi indít magyarországi újságírókat arra, hogy cseh és szlovák érdekvédelemben forgassák agyukat. E szorgoskodásban még azt is elfelejtve, hogy Szlovákia nem volt győztes ország, a Tiso-rendszert csak a szovjet kommunizmussal való cimborálásig eljutó Benes emelte a győztesek közé. Persze ez utóbbi megjegyzés részletkérdés ahhoz képest, hogy az igazságot kimondó magyar miniszterelnököt a haladó újságírók leginkább megalázkodva akarták volna látni.

Mindig az erős nagyhatalmak döntsenek?
Különös dolog ez régi folyamatosság részeként újra: a haladó baloldalunk, ellentétben szomszédbeli elvtársaival, soha nem volt képes a nemzeti érdekekért kiállni. Peter Weiss vagy Petre Roman – lehetne végtelen névsort hozni! – keményen harcolnak a szlovák vagy román nemzeti érdekekért, míg nálunk az oly szívesen külügyminiszterkedő Kovács László csak magánügyileg ért egyet a magyar érdekeket kifejező miniszterelnökkel, egyébként hivatalból sietne – ő ezt nyilván szakszerű diplomáciának hiszi – mindenki előtt meghunyászkodni, hogy aztán eme örvénybe süllyedjen egyre lejjebb. Hiszen ha semmiért feladom kisebbségi nemzettestvéreinket, mivel indokolható az, hogy akár a „hazaiak” ügyében is „kemény” legyek? Elvégre ha a szlovák nemzeti érdek szerint tudom egyszer nézni az ügyeket, semmi sem indokolja azt, hogy máskor ne úgy nézzem. Ha pedig technikai kérdés az egész, akkor tényleg értelmezhetetlen az, ha egy magyar miniszterelnök azt mondja: a bárhol élő magyarok védelme a magyar külpolitika kötelessége. Mellékesen: ezt az alkotmány is kimondja. A magyar államnak lehet-e az a feladata, hogy mások érdekeinek primátusával politizáljon? Aligha. Hogy egy magyar nyelvű újságírónak miért nem lehet ezt megérteni? Nos, valószínűleg azért, mert – jóhiszeműséget feltételezve – még a magyar sportsikereket is el tudják adni az ilyen emberek a szomszédaink elleni agressziónak. Nem kell itt erőltetni a győzelmet. Még megharagszanak a derék szomszédok. Kinek hiányzik az? Mindent rá kell bízni a jó nagyhatalmakra. Majdcsak lesz valahogy, de hogy saját véleményünk lehetne?
Szóval ezeknek az uraknak sem az igazság (kimondása), sem a magyarság érdeke nem fontos. Mi fontos akkor? Hát az, hogy ők mondhassák meg azt, hogy éppen mi a helyes. Vagyis csak a „tudatipari” és nyilvánosságdiktálási monopólium a fontos. Ezt pedig nem lehet alárendelni holmi magyar érdekeknek, mivel az olyan elavult. Szomszédaink is azok, messzemenően elavultak, de olyan hevesen és erővel lépnek fel. Érveiknek ugyan nincs emberjogi alapja, de mivel a rasszista magyar szélsőjobboldal ellen ágálnak, hát érdemes őket támogatni. Hogy a benesi törvények lényegében rasszista törvények? Nos, hát lehet, de ugye azok a náci németek és utolsó csatlósaik, a magyarok ellen irányulnak, hát el kell őket fogadni belügynek. Majd Kovács László elmegy tárgyalni (?!) – vajon mit mondhat, ha csak magánvéleménye van? –, s megnyugtatja a szlovákokat: minket nem érdekelnek az itteni magyarok, mi csak növekvő mértékben árucserét akarunk, a magyar kommunisták megértik a testvéri szlovák (cseh) nép törekvéseit, elvégre mi internacionalisták/kozmopoliták vagyunk. Mi elismerjük nemzeti érdekeik védelmének jogosságát, s majd az erősek döntenek.

Az egyetemes világbanki receptről
Mutassanak olyan helyzetet, amelyben egy virtigli magyarországi kommunista/szocialista ne tudta volna a pillanatnyilag legerősebb hatalmat támogatni. Ilyen nem lehetséges. Ennél készségesebben kifelé meghunyászkodó párt csak az SZDSZ – elvégre az idegen szép (is). Ők „magyarügyben” annyira pozitívak, hogy jó neoliberális módra soha nem támogatják a magyarságot, hiszen az ilyenformán megedződve majd a legerősebb lesz. Nem tévedés ez, kérem: ez egy egyetemes világbanki recept, a böjtölés, a nadrágszíj meghúzása másokon (Bokros Lajos) egészségesít. Az SZDSZ tehát a legmodernebben és legtudományosabban támogatja a magyarságot, amikor nem támogatja azt. Döntsön a piac! Majd az eldönti, hogy forgalom- és profitképes áru-e a magyarság. Nem kell itt kapálódzni, elvégre mi is, barátaink is szakértők vagyunk ilyen ügyekben is.
A nemzetközi pénzpiacon nincs nagy kereslet a magyarságrészvények iránt – ami érték volt, már elkelt –, legfeljebb a hamisítatlan magyarországi liberálisok iránt van nagy médiakereslet, hiszen a „puszta”, a „fokos”, a „kulacs”, s egyéb egzotikumok up to date liberálisait az egész világsajtó csodálja. Mindennapos élethalálharcuk, amelyet nyílt és kódolt félelemforrások piszkos áradatában gátlásokat levetkőzve folytatnak, már elhomályosították az alapító liberális atyákat, s már csak a röpködő Tom Lantos és az áldozatkész George Soros tud velük lépést tartani. Bizony, az egykor mindenütt győztes liberális világforradalom hálás lehet eme anti- és anacionális libertinus hősöknek, akik kisugárzása a nem túl eszes Kovács Lászlót magával ragadta. Éljen a szomszédérdekűség primátusáért vívott magyar baloldali világforradalom! Ennek betartására bárki mérget vehet – itt már egy évszázada nincs kecmec.