Felemelem szavam...

1954 márciusában – a halotti anyakönyv szerint szívelégtelenségben – a budapesti rabkórházban elhunytegy fegyenc, P. Károlyi Bernát ferences szerzetes. Ember volt: talán kissé nyugtalan természet, az éles helyzetekben azonban hős.

2002. 03. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bernát atya 1892. június 19-én született Almáskamaráson. Pappá szentelését követően Magyarország különböző ferences templomaiban mint lelkipásztor működött, majd 1929-ben a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kínai missziójának alapító elöljárója lett. „Nemcsak új nevet kaptunk, hanem ferences ruhánkat is le kellett vetnünk, hogy egészen kínaiakká legyünk Krisztusért és a lelkekért” – írja naplójában Kína földjére lépve. 1938-ban visszatért hazájába, 1941-ben Kecskemétre került, 1944 márciusától pedig egészen sajátos feladatot vállalt magára: az üldözöttek védelmét, az életmentést.
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, és Bernát atya sorsa innentől kezdve élete végéig eggyé vált népe szenvedésével. „Kecskeméten… a magyar honvédek kénytelenek voltak kaszárnyába zárva nézni, mint szállja meg a német haderő a várost. Mindenki el van készülve, hogy most már mi sem kerülhetjük el az angolszász repülőtámadások pusztító tüzét” – írta a rendház historia domusában. Majd a következő oldalon: „Április 1-jén jelent meg a zsidórendelet… Házfőnök atyát is megtámadták az egyháztanácsban, mert még nem mondott fel minden zsidó üzletbérlőnek… nem hajlandó felmondani, míg csak határozott kormányrendelet el nem veszi tőlük az üzleteket… A német Gestapo április 18-án elvitte Székely Sándor gyógyszerészt is… házfőnök atya hiába járt utána Szabadkán és Baján, nem sikerült kiszabadítani… május végén az összes zsidókat gettóba zárták… a városi téglagyárba internálták, és innen szállították őket ki Németországba. Ez a sok ártatlan könny és vér bosszúért kiált az égre – vajon kik fognak ezért fizetni?”
Egy év múlva ő fizetett mindezért, amikor az újjáalakuló karhatalom túlkapásai miatt felemelte szavát: antiszemitizmussal vádolták meg, amely vádat 1948-ban és 1950-es perében is felújították. Ekkor születtek a következő vallomások:
„Károlyi Bernát Szent Ferenc-rendi atyát évtizedek óta ismerem… Állítom és igazolom, hogy közreműködésemmel, amidőn Kecskeméten is minden bérházban a zsidó üzleteket elvették tulajdonosaiktól, a Szent Ferenc-rend üzletházában az összes zsidó bérlők, kb. 10-en, mind helyükön maradtak… A helybeli nyilasok és a Baross-szövetség nyíltan is megtámadta emiatt egy gyűlésen, de ő ott is bátran védelmébe vette bérlőit… A Gestapo engem is elhurcolt… Magas állású barátaim egy lépést sem tettek kiszabadításom érdekében, Károlyi azonban bemerészkedett a Gestapóhoz, ahol őt is majdnem ottfogták. Elvittek Bácstopolyára, Szabadkára, Bajára internálótáborba. Mindenhová utánam jött, elhozta feleségemet, és rábeszélt, hogy szökjem meg… Amidőn a gettó vonatját indították, ő volt egyedül, aki kiment oda a szegény szerencsétlenek vigasztalására, a német parancsnok távolíttatta el onnan. Tudomásom van róla, hogy zsidóknak mentő okmányt állított ki, zsidókat rejtegetett, azonkívül öt vagy hat kommunista egyént. Mentalitását mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy érdekemben kifejtett exponáló cselekedeteit megtette annak dacára, hogy ismerte az 1919-es proletárdiktatúra alatti tevékenységemet” (a gyógyszerész).

Nádasdy Viktor és neje a következőképpen tanúskodott: „1944. október 31-én, Kecskemét ostromának megkezdése előtt felutazott autóval Budapestre, hogy munkaszolgálatot teljesítő fiamat is lehozza Kecskemétre és megmentse. Ekkor Budapesten rekedt… tudomásom van róla, hogy az üldözöttek mentésére irányuló munkáját Budapesten is folytatta. 83 éves öreg édesanyámnak, valamint sógoromnak és családjának, akik a gettóba voltak kénytelenek vonulni, pápai menleveleket szerzett, hogy őket az életveszélytől megmentse, minden külön felkérés nélkül.”
A szovjet csapatok október 10-én érték el Kecskemétet. „… a németek hanyatt-homlok menekültek. Az állomás teli volt lőszerszállító vonatokkal, a támadás következtében tűz keletkezett. Házfőnök atya miután meggyóntatta a támadást visszaverő huszárok sebesültjeit, ellátogatott a Jó Pásztor-zárdába utánanézni, hogy vannak. Akkor vette észre a (pályaudvari) tüzet, és sikerült azt a nővérek és növendékeik segítségével lokalizálni – ellenkező esetben felrobbant volna a fél város. A városházáról mindenki elment, úgyhogy a házfőnök atya volt kénytelen egy polgárőrséget szervezni és azzal a rendet fenntartani… Hónapokon át a kolostor szálloda volt, vonat Kecskemétről indult, így ide mindenki kocsin vagy gyalog érkezett, és itt várta be a bizonytalan vonatindulást. Volt nap, hogy 20-30 átutazó is kért éjjeli szállást, egy tál meleg ételt. Az egész környéken híre volt ennek.”
Október 23-án az új kormány elrendelte Kecskemét 24 óra alatt történő teljes kiürítését. 27-én elöljárójának a következő sorokat írja: „Álljuk a harcot – kolostorunk tele van menekültekkel, különben a város üres, egy halott város. Az irgalmassági szeretet szolgálatában állunk – népünk egyedül bennünk bízik –, nem is engedtek volna el. Imát és áldást kérünk.” „Egész nap talpon vagyunk, járjuk az elnéptelenedett utcákat, hogy az öregeket és a tehetetlen betegeket összeszedjük. Az elmenekült és kirabolt kórházat újból rendbe hoztuk, most már kórházigazgató is lettem, két angolkisasszony, két Korda-nővér és tíz Jó Pásztor-nővér segít ebben… a nép végtelenül boldog, hogy mi itt maradtunk, és mindenben istápoljuk. Kolostorunk igazi asylum. Vannak itt újvidékiek, bácskaiak, Tiszán túliak.” Bernát atya és társai áldozatosságát 1945-ben a város polgármestere is elismerte.

A szovjet csapatok bevonulásakor Bernát atyát nem találjuk a városban, ugyanis Budapestről – ahol zsidó származású ismerőseit mentette – Kecskemét fele tartva a front miatt kénytelen volt visszafordulni. Február 4-én érkezett haza, a városban hamarosan megalakult a népbíróság és a rendőrség, amely beszámolója szerint a bosszúállás egyik forrásává vált. P. Bernát 1945 júniusától az újonnan fogházba zártak lelkipásztori segítségére sietett, négy alkalommal tartott körükben szentmisét. És amiképpen felemelte szavát a zsidóüldözések idején, úgy ezúttal is tiltakozott a kegyetlenségek ellen:
„Nagyméltóságú Belügyminiszter Úr!… Bánó Mihály rendőrfőkapitány saját kezűleg is ütlegeli a letartóztatottakat, köztük két papot, és a leggyalázatosabb és vallást sértő káromlásokkal illeti (őket), Mihálovics Ernő c. kanonokot és Paczolay református lelkészt. A népbíróság elnöke, Falcsik László is a legnagyobb felháborodással beszél arról, mily módon kezelik a kanonok urat, kit a főkapitány úr önhatalmúlag hat hónapra internált. A táborparancsnok, Kardos István, egy 23 éves felelőtlen zsidó ifjú is a legtrágárabb szavakkal illeti a köztiszteletben álló 72 éves papot, és rendszerint vasár- és ünnepnapon talicskát tolva járatja a város utcáin, avagy táblát hordat vele a többi letartóztatottak élén. Kecskemét keresztény népe a legnagyobb felháborodással nézi ezt, és általunk kér orvoslást. Sok internáltat a napi munka után vizes gödörbe állítanak, leülni sem tudnak, és másnap ismét munkára hajtják őket. Felső- és alsótestüket égetik, szeméremtestükbe villamos áramot vezetnek, és még sok hasonló kínzásoknak vetik alá őket. 1945. június 28.”
A levél nyomán elrendelt kivizsgálás természetesen mindent rendben talált, sőt a közigazgatási bizottság „köszönettel emlékezett meg arról a nagy értékű és közérdekű munkáról, amelyet Bánó Mihály főkapitány úr az államrendőrség kecskeméti főkapitányságának megszervezésével végzett”. (A főkapitány korábban a rendház 58 hektoliter borát lefoglalta, és a szeszfőzdébe szállíttatta.)
Július végén kezdődött el Károlyi Bernát kilenc éven át tartó meghurcoltatása. A fogházban tartott prédikációit politikai nyomozók figyelték, az egyik jegyzőkönyvben M. M. a következőket idézte prédikációjából: „Testvéreim, a múltban ugyanezen a helyen emeltem fel szavamat zsidó testvéreink elhurcolása ellen, azt sem helyeseltem. Ugyanúgy felemelem szavamat a mostani rendszer ellen is.” K. T. kihallgatásakor a következőket mondta: „Fondorlatos rosszhiszeműségére vall, hogy ismételten Isten nevének beleszövésével adja elő reakciós szellemű és fasiszta, uszító, agitáló beszédét.” P. Bernát kihallgatási jegyzőkönyvében a következőket találjuk: „Kérdés: Szentbeszédeiben érintett-e politikai kérdést? Felelet: Direkt politikát nem szoktunk szószékre vinni, csak az evangéliumra vonatkozó politikát érintő kérdésekkel foglalkozom. Kérdés: Miért hangsúlyozta akkor ön, hogy a keresztény magyarság termeli majd ki magából a vezetőket, hiszen az [sic!], hogy valaki nem magyar származású, nem biztos, hogy nem keresztény? Felelet: Csak keresztény hallgatóknak beszéltem, és mint katolikus papnak kötelességem a keresztény öntudat ébresztése… Kérdés: Azáltal, hogy ön kifejezetten hangsúlyozta, hogy a keresztény egyházaknak még nincs meg a megfelelő munkaterületük, kétségtelen a mai kormányzat – ön szerint – egyik hibájára mutatott rá? Felelet: Az én felfogásom szerint nem, mert én önmagunkban találom a hibát, és ezért is akarom ébresztgetni a keresztény öntudatot. … Nem állítottam, hogy [a foglyok] cselekedeteikért nem felelősek Isten és ember előtt, de mint lelkipásztor én a fogolyban, legyen az politikai vagy egyéni bűnös, szenvedő embertársamat nézem, és ebből kifolyólag vigasztalnom kell a letörteket, és a kétségbeesetteket felemelnem.” Bernát atyát – valószínűleg július 26-án – letartóztatták, 12 napig fogva tartották, majd szabadon engedték.
1945 szeptemberétől állandóan zaklatták, ezért el kellett menekülnie a városból, amikor pedig visszatért, ismét letartóztatták, s csak a belügyi államtitkár közbenjárása mentette meg. Bánó Mihály ugyanabba a téglagyárba akarta internálni, ahonnan ő 1944 tavaszán a zsidó lakosságot próbálta menteni.
Ez idő alatt a fogház rabjai a következő sorokkal kérték P. Bernát szolgálatát Mindszenty prímástól: „… kérjük Eminenciádat, hogy Károlyi Bernát kecskeméti Ferenc-rendi atyát kapjuk vissza lelkészünknek, aki mindig tántoríthatatlan bátorsággal és együttérzéssel állott vigaszunkra kétségbeejtő helyzetünkben.” Közben a kisgazdapárt a november 4-i választásokra P. Bernátot jelölte kecskeméti képviselőnek. A jelölést rendi és egyházmegyei elöljárói egyaránt támogatták. Kecskeméten a kisgazdapárt a szavazatok 73 százalékát nyerte el, mivel azonban a Pest megyei listán Károlyi Bernát csak a 35. helyen szerepelt, nem jutott mandátumhoz. „A Kommunista Pártnak 8000 beírt párttagja dacára csak 4000 szavazata lett” – jegyzi meg a historia domus írója.
A választások után, 1946 februárjában a Kommunista Párt tüntetéseket szervezett Mindszenty prímás, Károlyi Bernát és a klerikális reakció ellen. Bernát atyának ismét menekülnie kellett. 1946 nagyhetére még hazajöhetett a rendházba, ő vezette a húsvéti szertartásokat, de már csomagolt, mert csak így tudták megakadályozni az internálást és az országos körözési parancs visszavonását. A Kommunista Párt elérte célját.
Az 1947-es választásokon a Demokrata Néppárt képviseletében indult, ekkor a választási gyűlés idejére ismét visszatérhetett szeretett városába. Barankovics István beszámolója szerint Kecskeméten „órákkal a választási gyűlés után… éjfél felé… még sok ezer ember éljenzett, és ünnepelte Bernátot a kecskeméti rendház előtt”. Ekkor azonban elöljárói már nem engedélyezték, hogy a képviselőséget elfogadja, a választásokon is csak azért indult, hogy ezzel segítse a Demokrata Néppártot.
1948-ban újabb pert indítottak ellene, immár Budapesten. A vád egy 1946-ban Lajosmizsén elhangzott beszéde nyomán született. Indoklása a következő: „A spanyol forradalomnak oly módon való beállítása, hogy az nem volt egyéb, mint egy, a papok ellen irányuló tömegmészárlás, kétségtelenül alkalmas a népi demokratikus erők elleni gyűlölet felkeltésére. Annak kijelentése, hogy a spanyol demokratikus erők sorai között küzdő magyar partizánok gyilkosok voltak, kétségtelenül alkalmas a magyar demokratikus államrend elleni gyűlölet felkeltésére. Annak hangoztatása pedig, hogy a magyar nép földhöz juttatása azzal a következménnyel fog járni, hogy az új birtokosokat a régi birtokosok átka kíséri majd, kétségtelenül alkalmas arra, hogy a hallgatóság lelkében a demokratikus állam alapintézménye: a földreform ellen gyűlöletet ébresszen.” A vádirat által idézett prédikációrészlet a következő: „Azt mondotta a spanyol baloldaliakról, hogy azok a papokat leöldösték, és a templomokat bezárták, majd ezt a kijelentést tette: azok a magyar partizánok, akik ott harcoltak és gyilkoltak, azok most Magyarország sorsát irányítják, ilyen demokráciát nem kívánunk! Beszéde során azt is mondta, hogy azokat, akik jogtalanul birtokolják mások tulajdonát, a tulajdonosok átka fogja kísérni, és nem az Isten áldása… Nyolc zsidó gyerek kiment piros zászlóval az utcára, és követelte Kereszturi lemondását. A terhelt tehát a zsidóság elleni felekezeti gyűlöletre izgatott.”

1946-ban Budára, majd a budapest-pasaréti kolostorba került. Itt befogadta Mindszenty József bujdosó unokaöccsét, a bíboros letartóztatásakor pedig nyilvánosan imádkozott érte a pasaréti templomban lévő hívekkel együtt. Ebben az időszakban Barankovics István is a közelében tartózkodott, így több politikus, követségi képviselő is megfordult a rendházban. A Demokrata Néppárt titkára az ő biztatására indult Nyugatra. Egyes emlékezések szerint Bernát atya a politikust habitusba öltöztetve, motorkerékpáron vitte a határig.
Eközben egyházközségi óvodát szervezett. 1949. november 28-án éppen bevásárolni indult az óvoda számára, amikor az utcán letartóztatták. „Károlyi Bernát ezredes?” „Nem, Károlyi Bernát szerzetes” – él a kérdés-felelet a család hagyományai között a letartóztatásról. A következő év elején még a politikai rendőrség vallatta és tartotta fogva, onnan szállították át a társaival együtt a Gyűjtőfogházba. 1950. március 3-án 15 évi fegyházra ítélték. A fennmaradt iratok szerint az elkövetkező években az ávósok többször is kihallgatták. 1991-ben a Magyar Nemzet hasábjain így vallott róla valaki: 1952 húsvétja előtt nem sokkal a fürdő felé haladtak a rabok. „Itt láttam meg Károlyi Bernát ferences szerzetest… Egy zuhany alá kerültünk, és életem legfantasztikusabb gyónása következett. Mezítelenül a hasonlóan mezítelen pap előtt, kinek kicsiny áldását elrejtette a zuhogó víz. Ünnep volt ez a néhány pillanat, egyfajta diadal az erőszak fölött.”
1954 telén a börtönorvos Bernát atya rákos daganata miatt kérte kiszállítását a városmajori kórházba. A rendi hagyomány szerint az ott dolgozó ápolónők egyike, megtudva, hogy ki is a beteg, elment Pasarétre, és P. Galicz Töhötömö

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.