Futottak még...

2002. 03. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fegyverek között hallgatnak a múzsák – de a lóversenyzésnek nincs múzsája, pedig művészet az is, bár a kultuszminisztérium ezt a tényt aligha fogadja el. Fegyverropogás idején a pesti gyepen is elhallgatott a patadobogás, de a forradalmak alatt nem mindig történt így. 1848 nyarán a szabadságtól megittasult városban megtartották a szokásos nyári meetinget, a polgárokat nem zavarta a háborús fenyegetés. Miközben a császári udvar hadakat gyűjtött és fegyverkezett, a gubacsi dűlőn büszke telivérek száguldoztak a pesti nép nagy gyönyörűségére. Megtartották az akkori idők legjelentősebb futamát, a Nemzeti Díjat, amelyet egy Caprice nevű kanca nyert meg.
1849-ben már nem volt lóverseny. A császári bosszú arra is kiterjedt, ami nem csoda, hiszen Bécs kezdettől fogva ferde szemmel nézte a magyar futtatást, mert a magyarok függetlenségi törekvésének eszközét látta benne. Ferenc József csak 1852-ben kegyeskedett újra engedélyezni a pesti versenyzést. Persze nem a túlcsorduló jóindulat vezette, sokkal inkább a józan belátás. A hadseregnek szüksége volt a magyar lóra, s jó lovat rendszeres próbák nélkül tenyészteni nem lehet. 1852-ben ismét megnyílt tehát a pesti versenytér, még az 52 fő befogadására készült tribünt is kicsinosították. Újra kiírták a Nemzeti Díjat, s megint egy kanca, Onyx győzött.
Ugorjunk közel hetven évet! 1918 őszén mind a galoppon, mind az ügetőn rendben lezajlott a versenyév. Mire kitört az őszirózsás forradalom, a lovak már pihenőre vonultak. Még kevesen sejtették, hogy a pihenő hosszabbra nyúlik a szokottnál. A Károlyi-kormány, főleg a szociáldemokraták hatására, megszüntette volna a lóversenyzést mint a proletár tömegek öntudatát károsan befolyásoló úri passziót. Az uborkafára felkapaszkodott prolik nem nagyon akartak szóba állni a Magyar Lóversenyegylet néven újjáalakult Lovaregylet mágnásaival, inkább élvezték, hogy keresztbe tehetnek nekik. Károlyi Mihály miniszterelnök, az elfajzott arisztokrata nem volt oly gerinces, hogy a versenyügy mellé álljon. A forradalmi idők forradalmi megoldásokat követeltek. A versenyegylet összehívott egy népgyűlést, amely rövid időn belül sok ezer fős tüntetéssé alakult. A tömeg a Földművelésügyi Minisztérium elé hömpölygött, s követelte a versenyek engedélyezését. Buza Barna miniszter teljesítette a nép akaratát, s megadta az engedélyt. Ám 1919. március 21. után azzal a papírral mehettek a sóhivatalba.
A kommunisták még a szocdemeknél is jobban gyűlölték a lóversenyt. Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos már az első napokban felszántatta a versenyteret. A földet bevetették krumplival – a szociálisan érzékeny tanácskormány így akarta megoldani a város élelmezését. Mert talán mondani sem kell, hogy a kommün hatalomra kerülésének pillanatában kitört az éhínség. Az alagi tréningtelepen pihenő, felbecsülhetetlen értékű telivérállomány a vörösök túsza lett. Az elvtársak azt agyalták ki, hogy a lovakat eladják külföldön, s a befolyó pénzből beszerzik a létező legfontosabb közszükségleti cikket. Mi az, ami nélkülözhetetlen egy éhségtől szenvedő, háborút vívó országban? Természetesen a papír. A Magyar Lovaregylet a bécsi Jockey Club közvetítésével megszervezte, hogy az osztrák kormány ad papirost, ha a lovakat kiengedik Ausztriába. Néhány öntudatos és megbízható proletár Bécsbe utazott alkudozni, ahol azonnal rájöttek, hogy ott eldorádó van. Minden eszközzel húzták, halasztották a megegyezést, hiszen semmiképpen sem akartak hazajönni, ám abba beleegyeztek, hogy a lovakat több transzportban, folyamatosan kiszállítsák – a papírt majd a végén egyszerre viszik Pestre. A lovakkal együtt Bécsbe menekülhetett szinte az egész Magyar Lovaregylet, számos futtató, idomár és zsoké. A jeles társaság lovászként utazott. A papírüzletből nem lett semmi, mert megbukott a Tanácsköztársaság, s a tárgyaló küldöttség átigazolt az emigránsok csapatába. Már a román megszállás idején szállították Bécsbe a magyar telivértenyésztés büszkeségét, a veretlen Pázmánt, akinek a kedvéért az osztrákok néhány héttel elhalasztották a derbit. Megérte a várakozás, mert Pázmán nagy fölénnyel nyerte meg a Monarchia utolsó közös derbijét. Az itthon maradt lovakkal 1919. szeptember 14-én megindult a hazai versenyzés is. A pesti pálya megszűnt, Alagra költöztek a futamok, s ott maradtak 1925-ig, az új pálya, a mai Kincsem Park megnyitásáig. (Akkor hat évig kellett várni a költözésre, manapság még csak a harmadik évet kezdjük.) Érdekes módon a kommunisták egyáltalán nem foglalkoztak az ügetővel. A versenyeket nem engedélyezték, de azon túl a pálya, a lóállomány mintha nem is létezett volna. A román megszállók több gondot okoztak, mert rendszeresen feltörték és „kifosztották” a teljesen üres kasszákat. Az ügető mégis nehezebben heverte ki a forradalom „áldásait”, s csak 1920 áprilisában nyitotta meg kapuit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.