Fegyverek között hallgatnak a múzsák – de a lóversenyzésnek nincs múzsája, pedig művészet az is, bár a kultuszminisztérium ezt a tényt aligha fogadja el. Fegyverropogás idején a pesti gyepen is elhallgatott a patadobogás, de a forradalmak alatt nem mindig történt így. 1848 nyarán a szabadságtól megittasult városban megtartották a szokásos nyári meetinget, a polgárokat nem zavarta a háborús fenyegetés. Miközben a császári udvar hadakat gyűjtött és fegyverkezett, a gubacsi dűlőn büszke telivérek száguldoztak a pesti nép nagy gyönyörűségére. Megtartották az akkori idők legjelentősebb futamát, a Nemzeti Díjat, amelyet egy Caprice nevű kanca nyert meg.
1849-ben már nem volt lóverseny. A császári bosszú arra is kiterjedt, ami nem csoda, hiszen Bécs kezdettől fogva ferde szemmel nézte a magyar futtatást, mert a magyarok függetlenségi törekvésének eszközét látta benne. Ferenc József csak 1852-ben kegyeskedett újra engedélyezni a pesti versenyzést. Persze nem a túlcsorduló jóindulat vezette, sokkal inkább a józan belátás. A hadseregnek szüksége volt a magyar lóra, s jó lovat rendszeres próbák nélkül tenyészteni nem lehet. 1852-ben ismét megnyílt tehát a pesti versenytér, még az 52 fő befogadására készült tribünt is kicsinosították. Újra kiírták a Nemzeti Díjat, s megint egy kanca, Onyx győzött.
Ugorjunk közel hetven évet! 1918 őszén mind a galoppon, mind az ügetőn rendben lezajlott a versenyév. Mire kitört az őszirózsás forradalom, a lovak már pihenőre vonultak. Még kevesen sejtették, hogy a pihenő hosszabbra nyúlik a szokottnál. A Károlyi-kormány, főleg a szociáldemokraták hatására, megszüntette volna a lóversenyzést mint a proletár tömegek öntudatát károsan befolyásoló úri passziót. Az uborkafára felkapaszkodott prolik nem nagyon akartak szóba állni a Magyar Lóversenyegylet néven újjáalakult Lovaregylet mágnásaival, inkább élvezték, hogy keresztbe tehetnek nekik. Károlyi Mihály miniszterelnök, az elfajzott arisztokrata nem volt oly gerinces, hogy a versenyügy mellé álljon. A forradalmi idők forradalmi megoldásokat követeltek. A versenyegylet összehívott egy népgyűlést, amely rövid időn belül sok ezer fős tüntetéssé alakult. A tömeg a Földművelésügyi Minisztérium elé hömpölygött, s követelte a versenyek engedélyezését. Buza Barna miniszter teljesítette a nép akaratát, s megadta az engedélyt. Ám 1919. március 21. után azzal a papírral mehettek a sóhivatalba.
A kommunisták még a szocdemeknél is jobban gyűlölték a lóversenyt. Hamburger Jenő földművelésügyi népbiztos már az első napokban felszántatta a versenyteret. A földet bevetették krumplival – a szociálisan érzékeny tanácskormány így akarta megoldani a város élelmezését. Mert talán mondani sem kell, hogy a kommün hatalomra kerülésének pillanatában kitört az éhínség. Az alagi tréningtelepen pihenő, felbecsülhetetlen értékű telivérállomány a vörösök túsza lett. Az elvtársak azt agyalták ki, hogy a lovakat eladják külföldön, s a befolyó pénzből beszerzik a létező legfontosabb közszükségleti cikket. Mi az, ami nélkülözhetetlen egy éhségtől szenvedő, háborút vívó országban? Természetesen a papír. A Magyar Lovaregylet a bécsi Jockey Club közvetítésével megszervezte, hogy az osztrák kormány ad papirost, ha a lovakat kiengedik Ausztriába. Néhány öntudatos és megbízható proletár Bécsbe utazott alkudozni, ahol azonnal rájöttek, hogy ott eldorádó van. Minden eszközzel húzták, halasztották a megegyezést, hiszen semmiképpen sem akartak hazajönni, ám abba beleegyeztek, hogy a lovakat több transzportban, folyamatosan kiszállítsák – a papírt majd a végén egyszerre viszik Pestre. A lovakkal együtt Bécsbe menekülhetett szinte az egész Magyar Lovaregylet, számos futtató, idomár és zsoké. A jeles társaság lovászként utazott. A papírüzletből nem lett semmi, mert megbukott a Tanácsköztársaság, s a tárgyaló küldöttség átigazolt az emigránsok csapatába. Már a román megszállás idején szállították Bécsbe a magyar telivértenyésztés büszkeségét, a veretlen Pázmánt, akinek a kedvéért az osztrákok néhány héttel elhalasztották a derbit. Megérte a várakozás, mert Pázmán nagy fölénnyel nyerte meg a Monarchia utolsó közös derbijét. Az itthon maradt lovakkal 1919. szeptember 14-én megindult a hazai versenyzés is. A pesti pálya megszűnt, Alagra költöztek a futamok, s ott maradtak 1925-ig, az új pálya, a mai Kincsem Park megnyitásáig. (Akkor hat évig kellett várni a költözésre, manapság még csak a harmadik évet kezdjük.) Érdekes módon a kommunisták egyáltalán nem foglalkoztak az ügetővel. A versenyeket nem engedélyezték, de azon túl a pálya, a lóállomány mintha nem is létezett volna. A román megszállók több gondot okoztak, mert rendszeresen feltörték és „kifosztották” a teljesen üres kasszákat. Az ügető mégis nehezebben heverte ki a forradalom „áldásait”, s csak 1920 áprilisában nyitotta meg kapuit.
Nem haraptak a halak, ezért egy egész tavat leeresztettek Somogyban
