Tanúk meghallgatásával folytatta a Soproni Ágnes színművésznő megölésével vádoltak bűnperét pénteken a Fővárosi Bíróság Szebeni László által vezetett öttagú bírói tanácsa. V. Zoltánné, aki Soproni Ágnessel közösen művészeti iskola indítását tervezte, tanúként elmondta, hogy a megölt színésznő nagy reményeket fűzött fia színészi képességeihez, de a gyermekével kapcsolatos gondjait igyekezett eltitkolni.
Egy másik tanú, B. Attila azt hangsúlyozta, hogy ő csak olyan kisebb problémákról tudott Soproni Ágnes fiával kapcsolatban, amelyeket nem érzett többnek a szokásos kamaszkor utáni bajoknál. Az ugyancsak tanúként meghallgatott Z. Aranka ügyvéd elmondta, hogy egykori ügyfele, Petróczi András igencsak meglepődött annak idején, amikor megtudta, hogy az eltűntnek mondott édesanyja házát nem adhatja el azonnal. T.-né R. Ilonától a tárgyalóteremben ülők megtudhatták, hogy miután kibérelték Soproni Ágnes házát, a fürdőszobai lefolyóból iszonyú bűzt éreztek.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, az ismert színésznő meggyilkolása miatt a Fővárosi Főügyészség a művésznő fiát, a 23 éves Petróczi Andrást és egy másik fiatalembert, Lázár Zsoltot előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolja, egy fiatal lányt, Dajka Beátát pedig emberölés bűntettének előkészületével.
A tárgyalás március 6-án az ügyész és a védők perbeszédével folytatódik; ítélet március 28-án várható.

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása