Egy mesterember és egy orvos megbeszélését hallgattam a napokban; valamilyen szerelés volt a téma. „Hát akkor ma három óra magasságában találkozunk” – fejezte be a mester, a doktor pedig szemrebbenés nélkül nyugtázta az időpontot. Egy nappal később egy diplomás embertől hallottam a rádióban a „nyolc óra magasságában” megjelölést, annak bizonyságául, hogy ez az újabb nyelvi szerkezet terjedt el valamilyen időpont megjelölésére.
Eddig helymegjelölésre használtuk a „magasságában” névutószerű határozószót, általában szakmai szövegben, például: Székesfehérvár magasságában, azaz ott, Székesfehérvárnál, azon a környéken. Már ez a használat is fejlődést jelentett az eredetihez képest, akkor az „ott” a magasban volt, például: A felhők magasságában szállnak a fecskék.
Ez a fajta eltérés, tehát rétegváltás egy-egy szó használatában nem ritka a nyelv történetében. Például a „remek” előbb vizsgadarabot jelölt a céhekben, majd „kitűnő”, „nagyszerű” jelentést vett fel a köznyelvben. A „színre lép”, „más lapra tartozik” először a színházi életben, illetve könyvelésben volt használatos, aztán került a köznyelvbe „megjelenik”, illetve „ez más dolog” jelentésben. Csakhogy ezekben és sok tucat hasonlóban az átvitelnek van képi (metaforikus) alapja; de hol van ez az összefüggés a „magasságában” esetében? Ezért maradjunk csak a „három órakor”, „pontban három órakor”, „három óra tájban” formáknál.
Az előbbi torzuláshoz hasonló a „szól” igének efféle, újabban egyre jobban terjedő használata: „ez a találkozó arról szólt”, azaz: a találkozónak az volt a témája, határozata, megállapítása, jelentősége, lényege. Halljuk ezt az újabb, bizonytalan tartalmú szókapcsolatot a társalgási stílusban, de már a rádió, a tévé műsoraiban is, politikusok szájából. „Ez nagy dolog?” – kérdezte a riporter egy találkozóval kapcsolatban egy állami vezetőnktől. „Ez arról szólt… – hangzott a válasz –, hogy a két ország együtt megy az Európai Unióba.” Miért nem lehet egyetérteni a „szól valamiről” jelentésének mai kitágításával? Eredetileg ugyanis azt jelentette, hogy szót ejt valamiről, egy írásműnek ez meg ez a tárgya, az újabb használat azonban homályos, elrejti a gondolat pontos tartalmát, ahogy a kiinduló példa is mutatta.
A kifogásolt nyelvi formák a közhelyek jelenségcsoportjába tartoznak. Terjedésük fő segítője a divat, azaz: „Másoktól is így hallottam; vezetők is így mondják”; de ennél is fontosabb tényező – ha gyakran nem is tudatos – a világos, árnyalt gondolat, gondolkodás hiánya. Például a nagyon divatos, de mára sajnos kiüresedett „fantasztikus” lehet: kitűnő, meseszép, divatos, bámulatos, ámulatba ejtő, elgondolkodtató, egetverő. Nem folytatom. Aki nem tudná, hogy milyen gazdag a magyar nyelv árnyalatokban, finomságokban, olvasson nyugodtan (például) Kosztolányi Dezsőt.
Szoboszlai újfent bizonyította, hogy igazi futballzseni új nézőpontból a nagy pillanata + videó
