Ipari parkok innovációs szolgáltatásainak fejlesztése

Az utóbbi években jelentős állami szerepvállalással létrejött ipari parkok nagy lehetőséget jelentenek a számukra telephelyet biztosító településeknek és térségeknek. Ezek a lehetőségek azonban nem mindenütt egyformák, ahogy a jelenleg ipari park címmel rendelkező parkok is különböző fejlettségűek. Míg korábban az ipari parkok alapítói és vezetői elsősorban a külföldi működő tőke vonzásának eszközét látták az ipari parkokban, ezzel szemben napjainkban már egyre többen ismerik fel a parkok szerepét a helyi gazdaságfejlesztésben. Természetesen ez csak akkor igaz, ha a parknak sikerül beilleszkednie a térség gazdasági szerkezetébe, igazodva annak adottságaihoz, kihasználva a hely és környezete előnyeit és lehetőségeit, összhangban a település, illetve a térség fejlesztési koncepciójával.
Az ipari park fogalmának részemről azzal a meghatározásával értek egyet, amely a hangsúlyt a gazdasági tevékenységek és azok kiszolgáló rendszereinek területileg koncentrált megjelenítésére helyezi. Ez a felfogás kiemeli, hogy az ipari parkok nemcsak az infrastruktúra, hanem a szolgáltatások vonatkozásában is magas szintű hozzájárulást képesek biztosítani, egyben tartós gazdasági előnnyel járnak, mind az ipari parkba települt egységek, mind pedig az adott település, vagy annak vonzáskörzete számára.
Az ipari parkok jelenlegi működésével kapcsolatban el kell fogadni azt a tételt, hogy azok jelenleg alapvetően ingatlanhasznosítást jelentenek: alap-infrastruktúrával ellátott területüket értékesítik vagy bérbe adják, mert a parkoknak profitot kell biztosítaniuk a tulajdonosaiknak. Ha viszont elfogy a terület, elméletileg megszűnik az ipari parki szervezet feladata is.
Az ipari parkok szempontjából egyelőre éppen ezért a betelepülő nagyvállalatok a jó kliensek, amelyek nagyméretű területet vásárolnak. Ezt a mennyiségi és rövid távú gondolkodást külön semmiképpen nem szabad támogatni, még azokban a térségekben sem, amelyekben nagy a munkanélküliség. A tapasztalatok ugyanis azt igazolják, hogy ezek a befektetők az újabb ipari parkokban is csupán az olcsóbb munkaerőre alapoznak. Ez a vállalati kör természetesen – az infrastruktúra igénybevételén túl – nem is kíván különösebb szolgáltatást a parkoktól.
A továbbiakban véleményem szerint már nem az ipari parkok számának minden határon túli növelése a cél, hanem az intézmények működési terének, hatékonyságának bővítése, a helyi és regionális fejlesztéspolitikába történő tudatos és célirányos beépítése, innovációs szolgáltatásaik és az ehhez szükséges intézményrendszer kiépítése a legfontosabb feladat.
Elengedhetetlen feltétel azonban, hogy az ipari parkokban működő vállalkozások innovációs tevékenységének fejlesztését és az innovációt segítő, az azt támogató hazai intézményrendszer fejlesztését összhangban kell végezni.
Mivel az ipari parkok többsége olyan térségekben található, amelyek innovációs erőforrásai (emberi erőforrások, képzettség, kutatás-fejlesztési kapacitások és potenciál) meglehetősen eltérők, korántsem lehet általános, mindenütt alkalmazható megoldásokat, „recepteket” javasolni.
A hazai vállalkozói szektor képességeiben jelentkező hiányosságok ugyanakkor több szinten mutatkoznak meg: megjelennek a vállalkozásoknál (különbözőképpen a mikro-, a kis- és a közepes vállalkozásoknál), a kutatási szféránál (a kutatóintézeteknél, egyetemeknél, főiskoláknál) éppen úgy, mint a önkormányzatok szintjén. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az innováció napjainkra már korántsem magányos feltalálók „szélmalomharca”, hanem egy rendkívül komplex és sokszereplős interaktív folyamat. A versenyképes innovációhoz versenyképes tudásra van szükség. Ez a tudás azonban csak kisebb részben szaktudás, nagyobb részben olyan „gyakorlati tudás”, amely csak az együttműködésekben való részvétellel és hangsúlyozottan piaci tapasztalatokkal szerezhető meg. Egy tudatos fejlesztési koncepciónak tehát biztosítania kell az innovációhoz szükséges tudás és gyakorlat megszerzésének lehetőségét is.
A tudástranszfer egyelőre sajnos még nem esik az ipari parkok tevékenységének látókörébe, ez inkább a technológiai vagy tudományos parkokba települt intézmények dolga. Ott is csak részben „főszereplő” a park menedzsmentje, mert a tényleges szereplők azok a betelepült vagy a park hatókörében működő hídképző szervezetek, amelyek ezt a feladatot elvégzik.
A nagy növekedési képességekkel rendelkező vállalkozások ipari parkokba történő betelepüléséhez, amelyek jóval nagyobb hozzáadott érték mellett ugyanúgy megoldják a foglalkoztatást, már minőségi szolgáltatást kell nyújtani. Igaz, hogy ezek a vállalkozások csak kisebb területet képesek megvásárolni, továbbá nagy erőtételt jelent számukra a telephely, az üzem és az irodák felépítése is. Az üzemet építő, a beruházást szinte egyszemélyben menedzselő vállalkozóknak a napi gondokon kívül szinte alig jut idejük fejlesztésre, innovációra. Éppen emiatt mutatkozik célszerűnek a parkokban vállalkozói inkubátort is üzemeltetni, hogy biztosítva legyen a kezdő vállalkozások elrugaszkodásának támogatása, és néhány évi fejlődés után piaci alapon történő betelepülésük a parkba. Az inkubátor irodai és vállalkozásfejlesztési szolgáltatásait a parkba települt további KKV-k is igénybe tudják venni, sőt azok még másokat is betelepülésre csábíthatnak. De ezeket az eszközöket a továbbiakban ki kell egészíteni az intenzív fejlesztés eszközeivel: az innovációt ösztönző, az innovációt és a technológiadiffúziót segítő eszközökkel. Ilyenek például a technológiai inkubátorok, a technológiai parkok (tudományos parkok, technopoliszok), a kiválósági (szakértői) központok és az ezek tevékenységét kiegészítő különböző technológiai és vállalkozásfejlesztési tanácsadó szervezetek.
Magyarországon mára már létrejöttek az innovációt segítő intézményrendszer kezdetleges formái, de még nem jellemző az, hogy az országot átfogó intézményhálózat biztosítaná a gyors és szakszerű tudásáramlást. (Az egyetlen ilyen kezdeményezés az INNOSTART Nemzeti Üzleti Innovációs Központ, illetve a Magyar Innovációs Szövetség részéről indult be, és ennek eredményeképpen kialakultak egy országos hálózat csírái: az INNOSTART Üzleti és Innovációs Park mellett a szövetség regionális képviseletei, a budapesti, a győri, a veszprémi, a pécsi, az egri, a miskolci, a debreceni innovációs parkok, technológiai transzferközpontok.) Ez a jelenlegi innovációs intézményrendszer azonban csak egyes elemeiben tekinthető korszerűnek, de a hazai ipar „fejlesztése” szempontjából is fontos külföldi technológiák hazai elterjesztésében még nem jelent nagyobb erőt. Ez látszik abból is, hogy bár az innovációt segítő rendszernek néhány hagyományos eleme: az oktató, a kutató vagy az iparjogvédelmi funkciói ma is működnek, egy jelentős, a technológiai diffúzióhoz szükséges, a tudásáramlást hatékonyan biztosító komplex hazai intézményhálózat kialakításának minél előbb meg kell kezdődnie.
A szerző a Magyar Innovációs Szövetség elnöke