Koalíciós készség két irányba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mind az MSZP, mind a Fidesz felé nyitottak vagyunk, a MIÉP-en és a Munkáspárton kívül bármelyik párttal elképzelhetőnek tartjuk a közös kormányzást – hangoztatták lapunknak egybehangzóan a Centrum párt vezetői, Kupa Mihály elnök, Bartók Tivadar és Gyenesei István elnökségi tagok, valamint Helmeczy László képviselőjelölt. A sokszínű – magát jobbközép, keresztény értékeket valló, illetve baloldali kötődésű pártokat egyaránt magába foglaló – szövetség prominensei eltérően nyilatkoztak arról, hogy kérték-e képviselőjelöltjeiket visszalépésre más pártok. Kupa Mihály elnök határozottan cáfolta Bartók Tivadar és Helmeczy László erre vonatkozó állítását. A Centrum elnöke óvatosan fogalmazott az első választási forduló utáni esetleges visszalépésekről, Bartók Tivadar azonban valószínűnek nevezte, hogy a két nagy közül a kormányalakításra esélyesebb pártot támogatnák. A jelenlegi kormány megítélése kapcsán minden megszólaló üdvözlendőnek nevezte a családtámogatási rendszert, de a Széchenyi-tervről megoszlottak a vélemények. Kupa Mihály, a Centrum párt elnöke április 4-re nyilvános közös beszélgetésre és egy pohár tokaji borra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Medgyessy Pétert, a szocialisták kormányfőjelöltjét. Orbán Viktor miniszterelnök viszont április 4-én Kőszegen lesz, ahol Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral találkozik – közölte tegnap Borókai Gábor kormányszóvivő. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt szóvivője révén elfogadta a meghívást.

–
2002. 03. 23. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.