Kozma Andor életrajzi műve

Csipkerózsika-álmából ébredt az a kötet, amelyet a közelmúltban jelentetett meg a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága. Kozma Andor (1861–1933) költő Életem című írása mintegy nyolcvan éve született, szerzőjéről mégis alig tudunk valamit. Kozma Andor egyéniségét kortársai úgy jellemezték, hogy „a művelt, felvilágosult ’67-es nemesség és a polgári értelmiség gondolkodása harmonikusan egyesül benne”.

A Lánchídon való első átkocsikázásom számomra azóta átélt ötven esztendőm folyamán nemcsak édes emlékem maradt, hanem számtalanszor fel is újult bennem, mint mindig friss, mindig meglepő, igazi gyönyörűség. Sohasem mentem, és sohasem megyek át ezen a remek hídon emelkedett érzések nélkü. S a világ bármely táján lépjek is valamely nagyszerű hídra, rögtön fölmerül képzeletemben, s szinte ott lebeg a szemem előtt a mi karcsú, büszke Lánchídunk…”– e sorok szerzőjét ma aligha ismerik sokan; a XIX. század végén azonban kevesen akadtak, akik ne forgatták volna valamely verseskötetét vagy publicisztikáját.
– Kozma Andor egészen fiatalon, 18 évesen kezdte irodalmi pályafutását az Ágay Adolf szerkesztette Borsszem Jankóban – mondta Varga Éva történész, a kötet szerkesztője azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a frissen megjelent könyvet. – Kitűnő paródiái és krónikái pillanatok alatt a legnépszerűbb napi olvasmánnyá váltak Pest-Buda-szerte. Kozma első verseskötete 27 éves korában jelent meg, s egyszeriben a népnemzeti írók figyelmének központjába került.
Jókai Üstökös című humoros irodalmi lapja így jellemezte az ifjút: „A mint látni tetszik: rendkívül szorgalmas ember. Sok a dolga, de mestere annak, hogy mindenre jusson ideje és keze. Egy hírlapnak heti krónikás-deákja, egy élczlapnak vezér-verselője, egy másik hírlapnak tárczaírója, egy nagy pénzintézetnek fő-hivatalnoka és mindezek daczára kiváló költő.”
Kozma először a Nemzet, majd a Pesti Hírlap munkatársa lett, később pedig Az Újsághoz szerződött át. Támogatója és tisztelője, Gyulai Pál egyengette Kozma irodalmi tevékenységét és politikai pályafutását. 1899-től a Kisfaludy Társaság másodtitkára lett, majd 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. A század végén rendszeresen megjelentek írásai a patinás A Hétben is.
Kozma költészetéről a kortársak így nyilatkoztak: „Kozma Andor annak a művészies, magyaros iránynak a lelkes híve, a melyet Arany Jánosnak soha eléggé meg nem hálálhatunk: magyarosság formában, tartalomban, izlésben, méltóságos komolyságban. És ha jól széjjel néz: a mostani idegen után kapkodó költői nemzedékben nem igen sokadmagával találja magát egy és ugyanazon úton.”
A kötet szerkesztője jelezte: Kozma az 1870-es években sorvadásnak indult népnemzeti irodalmárok egyik utolsó jeles képviselője volt.
A Kozma-örökség ápolása a somogyi költők hagyatékának feldolgozásával vett lendületet. A Berzsenyi Társaság kezdeményezését a Kozma család is támogatta, és számos relikviát bocsátott a szervezet rendelkezésére, bár a tárgyak nagy része a háború során elveszett vagy megsemmisült. Kozma Andor három karcsú kötetbe rendezte visszaemlékezéseit: gyermekévein, majd ifjúkorán keresztül hű képet ad a kiegyzés körüli esztendők polgárosodó Magyarországáról.