(mi az a huzivoni…)

Én nem tudom, illő-e a választási kampány hajrájában a kutyámról, Natasáról írnom. Persze, ha valami párhuzamot találok a hűséges spániel és a politikai elit tagjai között, nyugodtan előállhatok vele, hiszen akkor már senki sem sütheti rám, hogy távol tartom magam a magyar újságírás fővonulatától. Na, itt is van egy párhuzam mindjárt: kutyából nem lesz szalonna. Ez ugyan eléggé távoli utalás, de akinek van füle a hallásra, hallja.
Aztán itt a másik: a hűség. Natasa pillantása, rövidke farka, minden mozdulata hűséget fejez ki. Íme a párhuzam: valaha egyik kedves jelszavunk úgy hangzott, hogy „Hűség a néphez, hűség a párthoz”. Ez egykoron politikailag korrekt szlogen volt, ma talán nem mindig az. Már a szocialisták sem merik magukat azonosítani a néppel. Inkább – bár negatív irányból – a polgár kifejezéshez közelítenek. Ez viszont már ellentmondani látszik a fenti közmondásnak. Ha mondjuk Horn Gyula polgár, akkor fix, hogy kutyából lesz a legjobb szalonna. Kérdés az is, hogy egy öregedő polgári-szocialista felvarratja-e az arcát a plasztikai sebészeten, hogy a választások előtt „jobb”-an mutasson. Állítólag árnyék pártunk-kormányunk miniszterelnök-jelöltje újabban feszes arcbőrrel menetel kampányülésről kampánygyűlésre. Mostanában (hogy a párhuzamoknál maradjunk) plasztikailag nem néz ki olyan kutya fáradtnak, mint fél évvel ezelőtt.
De térjünk rá Natasára. Fogyókúrán van, de nem a píárosok tanácsát követve önszántából, mint egy-egy nekibuzdult politikus, hanem az én aljas, már-már fasisztoidan erőszakos fellépésem miatt diétázik szegény. Globálisnak nevezhető, rostban gazdag amerikai kutyakonzervet fogyaszt. Minek takargassam: Natasa dundi és falánk. Legutóbb, s ez szinte tragikus látvány volt: nyers krumplit evett. (Mint szegény éhező nép jobboldali kormányzati kurzusok idején.) Egyébként a diétás konzerv háromszor annyiba kerül, mint a normális. Natasa egészsége érdekében vettem tizenöt dobozzal. Hogy a fogyókúra hatásosabb legyen, esténként – lúdtalpamat lélekben likvidálva – hosszú sétákat teszünk. Sőt, futunk is együtt. Továbbá: vettem neki egy „huzivonit”. A huzivoni nem egyéb, mint egy erős selyemszálakból álló, két végén bogra kötött vastag kötéldarab, amely eredeti rendeltetése szerint a fogak tisztítására szolgál. Azért hívjuk huzivoninak, mert Natasa kölyökkorában szerette azt játszani, hogy a fogai közé szorított selyemcsomón vonszoljuk és rángatjuk, miközben ő úgy tesz, dühös morgás kíséretében, mintha egy csontot védelmezne. Persze, ha elengedtük a huzivoni túlsó végét, azonnal visszagyömöszölte a tenyerünkbe. Most azonban az általam vásárolt gyönyörű huzivonival, lustaság folytán, nem akart játszani. Pedig ez a játék kitűnő testedzés mindkét fél számára.
Ekkor zseniális ötletem támadt. Azt mondtam a lányomnak, aki végzős szociológushallgató, hogy fogjuk meg a huzivoni két végét, rángassuk és morogjunk. Tudományos elkötelezettségéhez méltatlan örömmel tett le azonnal egy Max Weber-könyvet, amit olvasott, rohanva jött huzivonizni. Húztuk, vontuk egymást, és vészjóslóan morogtunk. S lám, Natasa egyszercsak előbújt a sarokból. Egy darabig kíváncsian figyelt, aztán ő is morogni kezdett, majd egyre magasabbra ugrott, hogy a huzivonit megkaparintsa. (Politikai párhuzam: a rossz példa ragadós, a morgás, ugatás, dulakodás ragályos.)
Most már vígan huzivonizik. Belekapaszkodik a selyemcsomóba, s hagyja magát végigvonszolni a lakáson. Úgy látom, némiképp karcsúsodott az utóbbi időben. Csinos. Akár egy választási plakátra is fölkerülhetne (anélkül is, hogy az orcáján felvarratná a bőrt). Belőle biztos nem lesz szalonna.
Sok mindent tanulhatna tőle egy szociopolitikus. Például azt, hogy a nyomorgók sorsában osztozva miként kell látványosan nyers krumplit enni. Natasának azonban van egy jellemhibája, ami miatt politikai pályára alkalmatlan. Senkit sem gyűlöl, mindenkit szeret.
Hogy miért? Én nem tudom…