Nyelvgyötrő

„Nem akarunk ismét oroszul tanulni!”, „Le a kommunista hatalommal!” – hetek óta e két jelszótól hangos Chisinau főtere. Az utcai tiltakozások azután kezdődtek, hogy a moldovai kormány kötelezővé tette az iskolákban az orosznyelv-oktatást, a románok történelme helyett pedig Moldova történetét nevezte meg kötelező tantárgyként.

A döntés után a kívülálló számára természetesnek tűnhetnek a heves tüntetések. Csakhogy a demonstrálók korántsem képviselnek többségi véleményt Moldovában. És bár a köztársaság területén többségben élnek azok, akik a románt beszélik, maguk a románok kisebbségbe kerültek az újonnan megalkotott entitás, a „moldovaiak”-kal szemben. A volt szovjet köztársaság, tizenegy évvel a függetlenség kivívása után, nemzeti tudathasadásban szenved.
Moldova 1991 augusztusában önfeledten ünnepelte függetlenségét. Az egykori fejedelemséget, majd román országrészt a második világháborút követően csatolták a Szovjetunióhoz, majd több mint negyven év után szabadult meg a szovjet birodalom öleléséből.
Piros-sárga-kék lobogó került a frissen alakult törvényhozás épületére, és a fiatal állam hivatalos nyelve természetesen a román lett. A moldovai lakosság többsége ugyan örült, hogy megszabadult Moszkva befolyásától, de mivel a nemzeti öntudat kiirtására irányuló szovjet politika a vártnál is sikeresebbnek bizonyult, a román szimbólumok térnyerése nem párosult valós nemzettudattal. A Moldovában élő románok nem érezték igazán magukénak visszanyert anyanyelvüket, s a Romániához fűződő „testvéri” kapcsolatokat sem tudták érzelmileg feldolgozni.
A Moldovai Köztársaság 4,4 milliónyi lakosa közül 65 százalék román, 14 százalék ukrán, 13 százalék pedig orosz nemzetiségű. A nemzetiségi összetétel ellenére a szovjet kommunizmus évtizedeiben nem létezett román nyelvű oktatás a Prut folyó keleti partján. Moszkva gyökerestül kívánt kiirtani mindent, ami a szomszédos Romániára emlékeztetett.
Az 1991-es függetlenedés után hamar kiderült: az oroszosítás a vártnál is mélyrehatóbb változásokat idézett elő a moldovaiakban.
Így hát igen rövid ideig tartott és látványosan egyoldalú volt a nagyromán egymásra találás. Az egykori szovjet tagköztársaságban kevesen voltak azok, akik egyesülést szerettek volna Romániával, Chisinau inkább saját útját kívánta járni, s ez az elhatározás rokonszenvet keltett Európában: íme egy kis nemzet, amely önerőből kíván felemelkedni, példálóztak Moldovával a nyugati elemzők a kilencvenes évek elején. Csakhogy egészen másról volt szó. A szovjet rendszer oroszosító politikájának eredményeként a moldovai románok túlnyomó többsége gyakorlatilag elvesztette nemzeti identitását. Sokan anyanyelvüket is elfelejtették, s a függetlenné válás után szívesebben kommunikáltak már oroszul, mint románul. Kevesen vannak azok, akik büszkén vállalják román származásukat. A többség a „sem orosz, sem román” furcsa állapotába került, s így örömmel kapaszkodik bele a „moldovai identitás” fogalmába, amely a szovjet rendszer terméke és az oroszbarát chisinaui elit kiváló politikai eszköze.
Történelmi tény, hogy önálló moldovai nép vagy moldovai nyelv soha nem létezett, és a Prut folyón túli Besszarábiában, amíg a második világháborúban nem lett Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság, ha jellegzetes akcentussal is, de románul beszéltek. 1991 után a chisinaui döntéshozók többsége azonban továbbra is Moszkva felé tekintve kereste a kiutat a gazdasági-társadalmi válságból. Tény, hogy Chisinau Moszkvától való villamosenergia- és földgázfüggőségének kiváltását mindhiába várta Romániától. A reformok rendre elmaradtak, Moldova az új évezred küszöbén olyan gazdasági válságba került, amely tulajdonképpen a függetlenség alapjait is megkérdőjelezte. A súlyos válságot csak tetézték a Dnyeszteren túli állapotok. A zömében orosz ajkúak által lakott területen fegyveres etnikai konfliktus alakult ki, s bár a térség mára stabilizálódott, a helyzet ma is robbanásveszélyes ezen a vidéken.
A függetlenség éveiben a nemzeti identitás után a moldovai románok aztán a jobb életbe vetett hitüket is elvesztették. Tavaly februárban ez a reményvesztés vezetett a kommunisták győzelméhez.
Az új vezetők ugyan román nyelven beszélnek, de érzelmileg és politikailag minden szál Oroszországhoz fűzi őket. A moldovai parlament kommunista párti többsége által július második felében simán megszavazott új kisebbségi törvény szerint az ország lakosait a jövőben moldovaiaknak hívják, akik immár nem románul, hanem moldovaiul beszélnek. Ha valaki románnak vallja magát, akkor kisebbségnek számít. A jogszabály értelmében az iskolákban többé nem a román, hanem a moldáv nép történelmét fogják oktatni, ugyanakkor az ország második hivatalos nyelve a moldovai után az orosz lesz. Így aztán a „Pruton túli testvérek” számára Románia többé nem számít anyaországnak.
A több hete zajló tüntetések részben eredményesek voltak. A kormány visszavonta a kötelező orosznyelv-oktatásra, illetve a moldovai történelem tanítására vonatkozó döntését. A demonstrációk mögött az ellenzéki Kereszténydemokrata Néppárt áll. Ez az egyetlen olyan parlamenti formáció Chisinauban, amely vállalja a román nemzeti identitás erősítésének fontosságát. A párt nyolc százalékot szerzett a tavalyi megmérettetésen a kommunisták ötven százalékával szemben. A Moszkva-barát kommunista párt vesztett ugyan népszerűségéből az elmúlt egy évben, de továbbra sincs reális politikai alternatívája Chisinauban. Az utóbbi hetek tüntetései ellenére a folyamat tehát egyelőre nem tűnik visszafordíthatónak.