Nyitott kapuk a prágai csúcson

A korai NATO-tagságra ácsingózó vilniusi tízek (V10) országcsoport tagjai magabiztosak lehetnek: bukaresti találkozójukat nemcsak saját maguk értékelhették sikeresnek, hanem szokatlanul optimista nyilatkozatával támogatta azt az amerikai diplomácia is, melynek alighanem ismét döntő szava lesz a védelmi szövetség esedékes bővítésének ügyében.
A végső szót a meghívásokról a prágai NATO-csúcson mondják ki novemberben, azonban az már most biztosnak tűnik, hogy a V10-ek közül Albánia, Macedónia és Horvátország kivételével mindenki konkrét dátumot kap, míg Szlovákia esetében az őszi választások, nevesül Meciar szereplése bizonyulhat döntő tényezőnek. A bővítés ügye ezzel együtt a várakozásokat messze meghaladó mértékben halad előre, s ebben a 2001. szeptember 11-e után megváltozott nemzetközi viszonyrendszer játssza a legfőbb szerepet.
A szovjet birodalmi nosztalgiák, a NATO-bővítés első köre és a jugoszláviai háború nem is olyan rég, még 1999-ben olyan légkört eredményezett, melyben erősen kétes volt, hogy a moszkvai érzékenység ellenében, az orosz stabilitás kockáztatása nélkül lehetséges-e a szövetség további békés térnyerése. A legérzékenyebb kérdés a balti államoké volt: szinte lehetetlennek tűnt elfogadtatni a mindenkori orosz vezetéssel, hogy az egykor ellenőrzése alá tartozó köztársaságok a NATO-ba lépve „végleg elvesznek”. A Balkán országai lassú gazdasági, politikai fejlődésükkel, belső etnikai konfliktusaikkal ekkor még nem tűntek perspektivikus partnernek, s a folytatás sorsát kérdőjelessé tette az is, hogy az új tagok (Magyarország, Lengyelország és Csehország) ugyan jelentős geopolitikai előnyöket vittek hozományul, ám a közös védelem tekintetében inkább csak megterhelést jelentettek. Az Amerika elleni terrortámadások néhány hónap alatt változtatták meg a helyzetet, s úgy tűnik, hogy ezzel a legfontosabb akadály is elhárult. A terrorizmus elleni harc jegyében ugyanis Oroszország látványosan szabad kezet kapott Csecsenföldön, s Putyin kényszerűen keménykezű stílusát sem kritizálják immár élesen Washingtonból. Moszkva új típusú kapcsolatokat építhet a NATO-val, amellyel – a szövetség tisztségviselőinek tagadása ellenére – természetesen megnő a befolyása a szervezet döntéseire is, s így korábbi elzárkózó álláspontjának hangoztatását kizárólag belpolitikai fogyasztásra szánhatja a Nyugat fenyegetése helyett.
Az Egyesült Államok szeptember 11-ét követő közép-ázsiai műveletei során (melyek talán egybeesnek stratégiai ambícióival is) felértékelődött a Kaukázus és Fekete-tenger jelentőssége is, mely előrevetíti Bukarest és Szófia tagsági törekvéseinek sikerességét.