Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetNégyen hivatkoztak a kedvezménytörvényre A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 2002 tizenegyedik hetében összesen 835 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgárok foglalkoztatására. A januártól kiadott új engedélyek száma ezzel 8190-re emelkedett. Az eddigi tendencia alapján az év egészére továbbra is valószínűsíthető, hogy a kiadott engedélyek száma 2002-ben nem éri el majd a 81 ezres felső korlátot. A január 1-je óta kiadott engedélyek közül mindössze négy olyan volt, amelyhez a kérelmet a kedvezménytörvény keretében nyújtották be. (MTI) Ankara óvatos A török kormány úgy döntött, hogy nem járul hozzá semmiféle csapatküldéssel az Egyesült Államok esetleges Irak elleni katonai fellépéséhez. A török média tegnap közölte a hírt, egy nappal Dick Cheney amerikai alelnök törökországi látogatása előtt. Az NTV magántelevízió beszámolója szerint Ankara ugyanakkor továbbra is kész logisztikai segítséget, azaz anyagi-technikai háttértámogatást adni egy Irak elleni amerikai hadművelethez. (MTI) Leépít a Danone Újabb 41 dolgozó távozott tegnap a Danon tulajdonában lévő Győri Keksz Kft.-től. Szántó Péter, a társaságot képviselő PR-cég vezetője elmondta: a létszámcsökkentés hároméves létszámleépítési folyamat részét képezi, és összefüggésben van a Győri Keksz átszervezésével. A Danon ugyanis gazdaságossági okokból a termelés egy részét a székesfehérvári gyárába telepíti át Győrből, a két üzem közötti párhuzamos gyártásokat pedig felszámolja. (MTI) Lejáró határidők Hat párt – a Fidesz–MDF, az MSZP, a MIÉP, az SZDSZ, a Munkáspárt és a Centrum – állított minden megyében és a fővárosban területi listát a tegnap délutáni határidőig. Az FKGP-nek lapzártánk előtt hivatalosan még nem regisztrálták a budapesti listáját. Rajtuk kívül további hat pártnak sikerült legalább egy megyében megszerezni az indulás jogát a listaállításhoz szükséges számú egyéni képviselőjelöltek számára. (MN)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















