Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet„EU-érvek” a kisebb támogatásra Szociális problémák jelentkezhetnek az újonnan csatlakozó kelet-európai államokban, ha az Európai Unió teljes mértékben folyósítja majd agrártermelőiknek az uniós gazdáknak járó közvetlen támogatásokat – állapítja meg a brüsszeli bizottság újabb tanulmánya. E támogatások ugyanis több mint megkétszerezik majd a belépő országok gazdálkodóinak jövedelmét. A tanulmány szerint ezért van szükség a bevezetés tíz éves átmeneti időszakára, amelyben a támogatás az EU-tagok gazdáinak jutó pénz 25 százalékával indul. (MTI) Kitüntetés a pápának Béketeremtő és egységesítő tevékenységéért Az év embere címet kapta Ukrajnában II. János Pál pápa, aki 2001. júniusában volt Kijev és Lemberg (Lvov) vendége. Az idén hatodszor kiosztott kitüntetéseket szombaton adták át Kijevben. A katolikus egyházfőnek adományozott nemzetközi különdíjat a pápai nuncius vette át. (MTI) Százezer autót visszahív a Citroën Veszélytelen, de az autó teljesítményét is befolyásoló, elsősorban a befecskendezési rendszert érintő hibák miatt a Citroën autógyár mintegy százezer C5 típusú modelljét várja ingyenes javításra a márkaszervizekbe. A napokban több mint tucatnyi kisebb-nagyobb műszaki problémát fedeztek fel Franciaországban a 2001-ben kereskedelembe kerülő, egyébként népszerű középkategóriás kocsinál. Ezek zöme a benzinpumpával, a kompresszorral kapcsolatos, de a hátsó lámpák, a belső jelzők működésénél és a központi záraknál is észleltek hibát. (MTI) Templomrobbantás Pakisztánban Tegnap délelőtt egy – más források szerint két – férfi kézigránátokat hajított egy iszlámábádi protestáns templomba az istentisztelet alatt, öt ember halálát és mintegy 45 sebesüléseit okozva ezzel, majd eltűnt a helyszínről. A külföldiek által is látogatott templom a pakisztáni főváros erősen őrzött diplomatanegyedében áll, mintegy egy kilométerre az amerikai nagykövetség épületétől. (MTI) Mádl Ferenc beszéde zöld utat kap Ma is helytállóak az Országos Választási Bizottság korábbi állásfoglalásai, ezért szükségtelen, hogy a testület újra kinyilvánítsa: az államfő a kampánycsend idején is közzéteheti a választási részvételre buzdító felhívását – döntött tegnap este az OVB, többségi szavazattal. A bizottság egyhangúlag nyilvántartásba vette az Összefogás Magyarországért–Centrum párt országos listáját. (MN)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















