A kereszténység ellen nem csupán ebben a korai és hősi korszakban léptek fel erőszakosan a mindenkori hatalom képviselői; elég, ha a huszadik század magyar és kelet-európai történelmére gondolunk. Hetényi Varga Károly négy vaskos kötetben gyűjtötte össze a fasizmus és a kommunizmus idején meghurcolt katolikus papok és szerzetesek kálváriáit. Sok száz hitéért szenvedett, megkínzott és kivégzett ember szívszorító történetét a közelmúltból.
Napjaink keresztényellenes támadásait sokan hajlamosak Samuel P. Huntington nyomán a civilizációk összecsapása részének tekinteni, hiszen jelenleg a legtöbb támadás mohamedán többségű országokban élő keresztény csoportok ellen irányul.
Idén március 17-én, egy héttel virágvasárnap előtt, a pakisztáni Iszlámábádban hajtottak végre gránátos támadást szélsőségesek egy protestáns templomban imdákozó hívek ellen. A támadás során öten vesztették életüket, és a véres merénylet szinte egész Dél-Ázsiában félelmet keltett a keresztények körében, főként azokon a helyeken, ahol az istentiszteleteket külföldiek, köztük amerikaiak is látogatják.
Úgy gondolhatnánk, hogy a legnagyobb veszélynek a misszionáriusok vannak kitéve, nekik kell a leggyakrabban szembenézniük a keresztényellenes indulatokkal. A valóság azonban más. Ha az elmúlt esztendőben a hitükért meggyilkolt keresztények számát és ezen belül az arányokat nézzük, nem a hithirdetők vannak többségben. 2001-ben például „mindössze” 33 katolikus misszionáriust gyilkoltak meg a Fides vatikáni hírügynökség adatai szerint. Indiában hindu szélsőségesek nyolc katolikus hívő halálát okozták, a Fülöp-szigeteken egy misszionáriust, három afrikai országban – Burundiban, Ugandában és Szenegálban – egy-egy misszionáriust öltek meg vallási vagy etnikai okok miatt. Számunkra talán az a leginkább megdöbbentő, hogy nemcsak Ázsiában, Amerikában, Afrikában és Óceániában haltak meg hithirdetők, hanem Európában is. Az egyik misszionárius például, az olasz Ettore Cunial azon fáradozott, hogy fiatalokat mentsen ki az albán maffia, a drog- és emberiszerv-kereskedők hálójából. Nem nehéz kitalálni, hogy kinek lehetett útjában.
A keresztényüldözésnek azonban a gyilkosságokon kívül van „enyhébb” formája is. A KNA német katolikus hírügynökség tájékoztatott arról, hogyan zajlott a 2001. évi karácsony Szaúd-Arábiában. A mohamedán országban a legtöbb Krisztus-hívő külföldi vendégmunkás. Csak szigorúan titokban tartott összejöveteleken gyűlhettek össze Jézus születését megünnepelni. Papok és lelkészek csak igazi hivatásuk megjelölése nélkül utazhattak be az országba, és a szentmiséket és istentiszteleteket a területenkívüliséget élvező nagykövetségi épületben merték megtartani. A szaúdi fundamentalistákra jellemző, hogy néhány éve még a Swissair légitársaság gépeinek a leszállását is meg akarták akadályozni a svájci repülőgépek felségjelvényén látható kereszt jele miatt. Az elmúlt nyáron Szaúd-Arábiában 13 keresztény vendégmunkást tartóztatott le a vallásügyi rendőrség tiltott összejövetel vádjával.
A 2001 októberében történt véres nigériai összetűzések kirobbantása mögött is az iszlám fundamentalizmus tevékenysége áll. John Olorunfemi Onaiyekan nigériai püspök szerint a hazájabeli fanatikus csoportok videokazetták és arab nyelvű rádióállomások segítségével kapcsolatban állnak külföldi iszlám szélsőségesek hálózatával. Helyi nyelveken megismétlik a lázító üzeneteket, és a mecsetekben tanítják őket olyan mollák, akik Egyiptomban, Líbiában, Pakisztánban vagy Afganisztánban éltek, és teleszívták magukat fundamentalista tanokkal. A tavaly októberi összecsapásoknak kétszáz halálos áldozatuk és több mint száz sebesültjük volt. Bár az erőszakos cselekményeket mohamedánok követték el keresztények ellen, Gino Brasella Afrika-szakértő szerzetes szerint az, ami Nigériában történik, nem vallásháború. Az országot hosszú időn át muzulmán eredetű politikai erők irányították a csöppet sem demokratikus katonaság támogatásával. Most, hogy megindult Nigéria demokratikus átalakulásának folyamata, a korábbi politikai vezetés elvesztette hatalmát, és ezért a vallást akarja felhasználni az ország destabilizálására. Ennek hatékony eszköze az iszlám törvénykezés, a seria bevezetése. A mozlim bírák képzését Szaúd-Arábia, Szudán és Malajzia finanszírozza. A keresztényeknek még csak esélyük sincs arra, hogy bírósághoz forduljanak az ellenük történt jogsértések miatt, mert a seria szerint a keresztények tanúvallomása eleve feleannyit ér, mint a mohamedánoké. Hatalmas tömegek vándorolnak az ország déli részére és a szomszédos Kamerunba.
A rendkívül feszült izraeli helyzet nemcsak a mohamedán és zsidó lakosok között okoz konfliktusokat, hanem a kereszténnyé lett arabok és zsidók között is. Tavaly október 25-én a jaffai ferences iskola diákjait egy csoport zsidó fiatal támadta meg, és kezdte ütlegelni. Az incidensre egy Negevben tett iskolai kiránduláson került sor; mikor a 60 zsidó gimnazista meghallotta, hogy a kirándulók arabul beszélnek, előbb sértegetni kezdte a ferences iskola tanulóit, majd botokkal verte, és kövekkel dobálta őket. A támadás során sem az arab, sem a zsidó diákokat kísérő őrök nem léptek közbe. Amikor megérkezett a rendőrség, még azon sem fáradozott, hogy kiderítse, melyik iskolához tartoznak a támadó zsidó diákok, mondván, hogy ez nem feladata. Amikor a katolikus iskola tanárai kihívták a mentőszolgálatot, az ápolók arra hivatkoztak, hogy a sebesült diákoknak nincs szükségük kezelésre. Ezután öt súlyosabban sérült fiatalt maguk a tanárok a holoni kórház ügyeletére vittek, és hármat közülük azonnal felvettek kezelésre a kórházba.
2001 októberében, akárcsak a közelmúltban, a pakisztáni iszlám fundamentalisták intéztek támadást keresztények ellen. A vérengzés a Pandzsáb tartományban fekvő, ötmillió lakosú város, Bahávalpur egyetlen katolikus templomában történt. A motorbiciklin érkező fegyveres támadók tüzet nyitottak a szentmisére összegyűlt 70 hívőre, akik közül tizennyolcat megöltek, többeket pedig megsebesítettek. A katolikusokból és protestánsokból álló pakisztáni keresztény közösség, amely az ázsiai országban elenyésző kisebbséget, csak két százalékot tesz ki, már többször jelezte aggodalmát, és nagyobb védelmet kért a rendőrségtől. Nassem George nővér, aki a vérengzés idején a templomban tartózkodott, az ANSA olasz hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy az afgán válság kitörése óta fel voltak készülve a támadásra. A Jamaat Ulema Islam nevű, a tálib rezsimet támogató szélsőséges csoport már többször megfenyegette a keresztényeket. De a hétköznapi terrorizmus mellett a pakisztáni keresztényeknek olyan problémákkal is meg kell küzdeniük, mint a jogegyenlőtlenség. Az egyik igen érdekes helyi joggyakorlat példája a „káromló beszédre” vonatkozó blaszfémiatörvény. Elegendő bárkit azzal vádolni, hogy megsértette a prófétát vagy a Koránt, azonnal börtönbe zárják, pert indítanak ellene, szinte biztos, hogy elítélik, és elkobozzák összes vagyonát. A védekezés gyakorlatilag lehetetlen. A bírák nem vállalják a per levezetését, mert attól félnek, ha felmentik a nyilvánvalóan hamisan vádolt személyeket, a tömeg meglincseli őket. A káromlás vádját gyakran éppen azért emelik ebben a rendkívül szegény országban, hogy a keresztény vagy hindu kisebbség képviselőit attól a kevéstől is megfosszák, amivel rendelkeznek.
Tavaly novemberben adta hírül egy svájci székhelyű emberjogi csoport, hogy Szudánban sikerült kiszabadítani fogságából négyezer keresztény rabszolgát. A szörnyű körülmények között tartott emberek szabadságát egyszerűen megvásárolták egy hétnapos mentőakció során. A zürichi Nemzetközi Keresztény Szolidaritás nevű szervezet olyan nőket és gyermekeket szabadított fel, akiket a szudáni kormány tett rabszolgává az ország déli részén élő keresztény állampolgárok ellen irányuló „szent háború” (dzsihád) részeként. A kiszabadított rabszolgák közül ötszázzal interjút készítettek. A beszélgetésekből kiderült, hogy szinte mindnyájukat testileg bántalmazták. A 12 év fölötti rabszolganők kétharmadát megerőszakolták. A Christian Solidarity International magyar nyelven is megjelenő lapjában olvashatjuk néhány kiszabadult rabszolga borzalmas beszámolóját az átélt megpróbáltatásokról.
Üldözésnek vannak kitéve a buddhista Bhután keresztény lakói is. Az India és Kína határán fekvő ország 65 ezer Krisztus-követőjének egyetlen temploma működését engedélyezték a hatóságok. Tavaly virágvasárnap ezt a templomot is megszállták a rendőrök, a híveket szétkergették, de a papokkal együtt sokuk került az őrszobára. A fanatikus iszlámkövetők mellett kevesebb szó esik a buddhista fundamentalizmusról, pedig ez a szélsőség éppúgy robbanásveszélyes helyzetet teremt. Bhutánban minden keresztény alkalmazottal aláíratják a vallásgyakorlási szabályok és rendeletek gyűjteményét. Ez többek között a társadalmi diszkrimináció súlyos formájának elismertetését jelenti: keresztények nem részesülhetnek állami gyógyellátásban, az iskolai költségeiket – szemben a hindu és buddhista lakosság számára ingyenes közoktatással – meg kell téríteniük, és a Krisztus-hívők nem utazhatnak külföldre. Természetes, hogy munkahelyi előmenetelre sem számíthatnak, és nagyon korlátozottan vállalhatnak munkát.
Bhutántól keletre és nyugatra szintén nehéz a keresztények helyzete. Indiában ugyan nagyon változó az ország különböző részein élő Krisztus-hívők sorsa, de sokak számára aggodalomra adott okot Atal Behari Vadzspaji tavaly augusztusban tett kijelentése. A miniszterelnök azt állította, hogy a misszionáriusok a szolgálat ürügyén tulajdonképpen a kereszténységet terjesztik, céljuk az indiaiak keresztény hitre térítése. A keresztényeket ért vádat az teszi aggályossá, hogy a Szang Parivar mozgalom vezetőinek jelenlétében hangzott el, akik közismerten a kisebbségek, különösen a keresztények elleni gyűlöletkampány vezetői.
Továbbra is rendkívül nehéz a Kínában élő keresztények helyzete. Az év elején folytatódott a katolikus papok letartóztatása annak ellenére, hogy a kínai kormány aláírta a politikai és polgári jogok tiszteletben tartására vonatkozó ENSZ-protokollt. A Fides vatikáni hírügynökség közzétett egy listát, amelyen 33 üldözött püspök és pap neve szerepel. Mindezt a nemzetközi közvélemény, főként pedig az USA és az EU teljes közönnyel fogadja, mivel Kínában nagy kereskedelmi lehetőséget lát, és rokonszenvvel tekint a hatalmas ország terrorizmus elleni elkötelezettségére. Ezek mellett az emberi és vallási jogok megsértése jelentéktelen apróságnak látszik. Az említett listán szereplő egyházi személyek közül néhányat a rendőrség letartóztatott, és nyomtalanul eltüntetett, mások nem végezhetik szolgálatukat, vagy azért, mert a rendőrség figyeli őket, vagy mert háziőrizetben vannak. A letartóztatások igazi oka azonban a Fides szerint az, hogy hűek akarnak maradni Rómához, és nem csatlakoznak az állam által elismert úgynevezett hazafias egyházhoz.
Civilizációk összecsapása, vagy a kereszténység tanításából, Jézus Krisztus radikális programjából következő ellentétek? Hasonlítható-e a föld sok országában ma is tragikus helyzet az ókori keresztényüldözésekhez? Lehetséges-e megoldás, van-e kiút? „Gondoljatok a tőlem kapott tanításra – olvashatjuk Szent János evangéliumában. – Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják” (Jn. 15,20).
Erre még Zelenszkij sem számított, megdöbbentő helyre szöknek az ukrán férfiak
