Tovább fodrozódik az SPD-botrány

Minden vétkes nevét az asztalra! – hangzott Gerhard Schröder követelése a Kölnben kipattant adománybotrány hírére. A kancellár – mint a szociáldemokraták vezéregyénisége – az affér gyors és maradéktalan tisztázását követeli, tudva, hogy a szeptemberi parlamenti választások előterében a hasonló, az egész pártot kompromittáló események csak negatívan befolyásolhatják a polgárokat.

Tiszavirág-életű reménynek bizonyult az a kísérlet, hogy kizárólag regionális földcsuszamlásként tálalják a kölni SPD-szervezet anyagi ügyeskedését, hiszen ebből a pártsejtből több személy jutott el a tartományi parlamentbe Düsseldorfba és a berlini Bundestagba. Őket pedig nem lehet nagyvonalú jóindulattal kipipálni a gyanúsítottak listájáról. Az alapos átvilágítás érdekében vizsgálóbizottság alakult. Csak Kölnben több mint száz tisztségviselő esetében kell ellenőrizni, vajon elfogadtak-e adományelismervényt anélkül, hogy egyetlen márkával is gazdagították volna az SPD kasszáját. (Norbert Rüther, a kölni SPD-frakció vezetője tegnap egyébként bevallotta: összesen 830 ezer márka nagy összegű adomány jutott el hozzá annak idején.)
Ezen túlmenően az „elvtársakat” még nagyobb veszély fenyegeti, mint annak idején a kereszténydemokratákat (CDU), amikor felszínre került a Kohl-botrány. Az egyesítés kancellárja csak a pártadományokra vonatkozó törvényt sértette meg, a kölni szociáldemokraták viszont a korrupció vádjával is szemben találják magukat, tovább rontva a politikusok folyamatosan kopó imázsát. A berlini Humboldt Egyetemen dolgozó Rainer Lehmann kutatásai közben arra a megállapításra jutott, hogy a jövőben a német fiataloknak mindössze egyharmada akar majd a szavazóurnákhoz járulni, valamelyik pártba pedig mindössze tizenegy százalékuk lenne hajlandó belépni. Nagy részük veszélyben látja a demokratikus rendet, ha gazdag vállalkozók befolyásolják a kormány döntéseit, ha politikusok nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatás szerveire. „Az ország politikai rendszere nem működik jól” – vallja a nyugati tartományok lakosainak egyharmada és a keleti tartományok polgárainak fele.
Bíznak ugyan az intézményekben (bíróság, rendőrség, hadsereg), de a több mint nyolcvanmilliós nép fele nem tartja valószínűnek, hogy a központi demokratikus hatalom képes lenne Németország problémáinak megoldására. Úgy érzik, hogy kizárják őket a hatalom gyakorlásából. A szavazás napján főszerepet szánnak nekik, majd megfeledkeznek róluk. Ez az általános beállítottság arra készteti a politikai élet képviselőit, hogy az iskolákon és a médián keresztül fokozzák a politikai felvilágosítást, a negatív előítéletek terjedésének megfékezését. Ebbe a stratégiába pedig semmiképpen sem illik bele sem a Kohl-affér, sem a kölni SPD botránya.