A második forduló dönt

Mikor ezeket a sorokat írom, még nem ismert az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójának pontos előzetes végeredménye. A közvélemény-kutatók eltérő, de a két nagy párt sorrendjét tekintve egységes előrejelzései alapján nem a Fidesz–MDF első fordulós győzelme, csupán annak mértéke volt a kérdés az urnák lezárásakor. Most úgy látszik, hogy a két vezető erő nagyjából fej fej melletti eredménnyel zárta az első kört.
A tegnapi voksolás kellemes meglepetése a választópolgárok rendkívüli mértékű aktivitása. Ugyan a közvélemény-kutatók előre jelezték a magas választási részvételt, sokan kétkedve fogadták az egyre optimistább becsléseket. E tény jelentőségét nem lehet túlértékelni akkor, amikor olyan négyéves cikluson vagyunk túl, amikor – lévén jobbközép kormánya az országnak – a véleményformáló médiaértelmiség minden energiáját a hatalmon lévők lejáratására, a politika iránti össznépi undor felkeltésére fordította. Magas részvételhez elvileg általános, mindent elsöprő kormányváltó hangulat is vezethet (valami ilyesmi történt 1994-ben), ám erről nem lehet szó, hiszen az eddig ismert adatok alapján kormányon lévő erő még sohasem szerzett annyi szavazatot, mint most a Fidesz–MDF. Az is tény azonban, hogy a szocialisták is felülmúlták minden korábbi szereplésüket.
A demokrácia visszafejlődéséről szóló baloldali vélekedésekre tehát alaposan rácáfolt a magyar társadalom. Az imponálóan magas részvételi arány ugyanis éppen a demokratikus rendszer konszolidációját jelzi. Míg 1990-ben vagy 1994-ben a választópolgárok jelentős része nem volt immunis egyes politikai erők hamis ígérgetéseivel szemben, szükségszerű volt a döntés utáni csalódás. Most egy, a hamis illúziókon túllépő, ám korántsem kiábrándult társadalom hozott – még nem végleges – döntést arról, hogy milyen irányba lépjen tovább az ország a következő négy évben.
Azon felül, hogy kormánykoalíció még sohasem került olyan közel az újraválasztáshoz, mint az Orbán-kabinet, van néhány olyan fejleménye a mostani választásnak, amely alapvető újdonságot jelent a korábbi voksolásokhoz képest. Mindenekelőtt hiábavalónak bizonyultak a kisebb pártok törekvései a kétpólusú pártstruktúra megszilárdulásának megakadályozására. Függetlenül attól, hogy az SZDSZ végül eléri-e az ötszázalékos küszöböt (a MIÉP-nek és más pártnak, úgy tűnik, erre nincs esélye), a Fidesz–MDF és az MSZP együttesen a parlamenti mandátumok elsöprő többségén osztozik majd. Az Országgyűlés működése tehát alapvetően megváltozik a következő cklusban; két párt (illetve pártszövetség) enyire még sohasem uralta a törvényhozást.
Az első forduló szoros eredményeit ismerve megállapítható, hogy 1998-hoz hasonlóan most is a második forduló dönt. A választójogi rendszer lehetővé teszi, hogy az egyik nagy párt taroljon az egyéni körzetekben, s így igen stabil kormányt tudjon alakítani. (Az is új fejlemény, hogy a jelek szerint sok egyéni mandátum már az első fordulóban elkelt.)
Április 21-én tehát óriási lesz a tét. Folytatódik-e a nyugodt építkezésre alapozott, a nemzeti önbecsülés helyreállítására törekvő polgári kormányzás, vagy a valódi megújulását tizenkét éve elszabotáló utódpárt másodszor kap 1990 után koherens baloldali program és értékrend felmutatása nélkül kormányzati megbízást.
Van mit veszítenünk.