A nagy játszma

Életünk egyik alapkérdése, hogy milyen viszonyt alakítunk ki a bennünket körbevevő világgal. Ez éppúgy vonatkozik a közösségi életre, mint a nemzeti kultúrára és végső soron a világegyetem egészére. Amikor évtizedekre szóló, hosszú távú célokat tűzünk ki (például pályaválasztásunkkor vagy társválasztáskor), összevetjük a belső és a külső világot, és a megfelelésekre alapozzuk döntésünket. Életünk játszmája a külső és a belső „térfél” kapcsolatán alapszik.
A mai világban eluralkodott az anyagelvű szemlélet. A materializmusról sok jót hallottunk a „diadalmas szocializmus” letűnt korszakában. Látnunk kell azonban, hogy a klasszikus anyagelvű szemlélet, amely az anyagot tartja a központi, legfontosabb irányadó tényezőnek, változatlanul fönnmaradt, és most pénzközpontú szemléletként vesz körül bennünket.
Az anyag – ahogy azt a fizika tudománya bizonyítja – tehetetlen, passzív, kezdeményezésre képtelen, élettelen természetű. Ha tehát az anyagelvű szemléletben maga a világ anyagi természetű, ezzel a világot élettelennek, kezdeményezésre képtelennek, tehetetlennek állítja be. Az anyagelvű világképben nincs lényegi különbség élő és élettelen között, hiszen mindkettő lényege, hogy anyagi, tehetetlen, a külső, objektív törvények irányítása alatt álló rendszer. Ezzel pedig a materializmus, a külső világ „tudományos” leírására igényt tartva, bejelentette igényét életünk játszmájának egyik térfelére. De mit mond az anyagelvűség a másik, a belső térfélről?
A belső világ lényegi leírására az anyagelvűség kétféle lehetőséget kínál. Az egyik a szigorú anyagelvűség, amikor nemcsak a külső világot tartja szigorúan anyaginak, fizikainak, hanem a belső világot is. Úgy tűnik, a mai világot óriási erők, világfolyamatok egyre inkább ebbe az irányba igyekeznek taszítani. A másik lehetőség: a világ élettelen (anyagi) és élő (társadalmi) világra oszlik, és a kettő kapcsolata tetszőleges, szabad, olyan, amilyen – mindenesetre az anyagi hatások befolyását kell mindenben erősíteni. Ez a materializmus nem szigorú, hanem szabadelvű. Ennek alaptétele: a világ alapjában anyagi, és mindenki úgy viselkedik, ahogy akar – de eközben az élet eredetileg az anyagitól távol eső köreit, mint a közművelődés, a köztudat, a sajtó, a nevelés, a társadalmi légkör és általában a kultúra, egyre inkább megfosztja önálló szempontjaitól, és egyre szorosabban anyagi befolyás alá vonja.
A kétféle materializmus látszólag minden lehetőséget kimerít. Egyrészt ott a szilárd megalapozás, a szigorú megfellebbezhetetlenség, az egyedül üdvözítő erély az anyagi érdekek érvényre juttatásában. Akinek pedig ez a szigor nem tetszik, annak ott a teljes szabadság, a tetszőlegességben tobzódás szabadsága. A teljes, korlátlan szabadelvűség az önkényesség, a relativizmus, a tetszőlegesség pártolása. Menynyire tetten érhető ez abban, ahogy az anyagelvű és szabadelvű pártok elvi kérdésekben állást foglalnak, majd kis idővel később ugyanilyen hévvel az ellenkező álláspontra helyezkednek, anélkül hogy a 180 fokos fordulat magyarázatát szükségesnek éreznék!
A materializmus a tudományban is kialakította az iránytalanság, az irányok véletlenszerű, tetszőleges jelentkezésének dogmáját. Eszerint a folyamatokban jelentkező véletlenszerűség teljesen vak, minden irányt egyenlő mértékben képvisel. Ez a dogma jellemző a darwinizmusra is, pedig ez már nem az élettelen, hanem az élő világra vonatkozik. A társadalom terén a materialista nézet azt vallja, hogy az egyének akarata, hatásának iránya átlagolódik, és az emberi értelemtől, az emberi szándékoktól független, objektív folyamatok jutnak majd érvényre. Ezzel a materializmus életünk külső térfelének természeti és társadalmi színterére egyaránt igényt támaszt.
Belső világunk viszont kétségkívül szabad! Arra gondolhatunk, amire akarunk, nincsenek előttünk korlátok! De azt jelenti-e ez, hogy belső világunk alapjában véve önkényes is?
Életünk alapkérdésére visszatérve: létezik-e belső világunknak alapvetően kijelölt iránya? Ha a Természet anyagelvű vagy szabadelvű lenne, azt kéne mondania: milyen alapon tüntetjük ki épp a járást a nem járással szemben? A modern jelszavak: egyenlőség, testvériség, szabadság! A posztmodern jelszó: egyik irány sem lehet egyedül üdvözítő! Ha ezeket a jelszavakat vallaná a Természet, nagy bajba kerülne minden ember. Eszerint ugyanis a gyereknek éppúgy joga van a járáshoz, mint a nem járáshoz! Ahány gyereket indítana arra, hogy megtanuljon járni, ugyanannyi gyereket nem szabadna megtanítani járni! A Természet azonban – mindannyiunk szerencséjére – nem materialista, és nem szabadelvű. Határozottan kijelöli az életfejlesztés irányát, minden lépésben emellett dönt. Valóságos szellemiséget is képvisel bennünk, ébredező kíváncsiságunkban, az értelmes élet vágyában, az igazságkeresésben. Belső hajlamaink eredetileg mind ennek a belső természeti hajtóerőnek megnyilvánulásai. Szabadok vagyunk, de nem minden irány jelent ugyanannyit számunkra. Belső hajlamaink, képességeink, adottságaink, belső természeti irányunk kijelöli számunkra személyes fejlődésünk útját, bár ahogy felnövünk, egyre nagyobb mértékben tudatos lényként kell cselekednünk, tudatosan is részt kell vennünk életünk belső késztetéseinek segítésében.
Az iránymentesség liberális elve a társadalomban a zűrzavart, az élettelenség, tehetetlenség materialista, baloldali elve az embertelen, értelmetlen társadalmat igyekszik megvalósítani.
Életünk alapkérdésében a külső világról is képet alkothatunk. Így jutunk el az élő, szellemiséget is hordozó Természet és ezzel az értelmes Természettel összhangban élő társadalmi szerveződés, a nemzet fontosságának felismeréséhez. Ahogy a természeti világ hordoz magában célt és értelmet, irányítottságot, úgy társadalmi színtéren is létezik természetszerűleg irányadó tényező: a nemzet.
A nemzeti kultúra már akkor „belénk költözik”, amikor beszélni tanulunk, és szellemünk növekedésével, érésével ez az együttélés még szorosabbá válik, ha összhangban élünk belső természeti indíttatásainkkal.
Így alakul ki azoknak a tábora, akik a Természetet és a nemzetet belső világunkkal rokonnak, vele lényegi összhangba hozhatónak ismerik fel. Amíg a materialista és szabadelvű világképben belső világunk csakis irányvesztése, alapirányáról lemondása révén hozható összhangba a hajlíthatatlan természetű külvilággal, addig az értelmes világban és nemzetben gondolkodók az emberi szándékok természeti összhangjának hívei, a felelős, erkölcsi cselekvés kialakítását szeretnék elérni.
Életünk külső térfelén két világ található: a természeti és a társadalmi. Ennek megfelelően a materialista a természet élettelenségét, a szocialista a társadalmi materializmust, a társadalom élettelenségét képviseli. Ez adódik a tagolódás belső logikájából, de érdemes a szocializmust saját, belső szempontjából is megvizsgálni, hogy ne foghassák ránk az elhamarkodott és alaptalan minősítés vádját. Miért szocialisták a szocialisták? A szocializmus elnevezés társadalom-központúságot jelent. Első pillantásra ebben nem lehet semmi kivetnivaló. Vegyük azonban figyelembe, hogy a társadalomban gondolkodás viszonylag új keletű jelenség. A társadalom mára közkeletű fogalma a nemzet fogalmának helyére tört, a nemzetet igyekszik kiszorítani, felváltani. Miben különbözik a társadalom a nemzettől? A nemzet szónak már szótöve is a biológiai, természeti összetartozást fejezi ki, a társadalom viszont csak megállapítja a társas létet, ez lehet bármilyen. A nemzet szerves egység, egységes nyelvvel, történelemmel, hagyománnyal, erkölcsiséggel, értékrendszerrel és ezzel a szokásrendszerrel és szellemiséggel összhangban álló gazdasággal. Ezzel szemben a társadalom akkor is társadalom, ha tagjai között semmiféle szellemi kapcsolat, értékkapcsolat nincs, elegendő az érdekek tudomásul vétele. A nemzetfelfogás helyébe lépni igyekvő társadalomfelfogás így törvényszerűen anyagelvűvé válik.
Éljen a társadalom! Ez nem mond sokat, nem jelent túlzott elkötelezettséget, mert a társadalom nemzetmentes felfogása értékmentes. Éljen a nemzet! Ez már mond valamit, kiállást jelent alapvető önazonosságunk, történelmi folytonosságunk, hagyományos értékrendszerünk folytatása mellett. Nyelvünkben is kifejeződik a szociális és a nemzeti különbsége. Nemzetünk nyelve, a magyar, anyanyelvünk. Nem társadalmi nyelv, hanem nemzeti. Szociális-e az anyanyelv? Szociális-e az anyaföld? Szociális-e a kultúra? Milyen a nemzetmentes, értékmentes, szociális kultúra? Milyen a családmentes otthon? Ez utóbbi már létre is jött: a szociális otthon azonban még nem tekinthető általánosan elfogadott, korszerű családmodellnek.
Visszatérve az érdekekhez: van-e olyan érdek, amely társadalmi, de nem nemzeti? És ha nincs nemzetmentes társadalmi érdek, akkor miféle érdekeket véd a szocialista?
A szocializmus alkalmi elkötelezettségei közül tulajdonképpen csak egy van, ami hosszabb távon tartósnak látszik: a társadalmi vagyonkülönbségek csökkentésének programja. Sajnos az élet keserűen mutatja ennek a mégoly anyagi szempontnak elhanyagolását is.
Nemcsak a többségi nemzet, hanem éppúgy a velünk élő nemzeti kisebbségek elemi érdeke is, hogy összhangot alakíthassunk ki belső és külső adottságaink között. Mivel pedig a belső oldalt egyedül az értelmes összhang hívei, a világot, a nemzetet és a természetet értelemmel és önálló kezdeményezéssel rendelkezőnek felfogók ismerik el, ezért a kimondottan ellenérdekelteken kívül minden más embernek elemi érdeke a nemzeti és isteni értelem, az értelmes közösségi világ támogatása.
Életünk alapkérdései elköteleznek bennünket az élet és az értelem mellett.

A szerző csillagász