A Szentháromság tér

A Mátyás-templom, a budaiak istenfélelmét hirdető hatalmas főtemplom e tér legfőbb nevezetessége. A kéttornyosra tervezett épület előtt a középkorban azonban még egy nyolc-tíz méter széles utca terült el. A templom köré pedig paplakot, iskolát emeltek. A környező házak szorításából csak a templom újrateremtője, Schulek Frigyes menekítette ki a szent helyet. Akkoriban azonban már kedves barokk terecskére juthatott az istentiszteletről a főbejáraton át távozó jámbor polgár. S bizony hiába is kereste a Mátyás király emeltette kutat, hogy szomját a budai hegyekből vezetett tiszta forrásvízzel olthassa, helyén szobor díszelgett. A pestis szörnyűségeinek örök emlékezetére már jó pár száz éve állt a Szentháromság-szoborcsoport. A mai emlékmű helyén Buda város tanácsa az 1691-es pestisjárvány idején határozta el a fogadalmi szobor felállítását.
Majd egy évtized telt el, míg Budának a pestistől megmenekült polgársága nekilátott hálája kőbefaragtatásának. 1706-ra készült el a Vanerio Ceresola császári építész tervezte első Szentháromság-szobor. De 1709-ben újabb pestisjárvány tört ki. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy nagyobb, díszesebb szoborra van szükség. A régit a távoli Óbudára szállították, és a Zsigmond téren állították föl. Maguk számára Franz Joseph Barbier mestertől rendeltek új fogadalmi emlékművet. Ám a mester maga is a pestis áldozatává vált, így munkáját Ungleich Fülöp fejezte be 1712-ben. Pontosabban ő sem teljesen, mert a számtalan kis angyalka és mellékalak kimunkálásán rajta kívül még vagy tíz mester dolgozott.
1713-ban került sor a szobor felavatásra, de teljes pompáját még mindig nem nyerte el. Rupp J. Gáspár élelmezési felügyelő ugyanis, saját költségén, további tizenöt szoboralakot faragtatott ki. A szentek népes seregéhez utolsóként Szent Rozália is csatlakozott. A hálátlan utókor 1822-ben eltávolíttatta a lépcsőzetes talapzatot, a rajta lévő szobrokkal együtt. 1916-ban aztán épp az utolsóként felkerült szentnek kellett távoznia, átadva helyét, ha nem is szoborba faragva, de egy eskü erejéig, IV. Károlynak. A koronázási ünnepséghez kapcsolódóan a szobor köré neobarokk emelvényt építettek, ami a második világháborúban elpusztult.

Az emelvényt a háború utáni puritán közízlés nem kívánta viszsza, mint ahogy a tér északi oldalán magasodó volt pénzügyminisztérium is szerényebb homlokzatot kapott. Fellner Sándor háború előtti neogót kompozícióját a pusztulás után Rados Jenő tette a pártideológusok szemében is elfogadhatóvá. A Vár épületeihez mérten hatalmas épülettömb aztán egy darabig kollégiumként, ma pedig levéltárként működik.
A tér déli csücskében, a főtemplommal szemben a levéltárnál kisebb, de annál jelentősebb épület emelkedik: a volt budai városháza. A három utcára néző ház e térre nyitott szegletét a városvédő Pallasz Athéné szobra ékesíti. A háború bombái és gránátjai ellen nem nyújtott védelmet Athéné régimódi pajzsa és lándzsája, sőt maga a szobor is megrongálódott. A ma látható csupán másolat. A városházát is újjáépítették. A budai magyaroknak jó okuk van tisztelni az öreg városházát. Itt mondatott ki ugyanis 1858-ban, hogy ezentúl a német mellett magyarul is ki kell írni az utcák neveit. Amihez a Vasárnapi Újság megjegyezte: „Az utcák neveinek magyar fölírása úgy megilleti Budát, mint a magyar nadrágot a vitézkötés.”