A legnehezebb történelmi időkben is megvolt az igény a szórakozásra, kellemes időtöltésre és látványosságokra a társadalom minden rétegében. Így a török időket követő évtizedek Pest-Budáján is meglehetős gyakorisággal követték egymást a különböző ünnepségek. A rendszeresen megrendezett vallási körmeneteken kívül a század végi vízivárosi passiójátékok, a nádorbeiktatás, a királykoronázás és az ehhez kapcsolódó világi ünnepségek színesítették az 1700-as években élő polgárok napjait. Ezek mellett természetesen a kor technikai újdonságai is fel-feltűntek Pest-Budán, amelyek olykor életveszélyes „főpróbáját” tömegek ámuló tekintete kísérte.
Egyik ilyen érdekesség volt Szablik István léggömbje is. Az emberiséget hosszú idő óta izgató repülés első állomása a léghajózás megjelenése volt. A hosszas kísérletezés után az első sikeres felszállás a francia Montgolfier testvérek nevéhez kötődik, akik 1783 júniusában emelkedtek magasba Annonayban, meleg levegővel töltött és vászonnal borított papírzsákjuk segítségével. A világszerte feltámadt léghajózási láz a németek után, megelőzve a bécsieket, minket is elért. Kétszáztizennyolc éve, 1784 áprilisában elsőként tett kísérletet egy pesti egyetemi tanár a Montgolfier fivérek léggömbjéhez hasonló szerkezettel, ám a léghajó, miként a Pressburg Zeitung tudósításából kiderül, negyven öl magasságnál hirtelen kigyulladt és teljesen leégett. Az újság későbbi próbálkozásokról is beszámolt, a másodikról már kiderül, hogy Szablik István, a pesti piarista gimnázium fizikatanára, Rapff József, a gimnázium irodalom professzora, valamint Mager Károly, műkedvelő fizikus repült fel a vörösre és fehérre festett ökörhólyagból készült, huszonegy hüvelyk átmérőjű, szabályos gömb alakú, gyúlékony levegővel megtöltött léggömbbel. Ekkor viszont, elszakítva zsinórját, a léggömb rövidesen eltűnt a szomorú nézők szeme elől. Legközelebb még nagyobb szabású bemutatót tartottak a Váci kapu előtt, ami már igazi társadalmi esemény volt, a léghajót tartó kötelet Gyulai grófné saját kezűleg metszette el. A kárminvörösre festett léggömb közepén egy széles arany sáv futott körbe, csúcsát egy gömb alakú figura díszítette, alul négy aranyozott rojton egy „montgolfier típusú hajócska” függött, méretre pedig még nagyobb volt, mint az azt megelőzőek. Az utolsó, szintén látványos augusztusi kísérletről már magyar nyelvű újság, a pozsonyi Magyar Hírmondó is tudósított, ebből megtudjuk, hogy amikor kétórás munkával megtöltötték a léggömböt, az „napkelet felé emelkedvén, sok nézők nagy tapsalásai között mindeneknek szemek előll láthatatlon magasságba elméne”, majd hozzáfűzi: „nevezett Ur, ezen szárny nélkül repülő gollyobisnak már harmadszori szerentsés felbocsátásával megmutatta azt, hogy valami a Frantzia és más idegeny nemzetek között lehetséges, a magyarok között sem lehetetlen az.” Szablik István több fővárosi kísérletéről nem maradt fent dokumentum, ám sikertelen próbálkozásokból – mivel több élelmes mutatványos is igyekezett kihasználni az újonnan támadt látványosság népszerűségét – még akadt jó néhány.
Az ár ellen is haladó hajó végleges megoldását csak a gőzhajó felfedezése jelenthette, ám addig még rengeteg próbálkozás történt, amelyből hazánk is kivette a részét. Az elmés megoldások között találunk a partról lóval vontatott hajót vagy egy pozsonyi molnár találmányát, aki külső erő nélkül, egy emelő forgatásával mozgásba hozott mechanika segítségével siklott az árral szemben. Batthyány Tódor gróf kísérleteiről az 1780-as évektől már részletesen beszámolók maradtak fenn. Ő horvátországi birtokán hajóépítő műhelyt rendezett be, és hajói onnan úsztak fel a Dunán Bécsig. Mikor flottája megjelent Pest-Budán mindig nagy tömegeket vonzott. Közel kétszázhúsz éve, 1782 húsvétján bukkant fel és kötött ki elsőként Budán Batthyány vitorlás hajója, a „Magyarország folyami bikája” és egy hozzá kötött kisebb, zabbal megrakodva. Egy korabeli lap szerint a hatalmas hajónak különös formája volt, és pompás látványt nyújtott, amikor a széltől hajtva, nagy sebességgel elindult a Dunán felfelé a budai kikötőből. A későbbiekben is többször feltűnt a fővárosban újabb találmányaival. Így 1797-ben új flottájával, amelynek főhajója egy lovak vagy ökrök által forgatott lapátszerkezettel mozgatott hosszúkás, kerekded alakú, szilárd építmény volt, ami állítólag még a legszörnyűbb viharoknak is képes volt ellenállni. Belsejében egy csinos, tükrökkel, csillárokkal berendezett nagyterem és öt kényelmes szoba kapott helyet, amit nyolc kamra és illemhely egészített ki. A flotta megérkezésére pompás bált rendeztek Pest-Budán, amire az összes hajót kivilágítva a fedélzeten látták vendégül a nemességet, míg a köznép a partról csodálhatta a látványt. A Batthyány-hajók magas építési költségük miatt nem terjedhettek el szélesebb körben, és a szállítást továbbra is vontatással bonyolították le. Hajói azonban a maga korában nagy szenzációt jelentettek, amely csodálattal vegyes érdeklődést váltott ki az egész lakosság körében.
Németország
Merz támogatottsága történelmi mélyponton
