Csirkék, birkák és traktoros üldözés

Dévényi István
2002. 04. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volt egyszer egy tsz. Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetnek hívták, és Kunfehértó polgárainak adott munkát, kenyeret, miegyebet. Ám a rendszerváltozás nem tett jót a szövetkezetnek, fogyatkozásnak, sorvadásnak indult, elveszítette baromfinevelőit, birkahodályát, a magtáros marhaistállót, a birkaszínt, és még a húsboltját is, s tíz év múltán nem maradt belőle más, csak egy jómódú tsz-elnök, meg sok dühös ember. Akik valamennyien itt állnak Kecskeméten a megyei bíróság folyosóján, ítéletre várva. A látszat azonban csalóka, a bíróság korántsem a vagyonelosztás mikéntjéről ítél, hanem egy sajtóperben hozza meg döntését.
Történt ugyanis, hogy a kiskunhalasi Halas Hangja rádió 2001. november 8-án fórumra hívta hallgatóit: élő adásban beszéljék el, hogyan is szűnt meg a kunfehértói termelőszövetkezet. S a nyilvános műsor már a kezdéstől egyoldalúvá vált, mert mind a stúdió vendégei, mind a betelefonálók egyetlen személyt, Csatári József egykori tsz-elnököt, jelenlegi végelszámolót, egyben független kisgazdapárti országgyűlési képviselő nevét emlegették. Mivel véleményük szerint Csatári József hol halkan, csendben, hol némi csellel, de mindenesetre a névérték töredékéért vásárolta föl a szövetkezeti nyugdíjasok üzletrészeit, s lett a magyar parlament egyik legmódosabb képviselője.
A rádióműsorban az egykori tsz-tagok személyes élményeiket is megosztották a hallgatókkal. Szó esett a nyugdíjasok megfenyegetéséről, egy kabáttal letakart villanymotor elszállításáról, a szövetkezet fenyőfaáruinak eltulajdonításáról, csirkékről, ajtóról, lécekről, lemezdarabokról, létráról, de még traktoros üldözésről is. A megszólított tsz-elnök azonban nem élt a megszólalás lehetőségével, s nem a műsorban fejtette ki véleményét, hanem helyreigazítást kérve bírósághoz fordult. Az elsőfokú ítéletet 2002. február 15-én, Kiskunhalason hirdették ki. S a Halas Hangja rádióban megszólaló kunfehértói emberek azóta kevésbé bíznak a független bíróságban. Mert hiába mentek el a rádió mellett tanúskodni, az ügyet tárgyaló bíró nem vette figyelembe az általuk elmondottakat, vagyis a megfogalmazott helyreigazítás szövege szerint több dologban is valótlant állítottak.
Csillag Pál például a bíróság szerint valótlanul állította, hogy Csatári József a kunfehértói Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet nyugdíjasait üzletrészük áron aluli megvásárlása érdekében megfenyegette, mint ahogy az sem felel meg a valóságnak, hogy Csatári József egy alkalommal a gépkocsijában kabáttal letakarva vitte el a szövetkezet villanymotorját. Csillag Pálnak továbbá azt is fölrótta a Kiskunhalasi Városi Bíróság, hogy valótlant állított, amikor a műsorban kijelentette: Csatári József édesanyja vételár nélkül jutott a szövetkezetből csirkékhez, és Csatári Józsefet előző munkahelyén, a kelebiai szövetkezetben traktorral kergették, mert a munkagéppel akarták eltaposni.
A bíróság szerint ugyanakkor Horváth Jánosné is valótlanul állította, hogy Csatári József elvitte a szövetkezeti baromfitelep olajtároló helyiségének ajtaját, és hogy mindig vitt magával valamit, hol egy lécet, hol egy lemezdarabot. Mint ahogy ugyanezen ítélet alapján Pásztor Mihály is valótlanul állította, hogy a tsz-elnök eltulajdonította a szövetkezet bognárral csináltatott létráját, és a betelefonáló Horváth Imre eltulajdonított szövetkezeti evőeszközökről és jénai tálról szóló állítása sem felel meg a valóságnak.
Csakhogy a rádióadás megszólalói továbbra is tartják magukat a műsorban elhangzottakhoz. Ezért is jöttek el Kecskemétre, hogy a megyei bíróság előtt is kifejthessék: minden igaz, amit a Halas Hangja Csatári Józseffel kapcsolatban nyilvánosságra hozott.
– Itt az egész falu? – kérdi a háromtagú bírói tanács elnöke. Jogos kérdés, mert jó néhányan felutaztak a megyeszékhelyre. Így nem is férnek be mindannyian az aprócska tárgyalóterembe, talán ha heten-nyolcan ücsörögnek a székeken, míg a többség odakint várja a végkifejletet. A kunfehértóiak rezzenéstelen arccal hallgatják végig, amint a rádiót képviselő ügyvédnő előadja, hogy szerinte az elsőfokú eljárást lefolytató bíró hibát követett el, amikor az eljárásból kizárta a tanúvallomásokat, s csak akkor néznek öszsze – de még mindig szó nélkül –, amikor korábbi elnökük kezdi magyarázni, hogy az egész ügy nem más, mint az ő politikai lejáratása. És akkor sem morognak, amikor úgy egyórányi tanácskozást követően másodfokon sem születik eredmény, mert a bírók csupán az ítélethozatal elhalasztásáról határoznak.
Csak amint elindul a busz Kunfehértó felé, adnak néhányan hangot nemtetszésüknek. Hogy őket már megint nem kérdezte senki. Hogy a véleményükre senki sem kíváncsi. A vén járgánynak mégis jó pár kilométert kell komor csöndben megtennie, mire valaki végre hangosan is megfogalmazza a valamennyiükben ott feszülő kérdést.
Hát hol van itt az igazság?
Aztán ömlik a panasz, csak arra kérnek az idős emberek, hogy legyek szíves ne írjam meg, ki miről mesél. Mert bőven elég nekik a két per, ami a novemberi műsor után a nyakukba szakadt.
– Rágalmazásért is perbe fogott bennünket a Csatári – kesereg egyikük –, s kártérítésként mindannyiunktól egymilliót kér. Mintha nem lenne elég vagyona már így is.
– És ha azon a tárgyaláson se hallgatnak meg minket, akkor hogyan bizonyítsuk be az igazunkat? Egymilliónk meg nincs, ha teljes áron vásárolta volna meg a részünket a tisztelt elnök úr, sokunknak még akkor sem lenne, legföljebb szégyenszemre, hetvenéves fejjel majd bevonulunk a börtönbe.
Egy korábban szintén az Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetnél dolgozó asszony szerint azonban nem az egymillió forint, de még csak nem is a börtön fenyegető rémképe fáj nekik a legjobban, hanem az, hogy kimondatott: valamenynyien valótlant állítottak.
– Ezt a legnehezebb elviselni – teszi hozzá, majd elmesél egy a szövetkezet elmúlt tíz esztendejére oly jellemző történetet.
– Salac László szövetkezeti juhász volt. A birkákra ügyelt. Amíg voltak birkák. Aztán amikor az utolsó állatot is eladták, kigondolta, hogy kétszázezer forintnyi vagyonjegyéért megveszi magának a szövetkezet egyik tanyáját, hogy ott tovább gazdálkodhasson. Igaz, tartott egy kicsit az üzlettől, mert a területet a tanyával és a fúrott kúttal együtt hatszázötvenezerre könyvelték el. De azért türelmesen várta, hogy meghirdessék a hodályt. Egy nap megállítja az utcán az állatorvos, hogy tudja-e, elkelt a hodály a tanyával meg a kúttal. Meg hogy tudja-e, ki vette meg? Hát a Csatári. De nem ez az igazi szenzáció, hanem, hogy mennyiért. Hatvanötezerért! Szegény ember ment fűhöz-fához panaszkodni, még a helyi újságot is megkereste, és mondta mindenütt, hogy csak a kút többet ér hatvanezer forintnál. Na, gondolhatja, hogy szerencsétlennek azóta sincs tanyája.
– Ráadásul most sokan azt olvassák a fejünkre, hogy hamarabb kellett volna cselekednünk. De higgye el, próbálkoztunk mindenfélével, hívtuk a tévét, rádiót és még ügyvédet is fogadtunk, csakhogy Csatári úr addig nem kezdett hozzá a közgyűléshez, amíg az újságírók és az ügyvédünk is el nem hagyta a termet.
– És azt is gyakran kérdik tőlünk, hogy ha tudtunk mindenről, akkor miért adtuk el öt-tíz százalékért az üzletrészünket. Hát azért, mert Csatári elnök állandóan azt hangoztatta, hogy ha a szövetkezet csődbe megy – és mindenképpen csődbe megy –, akkor pedig egy fillért se látunk a jussunkból.
– Mi ötvenezer forintért adtuk oda neki az egymilliós részünket – mondja egy idős asszony alig hallhatóan. – Pedig milyen jól jönne most ez a gyerekeknek!
Erre aztán megint nem szól senki. Már látni a Kunfehértó határát jelző táblát, amikor valaki a kezembe adja Csatári József kisgazda képviselőjelölt szórólapját. Az ismertető a második oldalnál van kinyitva, ott, ahol a Független Kisgazdapárt elmúlt négy évben elért eredményei sorakoznak. Közöttük ez pirossal bekarikázva: „Kiharcoltuk a termelő szövetkezetek külső üzletrészeinek teljes áron történő felvásárlását!”
– Ha Csatári úr tudta, hogy pártja ezt ki fogja harcolni – márpedig képviselőként tudnia kellett –, akkor nekünk miért csak bagóért tett ajánlatot? – érdeklődik valaki a busz közepéről, ám feleletre nem vár, hiszen mindannyian ismerik a választ.
Tegnapelőtt megszületett a helyreigazítási perben a másodfokú, immár jogerős ítélet. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kimondta, hogy az első fokon eljáró bíróság helytállóan állapította meg a jogsértést, ugyanakkor a megyei bíróság a valóság megállapítását mellőzte, mert arra nézve további bizonyítás felvétele nem történt, nemleges tény megállapítására pedig nincs lehetőség. A döntés a Halas Hangja rádió szempontjából kedvező, mert a helyreigazítás szövege több ponton is megváltozott. Ám az ítélet alapján Horváth Jánosné, Csillag Pál, Horváth Imre és Pásztor Mihály továbbra is valótlanul állította, amit állított.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.