Volt egyszer egy tsz. Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetnek hívták, és Kunfehértó polgárainak adott munkát, kenyeret, miegyebet. Ám a rendszerváltozás nem tett jót a szövetkezetnek, fogyatkozásnak, sorvadásnak indult, elveszítette baromfinevelőit, birkahodályát, a magtáros marhaistállót, a birkaszínt, és még a húsboltját is, s tíz év múltán nem maradt belőle más, csak egy jómódú tsz-elnök, meg sok dühös ember. Akik valamennyien itt állnak Kecskeméten a megyei bíróság folyosóján, ítéletre várva. A látszat azonban csalóka, a bíróság korántsem a vagyonelosztás mikéntjéről ítél, hanem egy sajtóperben hozza meg döntését.
Történt ugyanis, hogy a kiskunhalasi Halas Hangja rádió 2001. november 8-án fórumra hívta hallgatóit: élő adásban beszéljék el, hogyan is szűnt meg a kunfehértói termelőszövetkezet. S a nyilvános műsor már a kezdéstől egyoldalúvá vált, mert mind a stúdió vendégei, mind a betelefonálók egyetlen személyt, Csatári József egykori tsz-elnököt, jelenlegi végelszámolót, egyben független kisgazdapárti országgyűlési képviselő nevét emlegették. Mivel véleményük szerint Csatári József hol halkan, csendben, hol némi csellel, de mindenesetre a névérték töredékéért vásárolta föl a szövetkezeti nyugdíjasok üzletrészeit, s lett a magyar parlament egyik legmódosabb képviselője.
A rádióműsorban az egykori tsz-tagok személyes élményeiket is megosztották a hallgatókkal. Szó esett a nyugdíjasok megfenyegetéséről, egy kabáttal letakart villanymotor elszállításáról, a szövetkezet fenyőfaáruinak eltulajdonításáról, csirkékről, ajtóról, lécekről, lemezdarabokról, létráról, de még traktoros üldözésről is. A megszólított tsz-elnök azonban nem élt a megszólalás lehetőségével, s nem a műsorban fejtette ki véleményét, hanem helyreigazítást kérve bírósághoz fordult. Az elsőfokú ítéletet 2002. február 15-én, Kiskunhalason hirdették ki. S a Halas Hangja rádióban megszólaló kunfehértói emberek azóta kevésbé bíznak a független bíróságban. Mert hiába mentek el a rádió mellett tanúskodni, az ügyet tárgyaló bíró nem vette figyelembe az általuk elmondottakat, vagyis a megfogalmazott helyreigazítás szövege szerint több dologban is valótlant állítottak.
Csillag Pál például a bíróság szerint valótlanul állította, hogy Csatári József a kunfehértói Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet nyugdíjasait üzletrészük áron aluli megvásárlása érdekében megfenyegette, mint ahogy az sem felel meg a valóságnak, hogy Csatári József egy alkalommal a gépkocsijában kabáttal letakarva vitte el a szövetkezet villanymotorját. Csillag Pálnak továbbá azt is fölrótta a Kiskunhalasi Városi Bíróság, hogy valótlant állított, amikor a műsorban kijelentette: Csatári József édesanyja vételár nélkül jutott a szövetkezetből csirkékhez, és Csatári Józsefet előző munkahelyén, a kelebiai szövetkezetben traktorral kergették, mert a munkagéppel akarták eltaposni.
A bíróság szerint ugyanakkor Horváth Jánosné is valótlanul állította, hogy Csatári József elvitte a szövetkezeti baromfitelep olajtároló helyiségének ajtaját, és hogy mindig vitt magával valamit, hol egy lécet, hol egy lemezdarabot. Mint ahogy ugyanezen ítélet alapján Pásztor Mihály is valótlanul állította, hogy a tsz-elnök eltulajdonította a szövetkezet bognárral csináltatott létráját, és a betelefonáló Horváth Imre eltulajdonított szövetkezeti evőeszközökről és jénai tálról szóló állítása sem felel meg a valóságnak.
Csakhogy a rádióadás megszólalói továbbra is tartják magukat a műsorban elhangzottakhoz. Ezért is jöttek el Kecskemétre, hogy a megyei bíróság előtt is kifejthessék: minden igaz, amit a Halas Hangja Csatári Józseffel kapcsolatban nyilvánosságra hozott.
– Itt az egész falu? – kérdi a háromtagú bírói tanács elnöke. Jogos kérdés, mert jó néhányan felutaztak a megyeszékhelyre. Így nem is férnek be mindannyian az aprócska tárgyalóterembe, talán ha heten-nyolcan ücsörögnek a székeken, míg a többség odakint várja a végkifejletet. A kunfehértóiak rezzenéstelen arccal hallgatják végig, amint a rádiót képviselő ügyvédnő előadja, hogy szerinte az elsőfokú eljárást lefolytató bíró hibát követett el, amikor az eljárásból kizárta a tanúvallomásokat, s csak akkor néznek öszsze – de még mindig szó nélkül –, amikor korábbi elnökük kezdi magyarázni, hogy az egész ügy nem más, mint az ő politikai lejáratása. És akkor sem morognak, amikor úgy egyórányi tanácskozást követően másodfokon sem születik eredmény, mert a bírók csupán az ítélethozatal elhalasztásáról határoznak.
Csak amint elindul a busz Kunfehértó felé, adnak néhányan hangot nemtetszésüknek. Hogy őket már megint nem kérdezte senki. Hogy a véleményükre senki sem kíváncsi. A vén járgánynak mégis jó pár kilométert kell komor csöndben megtennie, mire valaki végre hangosan is megfogalmazza a valamennyiükben ott feszülő kérdést.
Hát hol van itt az igazság?
Aztán ömlik a panasz, csak arra kérnek az idős emberek, hogy legyek szíves ne írjam meg, ki miről mesél. Mert bőven elég nekik a két per, ami a novemberi műsor után a nyakukba szakadt.
– Rágalmazásért is perbe fogott bennünket a Csatári – kesereg egyikük –, s kártérítésként mindannyiunktól egymilliót kér. Mintha nem lenne elég vagyona már így is.
– És ha azon a tárgyaláson se hallgatnak meg minket, akkor hogyan bizonyítsuk be az igazunkat? Egymilliónk meg nincs, ha teljes áron vásárolta volna meg a részünket a tisztelt elnök úr, sokunknak még akkor sem lenne, legföljebb szégyenszemre, hetvenéves fejjel majd bevonulunk a börtönbe.
Egy korábban szintén az Előre Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetnél dolgozó asszony szerint azonban nem az egymillió forint, de még csak nem is a börtön fenyegető rémképe fáj nekik a legjobban, hanem az, hogy kimondatott: valamenynyien valótlant állítottak.
– Ezt a legnehezebb elviselni – teszi hozzá, majd elmesél egy a szövetkezet elmúlt tíz esztendejére oly jellemző történetet.
– Salac László szövetkezeti juhász volt. A birkákra ügyelt. Amíg voltak birkák. Aztán amikor az utolsó állatot is eladták, kigondolta, hogy kétszázezer forintnyi vagyonjegyéért megveszi magának a szövetkezet egyik tanyáját, hogy ott tovább gazdálkodhasson. Igaz, tartott egy kicsit az üzlettől, mert a területet a tanyával és a fúrott kúttal együtt hatszázötvenezerre könyvelték el. De azért türelmesen várta, hogy meghirdessék a hodályt. Egy nap megállítja az utcán az állatorvos, hogy tudja-e, elkelt a hodály a tanyával meg a kúttal. Meg hogy tudja-e, ki vette meg? Hát a Csatári. De nem ez az igazi szenzáció, hanem, hogy mennyiért. Hatvanötezerért! Szegény ember ment fűhöz-fához panaszkodni, még a helyi újságot is megkereste, és mondta mindenütt, hogy csak a kút többet ér hatvanezer forintnál. Na, gondolhatja, hogy szerencsétlennek azóta sincs tanyája.
– Ráadásul most sokan azt olvassák a fejünkre, hogy hamarabb kellett volna cselekednünk. De higgye el, próbálkoztunk mindenfélével, hívtuk a tévét, rádiót és még ügyvédet is fogadtunk, csakhogy Csatári úr addig nem kezdett hozzá a közgyűléshez, amíg az újságírók és az ügyvédünk is el nem hagyta a termet.
– És azt is gyakran kérdik tőlünk, hogy ha tudtunk mindenről, akkor miért adtuk el öt-tíz százalékért az üzletrészünket. Hát azért, mert Csatári elnök állandóan azt hangoztatta, hogy ha a szövetkezet csődbe megy – és mindenképpen csődbe megy –, akkor pedig egy fillért se látunk a jussunkból.
– Mi ötvenezer forintért adtuk oda neki az egymilliós részünket – mondja egy idős asszony alig hallhatóan. – Pedig milyen jól jönne most ez a gyerekeknek!
Erre aztán megint nem szól senki. Már látni a Kunfehértó határát jelző táblát, amikor valaki a kezembe adja Csatári József kisgazda képviselőjelölt szórólapját. Az ismertető a második oldalnál van kinyitva, ott, ahol a Független Kisgazdapárt elmúlt négy évben elért eredményei sorakoznak. Közöttük ez pirossal bekarikázva: „Kiharcoltuk a termelő szövetkezetek külső üzletrészeinek teljes áron történő felvásárlását!”
– Ha Csatári úr tudta, hogy pártja ezt ki fogja harcolni – márpedig képviselőként tudnia kellett –, akkor nekünk miért csak bagóért tett ajánlatot? – érdeklődik valaki a busz közepéről, ám feleletre nem vár, hiszen mindannyian ismerik a választ.
Tegnapelőtt megszületett a helyreigazítási perben a másodfokú, immár jogerős ítélet. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kimondta, hogy az első fokon eljáró bíróság helytállóan állapította meg a jogsértést, ugyanakkor a megyei bíróság a valóság megállapítását mellőzte, mert arra nézve további bizonyítás felvétele nem történt, nemleges tény megállapítására pedig nincs lehetőség. A döntés a Halas Hangja rádió szempontjából kedvező, mert a helyreigazítás szövege több ponton is megváltozott. Ám az ítélet alapján Horváth Jánosné, Csillag Pál, Horváth Imre és Pásztor Mihály továbbra is valótlanul állította, amit állított.
A Paks nagy hátrányból izgalmassá tette a Kl-selejtezős párharcát
