Fogyó nap Középlokon

Az alábbiakban az utolsó nagy gyimesi cigányprímás, Zerkula János monológját adjuk közre. Amikor meglátogattuk, búsuló-nótázó kedvében volt, pálinkáztunk, miközben a múltat idézte. Megtudván, hogy a hidegségi Csilip Demeterék házából érkeztünk, fogta hegedűjét, és magnónkra játszotta Csilip keserves és mulató nótáját, ha megyünk legközelebb, vigyük el neki a zenés üzenetet, amelyet ezekkel a szavakkal egészített ki:
Drága Gáborkám, nagyon szépen megkérlek, olyan szépen, de szépen, ne azt nézd, hogy mi már megkezdtünk egy kicsit, nem olyan kicsit, mert már, tényleg, nem hazudok, az időkorban benne vagyunk. Nekem Demeter, tiszta szívből mondom neked, még édes testvérem se volt olyan jó ember, mint ő, s lehet, hogy neki es én. A második volt a csángó fesztiválunk, amikor lejött ide. Huztam egy keservest, az megtetszett neki, ott, a szalagon van, s mond meg, hogy szeretetből küldtem neki, én muzsikáltam, én énekeltem, fogadja szeretettel. Fogadja jól, s gondoljon rám, hogy mit mondott ő valamikor, hogy meg nem tudunk öregedni mi ketten, örökké jőnek, minden hónapban felkeresnek. De azóta se keresett fel, egyszer se. Engem ne keressen fel akkor, amikor a ravatalon leszek… Azelőtt jőjön el a kicsi kedves feleségével, az Isten tartsa meg mindenkinek az élettársát. S üljenek bár egy órát, kettőt velem, mert nem sokat élünk, nem sokáig jár, ha jár hezzánk. S ő fogja megbánni, ha nem itt – ott túl… Hogy még egyszer bár lássam meg, s ő es ingemet, itt muzsikáljuk el az én házamnál es, nem baj, ha szegények vagyunk, de becsületesek vagyunk. Az kerül, amit megigyunk s megegyünk, azt ő ne busulja. S akkor jőjön el, mondjátok meg neki, édesapám, kicsi Gábor, sokat és sok helyt muzsikáltam, de sok helyt, de nem tudom, hogy hányszor, hány helyt voltunk, együtt es, de egyik ember nem a más. Szerettem egyiket es, másikat es, de Demetert főleg szerettem. Örökké ott volt a lábaimnál, örökké szerette a jó nótát, énekelgettünk, láttam jó szeretetet, jóindulatot benne, aki rendetlenkedett, megintette: menj el innen, láss dolgodra, s ha nem akarod, mingyár kikísérlek, ebbe a helybe, s mingyár megtudod, honnat jöttél, honnan való vagy. Soha mi egyik a mást meg nem sértettük, eddig a percig. S ha élő napot adott a drága Jóisten, csupán annyi egészséget adjon, hogy tudjunk fölkelni reggel, mert sokszor úgy mászunk le az ágyból, ők es másszanak le valahogy. Ne a feleségiről másszon le. Engemet aztán nem érdekel, hogyha meghalok, s te meglátsz a ravatalon, én néked nem szólok ott akkor, ez nem érdekes akkor, jó, hogy eljössz, de én hézzád nem szólok. Igaz, hogy szombat este ne jere, kijelentem azt a szót, mert szombat este muzsikálok oda fe’, Felsőlokon egy regrutabált.
Ezelőtt, úgy vót, te Demeter, ezt jól tudod, hogy minden kedd este el voltunk foglalva, s akkor mi, zenészek, így mondjuk, cigányok, így mondták a zenésznek, hogy cigány, hát én nem szégyenlem sohase, a cigányoknak vót következő csütörtökön a Húshagyat. Összeültünk, az egyik elmondta az ő bánatát, hogy a Fársángba mik mentek, ott elmeséltünk kicsit, mint emberek, mint más emberek. Akkor megvót a miénk es… Egyszer tudom, sohase felejtem el, napfogyatkozás vót, 1962-be’ vaj 63-ba’, nem akarok hazudni, valamikor ilyenkor vót. Muzsikáltam Bán-szádába, ott az iskolánál, egy bált, házasember-kosarasbál vót, ugye, reggel mindenki kizúdúlnak, micsinál. Én ülök az én helyemen, s egyszer aszondják: napfogyatkozás van. Regina leugrik, mer’ akko’ még fiatalasszon vót az én feleségem, leugrik, s kilépik, s kérdezősködik, s mi a helyzet, s visszajön, s aszongya, tényleg, Jani, én es úgy látom, napfogyatkozás van. S akkor mondom, mit akarsz. Aszongya, úgy szeretnék, ha egy üvegdarabocska vóna, aszonták, hogy ződ üvegen nézzek keresztül, mert meglátom, a nap mellett három csillag még ragyog. Milyen üveget keresel, mondom, Regina, s aszongya, valamilyen, ha olyan ablaktángyér ha vóna, ződ. Mondom, nem kell oda ződ, mondom, ablaktángyér, honnan kapjak egy olyan üveget. Megragadtam egy sörösüveget, odacsaptam a kőhöz, s mondom, ne Regina, néjzed a napot. Há’ nezte es Regina, s aszongya: valósággal látom. Na de hát akkor én még jól láttam, én is elvettem, s hát tényleg a nap mellett három csillagot lehetett látni. S figyelmesek lettünk, hogy a madarak, annyira leszürküledett az idő, tíz órakor vót ez, s a multaság jól ment, annyira lement a napnak a fénye, hogy mentek elülni a madarak, mintha este lett vóna. Vacsogtak varjak, meg madarak úgy csirikoltak, mint este, ők se tudták, szegények, mi a baj. Majorságok meg a libák kiabáltak, én ott álltam, nem mondom, azután nem ittam, de addig még nem ittam vót. Hát amikor hazafele mentünk Demeterrel, egy féllitret megittunk vót, énekelve mentünk haza, aszongya Demeter: világvége lesz. Mondom, dehogy lesz, Demeter, ne üsd az eszedet, ez, mondom, egy napfogyatkozás vót, Regina is úgy levót szomorodva, az egy csepp italt el nem vett, úgy busult. Ne féljetek, mondom, az élő Isten, ha van, s élő napot adott, így kell nyomorkodjunk s kell éljünk, a földet nem azér’ adta, hogy ember nélkül hagyja, ne törődjetek. Demeter es sírt, hogy most világvége lesz, nem lesz, mondom…
(Zerkula János félbeszakítja magát, és elénekli saját keservesét orosz hadifogságáról.)
Oroszország nem jó helyt van / Dombon van ott a kaszárnya / Körös-körül vad csipkéssel / Rászállott egy bús gerlice / Bús gerlice jazt énekli / Hogy itt nyugszik egy csángó gyermek / Itt nyugszik egy árva gyermek. / Kinek sem apja, sem anyja / Se egy nagy testvér jóbátyja / A kaszárnya kapujára / Rá van az én nevem írva. / Az van oda rejaírva / Haza ne várjatok soha / Hozd el isten azt a napot / Hogy bolondítsd meg az urakot / Jaj, de engedjék el a foglyokot.