Ki az igazi?

Az Orbán–Medgyessy vita lebegtetése, a szocialista jelölt különös viselkedése, a kötetlen megnyilatkozásoktól való tartózkodás mögött a mostani választás legnagyobb titka lappang. Nevezetesen az, hogy ki az MSZP valódi miniszterelnök-jelöltje.
Mert egyre valószínűbb, hogy nem Medgyessy Péter.
Az elején is sejthető volt. Gondolatmenetünket kezdhetjük azzal a tréfásnak tetsző alapigazsággal, hogy azért nem ő az igazi, mert ezt állítják, márpedig az elvtársak még soha igazat nem mondtak. A lumpentömeg éppen ezért becsüli őket. Hogy ennek mi a tömeglélektani alapja, egyelőre hagyjuk. Fontosabb, hogy e tény abszolút szoros összefüggést mutat a kommunisták moszkovita, értsd: bizánci-tatár politikai kultúrájával, amely az örökös ravaszkodáson, álságon, rejtőzködésen és hazudozáson nyugszik. Mindenki emlékszik rá, hogy az 1994-es választás előtt is, amíg lehetett, titkolták, hogy Horn a jelöltjük, és koalícióra készülnek az SZDSZ-szel.
Közismert, hogy a mostani, hivatalos jelölt nem az MSZP lelkéből lelkedzett. Nem is tagja a pártnak, tehát nem az „apparátus” és nem a „tömegek” dobták őt a felszínre, hanem kiderült, hogy a párt vezető személyiségei nem vállalhatták ezt a tisztséget. Számos okból nem. Egyrészt azért, mert a párt képtelen volt megújulni. Maradt az élen – formálisan és tekintélyből – a Horn–Kovács-csapat, amely minden ellentétével egyetemben abban közös, hogy a régi, kádári gárdához tartozik, semmi köze a szociáldemokráciához. Olyannyira nem, hogy ezt ifjabb tagtársaik sem hiszik el nekik. Ők tehát nem voltak jelölhetők belülről. De kifelé sem vállalhatók, hiszen 1998-ban megbuktak, s a választóközönség még emlékezhet a Horn–Kuncze szövetkezés korszakából a botrányok tömegére, a Bokros-csomagra, az összmagyarság képviseletének durva elutasítására, az ország érdeke ellen való privatizációra stb. A „szakértelem” fedőnéven bevezetett általános dilettantizmusra.
Kényszerűen vetődött föl a zsoldoskérdés: kit lehetne fölfogadni, aki a nevükben, helyettük, de az ő javukra megnyerheti a választást?
Az első jelölt Németh Miklós volt, ám ő okosabb ember annál, semhogy strómannak szegődjék egy ilyen csapathoz. Másrészt jelleme és jelentős politikai tapasztalata kockázatossá tette személyét a szocialista pártokraták számára: győzelem esetén kézben tartható lesz-e? Félreáll-e majd az igazi jelölt útjából? Medgyessy egyrészt vállalta, hiszen eddigi karriere az ideális alkalmazotté, másrészt ideológiailag jellegtelen, harmadrészt látszólag nem tartozik a párt érdekcsoportjaihoz. Hadd emlékeztessek arra, hogy a bizánci-tatár kultúrkörben az uralkodók főtisztviselőiket, testőreiket rendszeresen az eunuchok és idegenek közül választották – ugyanezen okokból.
Nos, az Orbán–Medgyessy vitától azért lettek idegesek, szakszóval: neurokommunisták Kovácsék, mert mindaz, ami jelöltjüket a saját érdekeik szolgálatára alkalmassá tette, egyúttal Orbánnal szemben vereségre ítélte őt. Okkal nem szerepelhet tévében, nagyobb nyilvánosság előtt kötetlen formában, nem véletlenül nem vitatkozhat(na) hírmagyarázói segédlet nélkül Orbán Viktorral. De ha, ne adj’ isten, győzne, akkor sem nyernének vele, mert megerősödne, s akkor bizony a beavatatlanság külső köreiben buzgólkodó elvtársi tömegek rosszallása nélkül nem tudnák a szolgálatból elbocsátani, amikor kitelt az ideje. Talán nem is hagyná magát! Miért is tenné? Vagy engedelmeskedne gazdáinak továbbra is? Medgyessyt Kovács Lászlóék karakterbeli, képességbeli és párton belüli gyöngesége miatt fogadták föl, ám a magyar miniszterelnök igen erős közjogi hatalommal rendelkezik. Mi történik, ha Medgyessy elszabadul a kormány élén, s nem hallgat többé Hornékra? Nos, ez az, amit sem az Aranyhordában, sem Bizáncban nem tűrtek, még a lehetőségét sem hagyták meg. Az MSZP Európához nem sokat ért, de amit Keleten tanult, azt tudja. Éppen ezért kizárható, hogy Medgyessy Péter az MSZP valóságos miniszterelnök-jelöltje lehessen.
Az igazság legföljebb majd Kovács László titkos irataiból fog kiderülni.