Mindnyájunknak el kell menni!

Hogy mikor született a dal, nem tudni, talán Egressy Béni a szerző, talán valaki más, a szövegíróról meg végképp nincsen hír, bárki lehetett, akiben hit volt, meg aki a nyelvet is érezte.
„Kossuth Lajos azt üzente…”
Honvédtörténész barátom szerint az emigrációban keletkezett a dal, írójáról nincs adat, de ettől még szívbe markoló a szöveg is, a zene is, csak győzzük törölgetni a könnyeinket.
„Ha még egyszer azt üzeni…”
A nagy idők nagy dallamokat követelnek, a szövegről nem is beszélve.
Komárom várában – negyvenkilenc augusztusát írjuk – óriási a zenei, irodalmi élet, Klapka György honvédei koncertsorozatokat hallgatnak, felolvasóesteken vesznek részt. Világos napján, 1849. augusztus 13-án (miközben Görgey serege leteszi a fegyvert – de erről Klapka nem tud) Komárom honvédei Verdi Nabuccójának Szabadságkórusát hallgatják a csillagfényes Duna-parton.
„Mindnyájunknak el kell menni…”
Aki hallgatta már a Szabadságkórust, könnyezett magyar honvédért, annak nem új a Kossuth-nóta: „Elfogyott a regimentje…”
– Nem fogytunk el, itt vagyunk. Kicsit megtépve, kicsit borzasan, leharcolva, de állunk a vártán.
És ha még egyszer el kell menni, hát elmegyünk.
Végül is mindegy, mikor született a dal, ki írta, ki szerzette, egy nemzet üzenete van benne. Visszhangzunk rá: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
Mondom, nincs hiteles szerző a dalra nézve, valószínűleg a megtorlás éveiben fogant, de éppen ettől szorul össze a torkunk. Legszebb mondatát újra ideírom, senki ne felejtse: „Mindnyájunknak el kell menni!”