Oroszország újraszovjetizálása

Aggasztó, hogy a nyugati médiavilág, de a politikai körök sem vesznek tudomást az igazi orosz fejleményekről. Pedig sok olyan aprónak tűnő esemény történik, amely fontos jelzés lehet azok számára, akiknek van történelmi tapasztalatuk.
Oroszországban Jelcin bukása és Putyin hatalomátvétele óta sok minden megváltozott. A beállítottság lett más. Jelcin minden gyengeségével együtt legalább megkísérelte, hogy egy félig-meddig felismerhető liberális-demokratikus rendszert vezessen be, Putyinnak viszont a gazdaságon túl egészen mások a prioritásai. Ez Európa számára is jelentőséggel bír, annál inkább, mivel a hatalom új birtokosának nem csak belpolitikai céljai vannak. Putyin azt hangoztatja, hogy Oroszországból újból nagyhatalmat akar csinálni, az a szándéka, hogy visszaadja hazája egykori nagyságát, eközben azonban mint tapasztalt, intelligens propagandista soha nem mondta ki Joszif Visszarionovics Sztálin nevét. A nyugati médiában mégsem mutat készséget senki arra, hogy tudomásul vegye az erősen imperialista színezetű moszkvai kijelentéseket. Azt is előszeretettel figyelmen kívül hagyják, hogy a gazdasági nehézségek ellenére milyen hatalmas méretű az orosz fegyverkezés, és a Nyugat szinte törekszik rá, hogy ezt olcsó hitelekkel és más szolgáltatásokkal támogassa. Mint ahogyan a második világháború kitörése előtti napokban történt, a figyelmeztetőket most is inkább elhallgattatják, és mint háborús uszítókat vagy mint a béke ellenségeit pellengérre állítják.
Jellemző, hogy mi játszódik le az orosz belpolitikában. Itt igazi újraszovjetizálásról lehet beszélni, mert a létrehozott szervezetek a sztálinizmus örökségéből származnak. Nyugaton kevesen tudják, hogy Jelcin az októberi forradalom előtti régi zászlót vezettette be az orosz hadsereg számára, Putyin viszont megszüntette a rendelkezést. Ma ismét vörös zászló alatt vonulnak a katonák.
Jelcin új himnuszt is adott Oroszországnak. Putyin ennek dallamát olyanra cseréltette, amelyet annak idején Sztálin dicsőségére komponáltak. A szöveget természetesen megváltoztatta, de a zene így is sokat mond. Képzeljük el, mi lett volna, ha a német kormány a második világháború, a demokratikus Német Szövetségi Köztársaság megalapítása után a Horst Wessel Lied zenéjét választotta volna az ország himnuszának! Nyugaton ez minden bizonnyal felkeléshez vezetett volna. Moszkva esetében azonban a legjobb esetben is csak zavartan hallgattak. Időközben Oroszországban a személyi kultusz is figyelemre méltó méreteket öltött. Gyakran látni ma a falakon különféle feliratokat Putyin igazi vagy állítólagos kijelentéseivel, amelyek Mussolini és Hitler idejére emlékeztetnek. Jellemző az is, ami – mint annak idején Lenin esetében – Putyin szülőfalujában, a Moszkvától 800 kilométerre fekvő Sztarij Iszborszkban folyik. Ma ezen a helyen nagy konferencia-központot és kollégiumot építenek. Nagy szálloda fogadja a vendégeket, és olyan utat építenek Moszkvától egészen odáig, amelyen minden kilométernél az elnök szobrai állnak, és jelszavai díszítik a falakat. Formálisan tehát valami olyasmiről van szó, amit zarándokhelynek lehetne nevezni.
Nem kevésbé jellemző a fiatalok egy új mozgalmának megjelenése, amely erősen emlékeztet a Hitlerjugendre. Ezt a Kreml finanszírozza, és a Közös Út nevet viseli. Vaszilij Jakemenko személyében olyan vezetője van, aki az irányzatot nem követő írók üldözésében szerzett hírnevet. Könyvégetésekről és olyan kiadványokról is érkeztek híradások, amelyek antiszemita eszmét terjesztenek. Ugyancsak államilag támogatott az Emlékezet nevű mozgalom. Mindez a Putyin kezében lévő információs monopóliumra támaszkodhat, amely révén elérték, hogy az utolsó két szabad televíziós állomást, amelyet még nem vont ellenőrzése alá a kormány, most leállítsák.
Szintén sokat mond a rendőrség átszervezése, amelyet a sztálini minta nyomán Putyin jobbkeze, Ivanov végez el. Bár még mindig demokráciáról beszélnek, valójában már állami monopólium uralkodik a közéletben, a médiában, így gond nélkül el lehet hallgatni azokat a tényeket, amelyeket az orosz kormány nem szeretne a lakosság tudomására hozni.
Véleménymonopólium jött létre, méghozzá viszonylag rövid idő alatt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az a vértelen puccs, amellyel Putyin hatalomra került, kevesebb mint két évvel ezelőtt történt. Oroszország újrasztálinizálása ma már tény, amellyel számolni kell akkor is, ha Putyin, aki okos realista, épp a legutóbbi időkben, az afganisztáni események kapcsán viszonylag nyugodtan viselkedett.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni Európában, ami a Távol-Keleten, különösen Szibériában történik. Azokat a kormányzókat, akik annak idején a decentralizáció eszméjét képviselték, egymás után leváltják, és helyettük olyan emberekre bízzák a hatalmat, akik teljesen és feltétel nélkül Moszkvától függenek.
Nem kevésbé jellemző Putyin utalása arra a tényre, hogy Belgrád annak idején, a koszovói háborúban elhatározta, felvételét kéri az orosz közösségbe. Szerbia összeomlása megakadályozta e terv megvalósítását. Szerbekkel folytatott beszélgetésekben a hatalom birtokosa a Kremlben kijelentette, hogy ez a döntés nincs elfelejtve, és egy napon, az arra alkalmas politikai helyzetben újból megvitatják.
Mindezek alapján az európaiaknak hasznos lenne nagyobb figyelemmel kísérniük az oroszországi helyzetet, Moszkva terveit. Olyan nagyhatalomról van szó ugyanis, amelyik a határainkon fekszik, és imperialista terveit világosan megmutatja. Gyakran és joggal kritizálják, hogy annak idején, Chamberlain időszakában a politikusok nem méltatták figyelemre azt, ami Németországban történik. Hitler nem volt tisztességtelen: mindent megmondott, amit tervezett, csak nem akarták tudomásul venni.
Ma valami hasonló történik Európa határai mentén, Oroszországban. Komolyan kellene vennünk e fejleményeket, és nem volna jó olyan helyzetbe kerülnünk, amilyet a müncheni szerződés megkötése után Chamberlain ijedt felkiáltása így fejezett ki: „Megleptek bennünket!”
(Fordította: Lipthay Erzsébet)