Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

EGÉRÚT az MSZP és az SZDSZ pénzfelhajtóinak. Amit a Tocsik-ügyről a közvélemény már hat éve nem tud. Háttér-összeállítás a mai Magyar Nemzetben. Tízezren pályáztak a bérkompenzációra Információink szerint a tízezret is eléri azon vállalkozások száma, amelyek a Gazdasági Minisztérium (GM) által kiírt, az élőmunka többletköltségének ellentételezéséről szóló pályázatra jelentkeztek. Ismeretes: a Munkaerő-piaci Alap az idén 15 milliárd forinttal ellensúlyozza a minimálbér megemelését. Úgy tudjuk, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékben volt a legnagyobb az érdeklődés a megadott határidőig, március 18-áig. (Sz. Cs.) Az USA mellőzi a közbeszerzéseket Az amerikai kormányzat 2001-ben 230 milliárd dollárnyi kiadásából 123 milliárdot úgy költött el, hogy mellőzte a tendereket. A számítógépek és irodai berendezések beszerzésétől egészen a szövetségi alkalmazottak megfigyelésére, illetve oktatási szolgáltatásokra vonatkozó megbízásokig számos terméket és szolgáltatást vásárolt meg így a Bush-kormányzat. Egy, az AP által kiadott elemzés szerint a 2001. költségvetési évben a kormányzati kiadások 34 százaléka olyan szerződések alapján áramlott ki, amelyeket nem előzött meg közbeszerzési pályázat. (MTI) Lejár a bevallási határidő A munkáltatóknak legkésőbb a mai napig kell a munkavállalóik személyi jövedelemadó- (szja-) bevallásait elküldeniük az adóhivatalnak, mivel a végső, március 31-i határidő vasárnapra esett. A határidő azonban lehet április 22. is, abban az esetben, ha a munkáltató mágneses adathordozón nyújtja be a bevallásokat. Az adóhivatal mulasztási bírságot nemcsak abban az esetben szabhat ki a munkáltatóra, ha az késik a bevallással, hanem akkor is, ha nincs az adóbevalláson adóazonosító jel. (MTI)

MTI
2002. 04. 01. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.