Tollhegyen

Eszkalálódni látszik a szocialista–Fidesz-vita, a hírek szerint igen vehemensen érvelnek a rászorulók, függetlenül a párthovatartozástól.
Szeressük egymást, gyerekek!
Mi van ilyenkor a finomabbik oldalon?
Kétségbeesés. Sóhaj.
Tegnap délután központi ülést tartott a soron kívül összehívott rendkívüli szódásbizottság, maga Sándor elnökölt, nem írnám ide, milyen szavakkal méltatta a tudományos baloldalt. (Ha ebből kijönnek, jó erőben vannak.) Természetesen a bal is mondta a magáét. Jobbról.
Különös délután volt. Én éppen a festő-mázoló Barnával voltam egy helyszínen (a szódás Sanyinál), nagyokat sóhajtoztunk a fennálló politikai helyzet miatt, ő káromkodott is, én csak teremtettéztem, de az egész egybecsengett, ha ott van egy karmester, belénk szeret. De nem volt ott.
Rossz irányban mennek a dolgok, tájékoztatott a vitát levezető fiatalember, de ne érdeklődjek, mert a végén megkapom én is a magamét, s jól megnézhetem magam.
Baj van a világban. Ember embernek embere, üvöltöznek egymással, mintha a fába lennének szorulva.
Mondom, ott ültünk ezzel a jó szándékú festőemberrel az öreg szódásnál (ő is jó szándékú, csak nem tud erről), ha lettek volna csillagok, megszámoljuk, és én nem tudtam semmi emelkedettet mondani ennek a jóindulatú Barnának, csak vigyorogtam félhivatalosan, el lehet képzelni az ábrázatomat, közben meg forgott a föld, hömpölygött a galaktika, én meg csak álltam, álltam, álltam…