Tollhegyen

2002. április hetedikén, azon a szent vasárnapon, amikor az ország lakossága kokárdával vagy anélkül szavazni indult, folytassa-e a polgári kormány, vagy térjenek vissza a nagy illuzionisták, mondom, azon a friss, napsugaras, édes napon Anettka a falu szégyene címmel megjelent a Vasárnapi Blikk.
Fogalmazhatnék a visszájáról is. 2002. április hetedikén nem az volt az újság első oldalas vezető híre, hogy mindnyájunkat választásra buzdít a köztársaság elnöke (ez nem ütközött volna a kampánycsendbe), még csak az sem, hogy Izraelben hatvan palesztint – köztük nőket, gyerekeket – téptek szét a „rendcsinálók” ágyúgolyói a megelőző napon. Netán hogy a százegy esztendős anyakirályné – a britek imádottja – ravatalánál kilométeres sorok kígyóztak Londonban.
Nem. A gagyi lapok leggagyibbjának ezen a napon az volt a legfontosabb közölnivalója, hogy Anettka (Fehér Anett tévés „személyiség”) már saját szülőfalujában is közutálatnak örvend. Címlapon indul a félpucér képekkel teletűzdelt beszámoló, majd belül újabb két oldalon át folytatódik, hogy így az Anettka, meg úgy. Persze Anettka is megszólal, fütyül ő a falujára, tehetnek neki az ottaniak egy szívességet… Az üstököspályát befutott „kolléganő” eddigi legveretesebb mondata interjúalanynőjéhez: „Szereti-e ön az orális szexet?” (Utóbbi két szót kicsit külvárosiasabban mondta. Adásban, persze.)
Alapvetően persze nem Anettkával van itt a baj. Anettkákból van bőven (valószínűleg a fényre jönnek). Akiben egyszer megfogan az illemhelyek nyelvezete, ráadásul „riporternek” áll, azon a Jóisten sem segít.
A baj az, hogy az Anettkáknak hónuk alá nyúl a nyilvánosság. Az a fajta nyilvánosság, amelynek semmi sem szent, se választás, se Isten, se haza. Maximum az eladott lappéldányszám. A profit. Vagy ahogy ők mondják: a lé.