Tóth Ilona, a hatodéves medika szinte halála pillanatában szimbólummá vált. Sokan kizártnak tartották és tartják, hogy a fiatal lánynak bármi köze is lett volna Kollár István halálához.
Mások – köztük történészek is – bizonyítottnak látják a Tóth Ilona ellen emelt vádat. Egy – a közelmúltban publikált – írás szerint mindazok, akik ezt kétségbe vonják, legendagyártók, mítoszteremtő dilettánsok, beleértve a hivatalban lévő miniszter asszonyt is. E felfogás szerint nem a gyilkosság ténye, hanem az indítéka lehet kétséges, jelesen az, hogy összefüggésbe hozható-e Kollár megölése az 1956-os forradalmi eseményekkel. Ez a felfogás visszautasít, illetve a legendák birodalmába utal minden olyan feltételezést, amely kétségbe vonja a meggyilkoltnak állított Kollár személyazonosságát, hiszen hozzátartozói felismerték a holttestet, munkatársai jelen voltak a temetésen. Vagyis eszerint elutasítható, hogy esetleg meg sem történt a gyilkosság, vagy ha megtörtént, annak más az áldozata. Az pedig fel sem merülhet, hogy valaki kivégzését mások és máskor hajtották végre.
E sorok írója kutatótársával, Kiss Rékával több mint egy éve tanulmányozza a Tóth Ilonára vonatkozó könyvtári és levéltári forrásanyagot – könyvet kívánván írni –, s arra a megállapításra jutottunk eddigi kutatásaink alapján, hogy Kollár István halála akkor és úgy, ahogy azt a perirat tartalmazza, nem történhetett meg. Arra, hogy valójában mi történt, kik voltak a történés szereplői, mikor és hogyan játszódott le a cselekmény, a kutatások jelenlegi állása szerint nincs minden mást kizáró, egyértelműen megnyugtató válaszunk.
Ebben az írásban – szinte önkényesen kiemelve néhány kérdést a rendőrség és a bíróság által alaposan összezagyvált, ködösített problémahalmazból – csupán arra vállalkozunk, hogy jelezzük azoknak az okoknak az indokoltságát, amelyek alapján többen megpróbálkoztak a periratban foglalt állítások megcáfolásával.
Az egyik legfontosabb kérdés Kollár István személyazonossága.
A halottazonosítási jegyzőkönyv szerint a testvér, V. Andrásné, férje, V. András, az unokatestvér, B. Istvánné a felmutatott fénykép alapján 1956. december 19-én, illetve 20-án felismerték Kollár Istvánt. Továbbá a felmutatott ruhadarabokban felismerték Kollár ruháit. A holttestet egyikük sem látta.
Egy negyedik személy, akit egy másik ügyben sértettként hallgattak ki 1958-ban, a felmutatott Kollár-fotó alapján egészen más személyt azonosított. Ez a negyedik személy az egyik kihallgatási jegyzőkönyvben újságárusként szerepelt, a másikban bv-alezredesként, 1956-ban a forradalmárok ÁVH-s alezredesként fogták el, majd elengedték.
Hunyadi Károly 1986-ban megjelent A munkás-paraszt hatalom védelmében című munkájában a következőket írta egy bizonyos Kollár Istvánról: „1956. november 18-án Kollár elvtárs a Péterfy Sándor utcában járt, amikor meglátott néhány embert, akik röplapokat osztogattak és ragasztottak. Az ellenforradalmárok észrevették Kollár Istvánt, akit elfogtak, és behurcoltak Tóthhoz a kórházba… Kollár István hősi halottat a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel és a Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel tüntették ki. A belügyminiszter rendőr hadnaggyá léptette elő.”
Kahler Frigyes 1992-ben – akkor az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője – a Belügyminisztériumhoz fordult Kollár Istvánra vonatkozó adatokért. Ekkor derült ki, hogy a Hunyadi által jelzett Kollár István nem szerepel a BM nyilvántartásában. Kapott viszont felvilágosítást egy másik Kollár Istvánról, aki 1981-ben ment nyugdíjba.
Kutatásaink során felbukkant egy újabb Kollár István is. Őt a rendőrség egy – a Tóth Ilona-ügyhöz kapcsolódó – másik perben, 1957 júliusában, tehát Tóth Ilona halála után hallgatta ki.
A Tóth Ilona-ügy kapcsán tehát három Kollár István került képbe. Közülük kettő 1930-ban, egy pedig 1931-ben született. Az elhunytnak vélt Kollár és az 1957-ben kihallgatott Kollár születési ideje között egy év különbség van. Az 1957-ben kihallgatott Kollár anyja nevét nem tudjuk, tehát azonosítására most nincs módunk. Ugyanakkor mind a ketten az ÁVH-nál teljesítettek szolgálatot 1952 és 1955 között, s mind a ketten rakodómunkások lettek 1955-től. Mind a ketten munkásszálláson laktak. Az 1957-ben kihallgatott Kollár ráadásul ismerte a Tóth Ilona-ügy szinte minden szereplőjét, hiszen hosszabb-rövidebb ideig mindegyikükkel együtt lakott. 1957-ben még a munkásszálláson látták, majd eltűnt.
Egy másik összefüggés: mind a három Kollárnak köze volt az ÁVH-hoz, hiszen ott teljesítettek szolgálatot. S egy újabb összefüggés: az 1957-ben kihallgatott Kollár jól ismerte Angyal Istvánt, a saját vallomása szerint ugyanazon a munkahelyen dolgozott, ahol Angyal művezető volt.
Természetesen nem zárható ki, hogy véletlen egybeesések sorával állunk szemben. Véletlen az, hogy mindhármuknak közük volt az ÁVH-hoz, véletlen, hogy közülük kettő bizonyítottan azok között az emberek között mozgott, akik részesei voltak az 1956. november 4. után szerveződő ellenállásnak, hogy rakodómunkások voltak, hogy egy időben szolgáltak az ÁVH-nál stb.
Még tragikusabb véletlennek tekinthető, hogy a gyilkosság áldozataként nyilvántartott Kollár Istvánnak még 1986-ban is volt anyaga a BM-nyilvántartóban – hiszen Hunyadi még abból dolgozott –, később pedig egyszerűen eltűnt.
Amikor Kiss Rékával kutatni kezdtük a Tóth Ilona-ügyet, magunk is azt vizsgáltuk, megáll-e a vád. Bár a Tóth Ilona-dossziét 1957-ben lezárták, a Domonkos utcai kórházban történtek ügyében még 1960-ban is folytattak nyomozást a rendőri szervek. Viszonylag lassan jutottunk el addig, hogy Tóth Ilona mellett Kollár István történetére is figyelmet fordítsunk. Eredményeinkről, következtetéseinkről itt most nem kívánunk részletesen szólni, csupán jelezzük, hogy van mód Kollár élettörténetének felvázolására is, függetlenül attól, hogy Kollár volt-e az áldozat, vagy sem. Ehhez a kutatáshoz a kiindulási alapot a boncolási, illetve a halottazonosítási jegyzőkönyvek adják.
A tanúvallomások alapján a rendőrség már 1956. november 22-én kapott jelzéseket arról, hogy „gyilkosság történt a Domonkos utcai kórházban”, s az áldozat a Domonkos-templom kertjében található. A halottszemlére mégis csak 1956. december 12-én 12 óra 13 perces kezdettel került sor. A jegyzőkönyv a többi között a következőket tartalmazta: „Előzmény: állítólag a forradalom első napjaiban leszúrták… A holttest ingén a mellkas sérülésének megfelelően ugyancsak vízszintes szakadás látható. A halál a szemlét megelőzően több héttel következett be.”
A halottszemlét vezető rendőrtiszt megállapította azt is, hogy a holttest felöltözött állapotban volt, szája előtt egy zsebkendővel. Fejét ballonkabátba burkolták, ruházata a mellkasi tájon véres volt, akárcsak az arca és a szája előtti zsebkendő.
A december 12-i halottszemlét december 15-én az orvosi szemle követte. A halott ruházatának leírása több mint elgondolkodtató. „A felsőtesten sötét búzakék színű, vékony csíkos zakókabát van, amelynek a jobb oldali belső bélése fölött egy gyári címke található az alábbi szöveggel: A. L. Leicher’Qualiti chlotes 1662 Madison ave. N. J… A kabát alatt újszerű fehér vászoninget találunk rávarrott gallérral, az ing alatt egy kissé halvány sárga puplininget találunk, amely elöl, különösen bal oldalon vastag rétegben vérrel szennyezett.
Az ing mellett egy sötétkék-piros mintás nyakkendő van, amely azonban a megkötés helyénél le van szakítva. Az alsótestet sötétkék nadrág fedi… A nadrág alatt egy kék vászonból készült rövid alsónadrág található.”
A holttest mellett egy barna műbőr irattáska volt, benne világosszürke, kék szalaggal átkötött kalap, s emellett a táskában egy fűzöld-fehér mintájú gyapjúsál. „Az arc egy 20 x 20 cm nagyságú, selyemfényű fehér zsebkendővel leborítva, melyen mezőkövesdi jellegű színes hímzés és Emlék Budapestről felirat olvasható.”
A holttest öltözéke óhatatlanul felvet néhány kérdést. Akkori huszonévesektől kérdeztem meg: mennyire volt jellemző egy az ÁVH-tól alig egy éve leszerelt rakodómunkásra az ilyen öltözet? A „jampisnak” tűnő amerikai zakó? Felmerült az is, hogy a zakó s a nadrág is Amerikából származó, rokoni küldemény lehetett. Akkor viszont az a kérdés merült fel, hogyan kerülhetett egy ilyen rokonsággal rendelkező fiatalember a legkeményebb évek egyikében, 1952-ben az ÁVH kötelékébe. Talán csak nem arról van szó, hogy Kollárt a biztos beépülés reményében a „cég” elmaszkírozta?
P. Erzsébetnek, más néven Colos Erzsinek, Kollár állítólagos menyaszszonyának, a vád koronatanújának két nappal Kollár állítólagos eltűnése után, november 20-án volt egy elszólása és egy hibája a rendőrségi bejelentésben. P. Erzsébet eltűnt vőlegényéről a következő személyleírást adta: „Kollár kb. 28 éves, kb. 160 cm magas, kopaszodó, barna, erősen sötétbarna arcú, borotvált. Világos krémszínű ballonkabát és barna kalap. Kérem az eljárás megindítását.”
Ebben a bejelentésben P. Erzsébet még a következőket írta: „1956. november 18-án nálam volt a Murányi utcai női szálláson ismerősöm, Kollár István, sorozott ávós, r. fokozat nélkül.”
P. Erzsébet csak tudhatta, hogy „vőlegénye” rakodómunkás volt vagy pedig sorozott ávós, r. fokozat nélkül!
P. Erzsébet bejelentésében van egy másik hiba is. A különböző szemlék megállapították, hogy Kollárnak szürke kalapja volt kék szalaggal övezve. P. Erzsébet barna kalapról beszélt.
Figyelmet érdemel a Kollár által viselt két ing is. A zakó alatt a holttesten fehér vászoning volt, rávarrott gallérral. Kivételesen tekintsünk el attól, hogy míves munka lehetett. Inkább morfondírozzunk el azon, hogy az ilyen típusú ing gomblyukazott lehetett-e, vagy sem. A különböző kihallgatási jegyzőkönyvekben és az ítéletben is szerepel az a kitétel, hogy Kollárt szíven szúrták. A vita azon robbant ki, hogy amikor Tóth Ilona a kórház vécéjébe átvitt, halottnak vélt ember szívébe kést szúrt, ujjaival összeszorította-e a sebet, vagy sem. Vagyis az ingeknek – bár rendszerint csak egy ingről esett szó – nyitottaknak kellett lenniük. Ezért nem esik szó – az orvosi szemle kivételével – többet a két ingről. Nem illett a képbe.
A vádiratból, illetve a kihallgatási jegyzőkönyvből „tudjuk” azt is, hogy a holttestet éjszaka, a kijárási tilalom idején vitték a kórházból a templom kertjébe. Ha rekonstruáljuk az eseményt a leírtak alapján, elég életszerűtlen képet kapunk. A kalapot a táskába gyömöszölték, a nyakkendőt nem, hiszen az a tetem mellett hevert. Képzeljük el a vádirat által leírt menetet! Egy fegyveres biztosított, kettő a pokrócba csavart holttestet vitte, a negyedik az aktatáskát. Valaki pedig a kezében lóbálta a nyakkendőt! Ugyanis az teljesen életszerűtlen, hogy a nyakkendőt a templomkertben szakították le a holttest nyakából, vagy vették ki az aktatáskából. Arról még nem is szóltunk, hogy a sír megásásához szükséges két szerszámot is vinnie kellett valakinek. Hasonló problémák vannak az orvosi szakértői véleményekkel is.
A Tóth Ilona-ügy minden szakaszában visszatérő motívum, hogy a medika benzinnel – ami nem volt a kórházban –, altatóval, levegő befecskendezésével akarta megölni Kollárt. A nyomozó hatóság forgatókönyve feltehetően még nem volt készen, mert a hivatalos boncolási jegyzőkönyvben ez áll: „Ezután gondosan átvizsgáltuk a mindkét oldali fejverőereket, valamint annak nagyobb ágait, azokon szúrásnyomot vagy sérüléseket nem észleltünk sehol sem.” Ennek fontosságára dr. Haranghy László egyetemi tanár is rámutatott 1957. február 13-i véleményében. A professzor elfogadta a boncolási jegyzőkönyv azon állításait, hogy a nyomok a rothadás következtében eltűnhettek, de azonnal hozzátette: „Azonban a belső szervekben a rothadás nem volt olyan nagyfokú. Tehát amennyiben a fejverőérben ilyen befecskendezés történt volna, úgy a boncjegyzőkönyv szerint pontosan átvizsgált verőérben, ha nem is a bőrben, de a vérben magában a behatolás helyét fel lehetett volna találni. A szívbe adott befecskendezés helye – ha ilyen volna – megtalálható lett volna. Márpedig a boncjegyzőkönyvben injekciós tű behatolási helye a szívben leírva nincsen… Az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet chloraethylt, aethert és benzint a holttest részeiből még nyomokban sem tud kimutatni. Mindent összevetve: a boncjegyzőkönyvben olyan adat, amellyel a halált megelőző altatás, a nyak ereibe történt befecskendezés vagy szívbe történő levegőbefecskendezés orvosi tárgyi adattal volna alátámasztható, a boncolás alkalmával feltalálható nem volt.”
Két megjegyzést érdemes itt tenni: a tetemet Kelemen és Földes doktor, a hatalom két képviselője kivételével senki nem látta. A kirendelt szakértőknek is csak a két orvos bonctani jegyzőkönyve állt rendelkezésükre. Egy másik ügyben – amely áttételesen összefüggést mutat a Tóth Ilona-üggyel – az exhumálás megtörtént. Ebben az esetben nem. Talán nem volt véletlen. A hatalom el akarta kerülni a kellemetlen meglepetéseket?
Egy ilyen orvosi szakvélemény után Tóth Ilona minden addigi vallomását visszavonhatta volna. Vajon miért nem tette? A valódi kérdés ez! Ehelyett megszületett az új változat, miszerint idegességében mellészúrt, felrobbant a kezében az ampulla stb.
Haranghy professzornak hamar rá kellett döbbennie, hogy a hivatalosságnak nem érdeke az igazság kiderítése, számára egy dolog fontos: végigvinni a tárgyalást az előre meghatározott koncepció szellemében.
Két hét múlva Haranghy újabb kétségbeesett kísérlettel próbálkozott, hátha ezzel tud segíteni a hatodéves medikának. Hivatkozott a szovjet orvostudomány legújabb eredményeire, miszerint a halottnak vélt embert egy szívszúrással életre lehet kelteni. Ez sem járt sikerrel. Haranghy még mindig nem adta fel: „Az orvosi gyakorlatban a befecskendezés helye a kari visszerek. Kivételesen, ha a befecskendezés ide nem sikerül, más visszér jöhet szóba, a nyak visszerébe azonban befecskendezni az orvosi gyakorlatban egyáltalán nem szokás. Különösen feltűnő, hogy Tóth Ilona ezt a módját akarta a befecskendezésnek megválasztani, holott ez az eljárás az általa tanult eljárásoktól határozottan eltér.”
Haranghy professzor tehát többféle módon is próbálkozott, hogy megmentse Tóth Ilonát. Egyrészt kételkedett abban, hogy Tóth Ilona elkövette a terhére rótt cselekményt, másrészt, ha elkövette, akkor életmentési megfontolásból tette. A professzor ezzel a második verzióval akkor állt elő, amikor tapasztalnia kellett, hogy a nyomozó hatóságokban fikarcnyi hajlandóság sincs arra, hogy akár csak fontolóra is vegyék Tóth Ilona ártatlanságát. Ebben a koordináta-rendszerben kell vizsgálni Kardos doktornak, Tóth Ilona védőügyvédjének a
Izrael
Izrael kétségbe vonja az ENSZ adatait
