Vakaródzunk

Plakátot vakar a fél ország, és ez jó hír. Elég volt a mindenféle politikusjelöltek százágú vigyorából, formatervezett kacsintásából, ne rontsuk tovább a városképet, ronda az amúgy is. A hivatásos plakátvakarók mellett a különféle pártok ifjúmunkásai is ott serénykednek spaknival, vizes gyökérkefével – nem könnyű a feladat, tessék kipróbálni. Egyik-másik párt úgy odacsirizelte magát a hirdetőoszlopra, hogy lángvágóval sem lehet eltávolítani onnét, legföljebb az oszloppal együtt.
Mindemellett nincs vége a kampánynak. Azzal is lehet kampányolni, ki a legjobb, legaktívabb plakátlevakaró, ki az, akinek leginkább szíve ügye a vakarás… Gusztos Péter, az SZDSZ Új Generáció vezére például a minap közleményben tudatta országgal, világgal, leghelyesebben akkor cselekednénk, ha egy emberként elmennénk plakátot vakarni, ő szívesen élére áll a mozgalomnak, ő lesz a fővakaró.
Ravasz gyerek ez a Péter, pontosan tudja, hogy tőle függetlenül vakarózik az egész ország, pártok, tömegszervezetek, nyugdíjas-egyesületek és népdalkörök dolgoznak már napok óta vállt vállnak vetve, kalákában – erre odamegy ez a Péter, kiad egy lelkesítő felhívást a távirati irodán keresztül, mire a mafla közvélemény azt mondja, na lám, azért rendes gyerekek ezek a süldő szadeszosok, megszervezték a vakarást, egyem a szívüket.
Régi trükk.
Az egyik dolgozik, a másik fotóztatja magát. Tud ez az SZDSZ, le a kalappal…
Itt jegyzem meg a legaktívabb vakarók számára: azt a plakátot vakarják le mielőbb, amelyik a budapesti bazilika főbejáratával szemben látható – a Hídember című film Széchenyijét, akinek szemét jópofa arrajárók kikaparták, szája mellé kiömlő vért festettek…
Nézz körül fővárosodban, Legnagyobb Magyar!