VÁLOGATOTT KIVÉGZÉSEINK (???)

MÚLTHÉT ÓTA, MIKORIS
A TÖBB MINT KÉTÉVES
CIKKSOROZATOM (ELŐSZÖR ) SZAKADT MEG
számos levélíró keresett telefonon (számos telefonáló írt levelet), hogy tán csak nem… (?!)

VÁLASZOM EGYÉRTELMŰ: NEM!
Folytatom tovább, most mégnagyobb harcikedvvel!
Az elmaradás egyszerű oka, hogy múltheti írásommal „vastagon megsértettem” (volna) a kampánycsendet.
(És vékonyan sem lehetett…)

MOST TEHÁT MEGPRÓBÁLOM MENTENI EBBŐL A CIKKBŐL
(EBBE A CIKKBE),
AMI (MENTHETETLEN)
Mert az idő – különösen most…!
Nézze el hát az olvasó, ha több (korábbi) „sajnálatos eseményt” egy hét késéssel reagálok le. „Hosszú spättel”, mint Saul Bellow Herzog-jában. (Ősi jiddis szóval: trepverter-ekkel.)

ELMULASZTOTT
VISSZAVÁGÁSOKRA
el nem hangzott replikákra utal az író ezzel, amelyek csak akkor jutnak az ember eszébe, amikor már elment a lakásból, ahol látogatóban volt, s megy lefelé a lépcsőn. Pedig jóval korábban hasznosabb, hatásosabb lett volna… azonnal, még időben!

EZ – UTÓLAG – ÍGY TŰNHET FEL
esetemben viszont pontosan fordítva van: szószerint közlöm a múlthétre már megírt (leadott, kiszedett) cikkemből azokat a részeket, melyek ezen a héten – még –, még jobban aktuálisak lehetnek.

UGYANIS – MOST MÁR
ELÁRULHATOM – PÉLDÁUL ÉN VOLTAM A MÁSFÉLMILLIÓS
KOSSUTH TÉRI ÖRÖMÜNNEPEN
az a francia AFP-hírügynökség által közölt egy, azaz egyszem ember, akinek – szerintük – („büdös zsidó”) bokájára – MIÉP, miép nem – ráléptek. Mert a ballábammal keltem fel… (forradalom helyett.) És ezt amikor délután fél négy felé észrevettem – mivel mindenki már az emelvényre figyelt –, önkezűleg tettem: a szélsőjobb-lábammal. Mert a centrum a középen fityegett.

S MINT AKI JÓL VÉGEZTE DOLGÁT, HAZASÁNTIKÁLTAM… (DE CSAK A „HÍRÜGYNÖK” TUDTA, MIBEN)
Otthon azonnal a képernyő elé ültem, háttal… És így majdnem eltakartam a disztribünön a polgári oldal első sorába meghívott és ott helyet is foglaló számos neves közéleti személyiség között, az egészen pazarhumorú USZTICS Matyit magát személyesen, és a nemkevésbé… III. Richárdként is remeklő, kiemelkedően nagyformátumú barátomat, nem kisebbet, mint, igen: CSEKE Pétert. (De ígérem – bár „úgy döntöttem” –, hogy nem leszek a továbbiakban már „gazember”.)

VISZONT KÖNNYEN MEGÜTHETEM A BOKÁMAT MÉGEGYSZER
(kétszer), nem ugrálok hát többet… Charta-taxisblokád-köztársaságértkoncert–Gerbeaud-mentes helyeken, mert pont azoktól félhetek a jövőben, akik az elmúlt négy évben annyiszor világgá kürtölték, hogy félnek, egyenesen rettegnek… Azért mégsem kellene engesztelhetetlenül – most is, az eredmények tükrében – százszázalékos igazságokat osztogatni, egy épphogycsak bejutott, leötszázalékolt inci-fincinek. (Mi jobban szeretünk titeket…)

BELÁTOM, NEHEZEN EMÉSZTHETŐ MEG, HOGY M I N D N Y Á J U N K EGÉRKÉJE: KOKÓ
és mind-mind a neves, hiteles és kevésbé neves (jellemesebb) többiek, éppen a nemzet újraegyesítéséért szálltak „ringbe” . És hogy megnyerjenek még hasonlóan neves (névtelen), jellemes(telenebb) szavazótömegeket.
Viszont azért SZOKOLAY Sándor sem lett „botfülűbb” – hiába „írják le” mostantól majd egyesek –, mert kiállt a közösnek érzett ügy mellett, nevével fémjelezte azt, tovább hitelesítette. Ne félj hát NEMECSEK! a BOKÁDAT se féltsd… a VÖRÖSINGESEKtől sem.

KÜLÖNBEN, NEM SZÁMOLTAM – EZT CSAK AZ „ANTISZEMITIZMUST” (T)E R J E S Z T Ő K
TESZIK IDŐNKÉNT MEG
–, hányfajta származású magyar honfitársam volt együtt, egy célért (többek között a rasszizmus, kirekesztés ellen) a téren.
Ezen a téren nem bocsátkozom becslésekbe… Mert én ezért – is – mentem ki. És önbecsülésemet ásnám alá ezzel. Most, amikor – hétfőtől – a lövészárkok betemetése került a célkeresztbe. (Nem „gojozok” a célból a kereszttel… semmilyen célból se!) De elég volt ebből!!!
Vagy temessenek engem is a lövészárokba be.

HA TÁRSADALMI MEGBÉKÉLÉSRŐL, URAM BOCSÁ’ FRIGYRŐL
PAPOLNAK EGYESEK
NAGY LÁSZLÓ MENYEGZŐJÉBŐL
idekívánkozik egy sor:
„Majd nem látszik az a csont, rátömködjük a betont”.
(Ez nem utalás a „bebetonozásra”, mert nemcsak lélektanilag, fiziológiailag is megfordult végre Magyarországon a helyzet: a roppant sok gerincet megroppantani többé már lehetetlen lesz!)

S HA VALAKIK V A L Ó B A N A HAZA MEGOSZTÁSA ELLEN KÜZDENEK
már megtehették volna eddig is… (ahogyan tették pont az ellenkezőjét.) Semmi remény tehát – sajnálatosan kell ezt megjegyeznem –, hogy alábbhagynak, és másként munkálkodnak majd (ellenzékként, hatalomban) a jövőben. (Persze, hatalomban azonnal eltűnik a „fasiszta veszély”-érzet… mint azokban a bizonyos 94-től 98-ig terjedő időkben.)

S BÁRMI LESZ IS AZ ELKÖVETKEZŐ
4 ÉVBEN
a világ – világunk – nem dől össze. Nem dőlhet! mert ez a múltkétheti több mint kétmillió egyirányban szavazó ember letagadhatatlan immár, és kikristályosodása-megtisztulása-továbbnövekedése után csak jófelé irányíthatja végül a nemzetet!

KIVÉGZÉSEINKET ÍRTAM A CÍMBEN
többesszámban, holott csak a magam nevében beszélek. De ha te is, ő (ön) is hasonló módon érzed egyéni mulasztásaidat, vétkeidet, nemcsak április 7-én, 21-én, hanem az elmúlt 4–8–12–50 évben, még mindig nem késő! Sohasem!

TEHÁT „VÁLOGATOTT
KIVÉGZÉSEINK” (???) „ESTELŐZETES”? (ESTBEÁLLTA?)
S ezt a kivégzést most a „kormányváltásra” szavazók követték el? Meglehet… De: „A VILÁGOSSÁG A SÖTÉTSÉGBEN – is – VILÁGÍT, és a SÖTÉTSÉG AZT – előbb-utóbb – FÖL(…)FOGhatja…”

A KÉT VÁLASZTÁSI FORDULÓ
KÖZÖTT FELFORRÓSODOTT
KATARTIKUS MOZGALOMBAN MEG A „MOZGALMI” EMBER
ha nemcsak szólamokban, külsőségekben, tömegben, de belülről, egyénenként is gyakorolja „életszentségként” azokat (a majd mások által is követhető, vonzó) értékeket, amelyek védelmében az utcára ment… Ha képes legyőzni – csöndben, szerényen, hivalkodás-mentesen – először önmagát… Akkor talán négy év sem kell, és: LÁTVÁNYOSAN IS GYŐZHET!
(Győzhetünket is írhattam volna… de ahhoz először magammal kell megküzdenem.)