BOLONDDÁ (TV) V.

A FOCI-VB – HÁL’ ISTEN!
– ELMOSSA A POLITIKÁT
egy időre. Adódik hát kis pauza lelkecskénknek, amolyan teli tüdővel vehető nosztalgiaszerűségre. (Vannak művek, amelyek csak az utolsó betűig végigolvasva adják meg magukat… én már mostan.)

NEM HALLGATTAM
A LONDONI 6:3
KÖZVETÍTÉSÉT
nem láttam a 7:1-es magyar–angolt. Akkoriben nemigen értettem, mi zajlik az 1954-es világbajnokságon. Az Aranycsapatról, amíg megvolt, nem is igen tudtam, mivelhogy még az életről is vajmi kevés fogalmam volt. Talán egy hátrahúzós Kocsis-gól, az apám nyakában ülve, igen…

ÉN – A KOCSIS- ÉS CZIBOR-
KÖNYV ÍRÓJÁVAL,
BOCSÁK MIKLÓSSAL
ELLENTÉTBEN – IGEN
Hallgattam, láttam, kint voltam (a 7:1-en), és az 1954-es vb-vereség után hasonlóan szenvedtem – ha profán is lesz –, mint most, 2002-ben… az április 21. utáni időkben. (Na tessék, a politika nem beszivárgott megint a már rosszabbul záródó tüdőréseken.)

KOCSIS HÁTRAHÚZÓS
GÓLJAIT EDZÉSEKEN IS LÁTTAM
még a Keleti pályaudvarra is ellógtam hazulról, mert éjféltájban utazott az Aranycsapat Egyiptomba. Viszont az 1954-es világbajnokságon elszenvedett 3:2-es vereséget én sem értettem.

A LEGNAGYOBB FÁJDALMAM AZONBAN
hogy apám nyakában utoljára négyéves születésnapomon ülhettem. (Akkor is csak a balkonunkon, nem igazi meccsen.) Nem tudom azt sem, hanyas nyakbősége volt szegénynek. Nem erejében, hanem „fejbólintásának” gyorsaságában volt titka. (Meglehet, Kocsissal összekeverem.) De sajnos édesapám is rábólintott túl hamar azért olyanokra, amikre SZÉP(en és Ernősen) „Emberszagú” sorstársaival együtt később sem kellett volna… A KISOK-pályán gyülekezni stopli nélküli – majd papírtalpú – bakancsban, s azonnal ugyebár arra a vágóhídra… kééérem, pusztán egy nyilas plakátra, füttyentésre (terelésre).

DE EZ „IDŐJÁTÉK”
mert 1943. január elején a 2. Magyar Hadsereg már 100 000 halottat elveszített (kicsit akkurátusabban: élőket). És egy jóval későbbi időben SZABÓ Istvánt is hiába kérlelte egy, pusztán a sikerre orientált amerikai filmproducer, hogy a kor ízlésére és IQ-jára való tekintettel változtassa „kronologikusra” a Szerelmesfilmet… (Tehát – utólag – én is elészaladhattam kissé az „eseményeknek”.)

A „BIKANYAKÚ” KÜLÖNBEN, A TÉVHITEKKEL
(ÉS ESZMÉKKEL)
ELLENTÉTBEN
41-es inget viselt, és csak mikor lejjebb pocakosodni kezdett, lett (leg)feljebb 42-es (és nem „1944-es”), ahogyan ma is még illik titulálni a B-közép csapatát, bizonyos balkörökben. Egyébként (nem munkás-paraszt-értelmiségként) édesapámat a numerus clausus – korábban egyetemre – Brünnbe „szerződtette”, nemcsak egyetemistának, játékosnak, fociedzőnek, 3-4 bajnoki idényre… évre, de azután, játékostársaival-ellenfeleivel, végleg… (és akkor ide „pásszol” Voronyezs).
FIAINKAT A PIARISTA
GIMNÁZIUM ELVÉGZÉSE UTÁN
a 60-as, 70-es években itthon nem vették fel, csak két-három év után nagy nehezen az egyetemre… Sőt! (az akkori) kontraszelekció miatt az egyik a filmesztétaságra gondolni sem mert, az orvosi pályára is csak műtősként, miközben – addigi és jövőbeli – summa cum laudével a János-kórházban váltogatta a lepedőket… A másik fiunk meg tanárként is azt szerette volna tanítani, amit igazságként hallott kisgyerekkorától odahaza. (Nem sütöm el, mert az már végképp „aktuálpolitika”, hogy most a pedagógusfizetés-emeléssel milyen jól járna.)

KOCSISBAN APA
(ÉS KOMPLEXUS) NÉLKÜL GYÖNYÖRKÖDTEM
mielőtt Ő is „önként” dalolva (mert szép az élet) bevonult volna – a rivális Kispestre, Honvédnak (-ba). A kötelező szolgálati időt messze túllépve, a száguldó őrnagyhoz, a tizedesekkel és többiekkel, mármint jóval kisebbel (pénzkeresetben).

A „FALELÁTÓS”
FRADI-PÁLYÁN
– akkor még nem szakadt le, gyönyörködtem. A tribünök árnyékában MÁNDY vadászterületére merészkedtem. 1946-ban az új felfedezett, Kocka tizenhét éves sem volt még, és már bekerült az ifiből a nagy Fradi-tizenegybe. (Nem túl rég Dél-Franciaországban élő fiunkkal, aki egykor ESTERHÁZY Marcival rúgta a gólokat a KSI-ben és unokánkkal néztük a mostani Fradi-ifiseket.) Őket meglátogatjuk néha Vence-ban, 1957-től Barcelonába a Cabeza de Orót, az Aranyfejűt – a franciák adták ezt a becenevet – nem követhettem. A vonat, nemcsak Egyiptomba… elment. Apukám meg a „Két félidő – egyikét – a pokolban” talán még kibekkelte… a zárt vagonok után nem integethettem. Vonathasonlatok J. A. után…? (sok-sok kérdő-, felkiáltójel). SEMPRUN, B. NAGY, LATINOVITS is már hány éve, hogy elment!

SOK VAN, MI CSODÁLATOS…
Szép vagy, szép vagy, szép királyné… de a legelfogultabb KOCSIS focijátéka iránt vagyok! Pedig a Thököly út 90. fszt. 2. mélységében, az udvaron, a poroló mellett, fejelésben a nagy LACZKOVICS NÜNÜT 3:5-ről simán 6:5-re ripityára vertem (hajneccben)! GROSICSNAK meg rúgtam 18 méterről kapásból egy akkora bombagólt… igaz, színpadról, amikor 1992-ben a Bimbó úton megtisztelt. A FRALAPAS-nak, a Fradi-Laci-Pali-Sándor családi együttesnek az örökifiben hajtó ILLÉS Sándor klasszikus Ligetében (csücskének kiskapu adta kiszögellésében) még ma is félelmetes a híre. A lényeg, hogy nem a tv-közvetítéstől – hisz akkor még nem volt –, hanem magától a focitól bolondultam meg. (Idebiggyesztek még egy, a 2002-es gyereknapon hallott töredékes, pici tv-interjút: „Nekünk megvan otthon játékban a világháború.”)

… ÉS AKKOR APRÓ KÖNYVHETI
(ÖN)PROPAGANDA
ha már – nemcsak az utóbbi négy évben, de mindkét „táborban” – agyonhallgatnak. Ritka örömöt okozott egy 2001-es könyv (A XX. SZÁZAD UJJLENYOMATA). Azzal, hogy – bár az ábécésorrend eleve adta – SÁNDOR „Csikar” írása és KOCSIS felhőfejesének fényképe mellé szerkesztették A 20. SZÁZAD IDILL-KOLLÁZSA című könyvemet. Pontosabban, szóképes albumomat, annak borítóját, fotóját (Kairosz, Püski-könyvesbolt).

AZ A LIGET…
AZ A CSÜCSKE…
Mintha Franciaországból csak Trianont hagyták volna meg…