Ppolgári táborra szavazó milliók máig nem tértek magukhoz a választási vereséget követő sokkból – érthetően. Talán, ha a második fordulóban is az elsőhöz hasonló eredmény születik, azaz a balliberális oldal ha nem is fölényes, de legalábbis viszonylagos győzelmet arat, akkor mára már valamelyest megnyugodtak volna a kedélyek. Így azonban nyugalomról szó sincs.
Nincs meggyőző magyarázat Orbán Viktor személyes varázsát leszámítva arra, hogy miként fordult meg a közhangulat két hét alatt olyan mértékben, hogy a jobbközép erők hajszál híján ismét felhatalmazást kaptak a kormányalakításra. Ha igaz, hogy ez a pálfordulás a választói akaratban a Fidesz-kampány, ha nem is 180 fokos, de legalábbis 90 fokos fordulatában keresendő, akkor a Fidesz olyan szarvashibát követett el kampánya megtervezése során, amire nincs mentség, nincs magyarázat, ahogy mondani szokták: több mint hiba. Bűn.
Arisztotelésznek barátja volt Platón, de még inkább az igazság: egyszerűen érthetetlen, hogy profi politikusok és tanácsadók serege valamiféle rosszul értelmezett morális, félreismert választói lélektani – vagy a jó ég tudja, milyen megfontolásból! – feltalálták az egész világon mindmáig ismeretlen pozitív kampányt és úgy döntöttek, hogy a kampánystratégia legfontosabb eleme az lesz, hogy nem beszélünk a politikai ellenfél hibáiról, ne adj’ isten! bűneiről. Arról most szó se essék, hogyan kacagtak bele a markukba jó Kovácsék, amikor értesültek a Fidesz titkos választási fegyveréről. És mekkora kő esett le a szívükről!
Nem kell ahhoz tudós politológusnak sem lenni, elég ha egy átlagos újságolvasó szintjén figyelemmel kísérjük a bejáratott polgári demokráciák kampányszokásait, bármennyire sajnálatos is, de bizony semmi másról nem szólnak, mint a politikai ellenfél lejáratásáról, hogy ne mondjam, besározásáról, földbe döngöléséről. Vagy az élve boncolásról: az adott jelölt étkezési és szexuális szokásaitól kezdve a gyerekkori védőoltásokig bezárólag. És vajon kinek az agyából pattant ki az a zseniális ötlet, hogy a magyar választópolgár, mint a kampány tárgya, nem ezekre a földhözragadt választási fogásokra vevő, hanem valahol fenn a magasban lebeg, és miközben magasztos gondolatok foglalkoztatják, megvetően fordítja el a fejét például a neki fűt-fát ígérgetőktől? Csak nagyon félve és halkan jegyzem meg, hogy az a tízmandátumos különbség körülbelül pontosan annyi, amennyi közalkalmazottat sikerült megnyerni az ötvenszázalékos béremelés ígéretével az MSZP-nek. Százezrekre tehető azoknak az ingadozó és választásról választásra ide-oda szavazó bizonytalanoknak a száma, akik – tetszik, nem tetszik – négyévente eldöntik a hatalmi viszonyokat. Rájuk különösen érvényes Rousseau megállapítása: „A nép önmagától mindig jót akar, de nem mindig tudja önmagától, hogy mi a jó.” Ezeknek a megnyeréséért a kormány bizony édeskeveset tett. Annál többet a balliberális média, amely segített eligazodni a jó MSZP és a rossz Fidesz között…
A „tapintatos” kampányra visszatérve végképp érthetetlen ez a magatartás a mi kis „baloldalunk” esetében, amely sok mindent kiérdemelt az eltelt fél évszázadban, csak empátiát nem. S az ilyen típusú kampány akkor is a politikai abszurd kategóriájába tartozik, ha eltekintünk az MSZP előéletétől és csak arra gondolunk, mit tettek ’94 és ’98 között. Azt hiszem, az is magyarázatra szorul, hogy a Fidesz kampányában véleményem szerint miért csak 90 fokos fordulat történt a két forduló között. Akkor is csak arról esett szó tulajdonképpen, hogy mi várható, ha a „multik” alakítanak kormányt és továbbra is kínosan kerülték az előző, a Horn–Kuncze-kormány viselt dolgait, leszámítva a Bokros-csomagot, amit viszont unos-untalan és addig emlegettek, hogy a kevésbé tájékozott polgárnak az a kényszerképzete támadt, hogy ez a lompos bajszú ugyan valóban a megtestesült gonosz, de hát végül is ez az előző kormány egyetlen botlása. Szemben a Fidesszel, amely egyetlen hatalmas Kaya Ibrahim, Ezüsthajó és Országimázsba oltott Vegyépszer. A Fidesz jóvoltából a feledés jótékony leple borította az egész kampány során a Posta- és CW bankos, VIP-listás, nyírfa-ügyes balliberális elit négy esztendejét, a zsebre vágott és elkótyavetélt állami vagyont, az eltüntetett százmilliárdokat, a kiárusított energiaszektort… és hadd ne folytassam! S hogy a jelenről se feledkezzünk meg, szó sem esett a vecsési számlagyárról, Medgyessy „főtanácsosról”, az SZDSZ ingatlanpanamáiról, hogy csak az elmúlt fél év, a közvélemény „jobbik” felét borzoló korrupciós ügyek némelyikét említsem. Az emberi emlékezet ugyanis rövid, különösen akkor, ha olyan erők rövidítik, mint a magyar média(al)világ, de felfrissítése mégis elmaradt.
A baloldal kampánytechnikája viszont roppant egyszerű és hatásos volt: semmiről nem szólt, csak a Fidesz vélt, de semmivel sem bizonyított korrupciós ügyeiről és ehhez minden támogatást megkaptak az MSZP és az SZDSZ ötödik hadoszlopától, az RTL Klubtól és a TV2-től. És ugye nem jár messze az igazságtól az sem, aki azt állítja, hogy a 2002-es választások kimenetelét sok tekintetben a két kereskedelmi televízió döntötte el. (Az elmúlt hetek eseményeit figyelve egyébként aligha lehetnek kételyeink afelől, hogy vélt korrupciós ügyekből nagy valószínűséggel valósak lesznek, hiszen a pártrádiók, -televíziók mellé pártrendőrség és -bíróság is dukál…) Ami a hibát végzetessé tette, hogy a Fidesz részéről a korrupciós vádakra úgyszólván semmilyen válasz vagy magyarázat nem érkezett. Vagy ha igen, akkor az még rosszabb volt: amikor Pokorni Zoltánt (akit egyébként személy szerint nagyra becsülök) a televíziós viták során huszadszor kérdezték a Happy End Kft.-ről, ő huszadszor is előadta a töltött káposzta esetét a felmelegítéssel. Nem akarom Pokornit elmarasztalni és még inkább hibáztatni, óriási teher hárult rá, de ezekből a kérdésekből bizony illett volna alaposabban felkészülni, különösen annak tükrében, hogy elég lett volna a kormány elleni rágalomhadjárat zászlóshajóját, a Népszabadságot kinyitni; abból ugyanis pontosan lehetett tudni, hogy mi lesz az aznapi menü, mely „politikai napilap” által kreált korrupciógyanús ügyről fogják kérdezni, mondjuk a Nap-keltében.
A közvéleményt mindenkor legjobban foglalkoztató, irritáló jelenség a korrupció, nem véletlen, hogy a balliberális (média)értelmiség az Orbán-kormány hatalomra kerülésétől fogva azt sulykolta, hogy ilyen korrupt kormányt még nem látott a világ. S noha ott volt elrettentő példaként az Antall-kormány kiszolgáltatottsága a sajátos magyar médiaviszonyoknak és az ezzel szembeni tehetetlensége; a Fideszt mindez láthatóan teljesen felkészületlenül érte és már kormányzása elején beletörődött a megváltoztathatatlanba. Sem a rágalomhadjárattal szemben nem dolgozott ki semmilyen stratégiát, sem a médiában meglevő erőviszonyokon nem tudott érdemben változtatni. Tudtuk, hogy ezen a téren csodákat nem várhatunk, de azért azt máig sem értem, hogy miképpen sikerült például a MIÉP-nek létrehozni egy pártrádiót és kormányzati pozícióból a Fidesznek miért nem egy nemzeti-konzervatív szellemiségű, de független rádióadót. (Azt már említeni is alig merem, hogy az MSZP számára puszta rutinfeladat volt még ellenzékből is a néhai autós rádióból pártrádiót csinálni a médiatörvény felrúgásával és hogy ez olyan természetes volt mindenki számára, mint az, hogy a fű zöld, a Köztársaság téri szegfű pedig piros.) Hogy a tévéadókról már ne is beszéljünk: amennyire meg lehetett kívülről ítélni, kezdetben az ATV-nél is voltak lehetőségek. Az is rejtély, hogy miért volt bátorsága az MSZP-nek és az SZDSZ-nek naponta elmarasztalni, bojkottot hirdetni, megfenyegetni a közszolgálati rádiót és televíziót, és miért nem merte sem a kormány, sem a kormányzó párt négy év alatt szóvá tenni, hogy mi folyik a két (három?) kereskedelmi televízió háza táján. Ugyanis a kereskedelmi médiumoknak is vannak közszolgálati kötelezettségei (pl. a hírműsorok) s mint ilyenek, igenis bírálhatóak.
Hosszan lehetne sorolni a kampány előtti-alatti „furcsaságokat”, kezdve azon, hogy miért nem kapcsolódott be korábban Orbán Viktor a kampányba és folytatva azzal, hogy szintén ő miért „táncolt gúzsba kötve” a miniszterelnök-jelöltek vitáján a láthatóan oxigénhiánnyal küszködő, elemi kormányzati és minden egyéb létező ismereteket nélkülöző Medgyessyvel szemben. Miért kizárólag az MSZP határozta meg a vita témáját?
Végezetül pedig: miért érte készületlenül a választási csalások lehetősége az egész polgári oldalt, hiszen voltak történelmi tapasztalataink, nap mint nap láttuk a gyűlölettől eltorzult arcokat; a kétségbeesett erőfeszítést, elkerülendő a választási vereséget, mely egyszer s mindenkorra a történelmi panoptikumba utalta volna Kovács László munkásmozgalmi mikro- és makrobarázdáit, Medgyessy Péter kalandjait édes anyanyelvével, Lendvai Ildikó felturbózott hangját és metakommunikációját.
Csak öt mandátumon – és rajtunk múlott…
A szerző az egykori Republikánus Kör tagja
Tízéves a déli magyar határzár
