Egy lapát hó

Mármint abba az árokba, amelyet oly buzgón óhajtanak betemetni a koalíció politikusai és a balliberális sajtó rajtuk fityegő elkötelezetten pártos szószólói. A fősodratú média SZDSZ-hez közeli parányai ugyan lényegileg pártatlannak tekinthetők, abban az értelemben tudniillik, hogy már alig van pártjuk, ám az MSZP sajtószervei töretlen lelkesedéssel szolgálják az ügyet, harcosan forgatva a dialektika csatabárdját. Ők mindent másképp értelmeznek. Sohasem úgy, ahogy van, hanem úgy, ahogy szerintük lennie kellene. És akaratlanul bár, de mindennap bebizonyítják, hogy a hazugság odaát van, náluk.
Jól tudjuk, mi történt, amikor a két választási forduló között Egerszegi Krisztina és Kovács István kinyilvánította politikai hovatartozását. Egy szocialista senkiházi, aki azt a néhány töredék fillért nem éri meg, amibe a neve kinyomtatása kerül, azonnal elparentálta Egeret, hogy ő már csak a fél nemzeté. Kokó is kapott hideget-meleget a nagy árokbetemetőktől. De van olyan sportoló, aki nem nyilvánított ki semmit, és teljesítményét mégis lefitymálják a belvárosi kávéházak farzsebszájú hozzáértői. Erőss Zsolt, az első magyar, aki feljutott a földgolyó legmagasabb pontjára, az expedíció elindulásának pillanatában Fidesz közeli lett, pusztán azért, mert csúcskísérletét támogatta az ISM. A Népszabadság egy nyafogó értelmező szótára, aki vélhetően a magasföldszintre is lifttel jár, haladéktalanul lecsapott: „még az olyan embert próbáló ügyek mögött is, mint a Mount Everest megmászása, ott teremnek a »Fidesz közeli« hegymászók. Fölveszik a kasszánál a pénzt, majd elindulnak Nepálba, Tibetbe, s több ezer méteren döbbennek rá, milyen nehéz az élet. És amikor visszafordulnak, már nem liheg a nyakukban egyetlen haszonleső sem”, írja Rab László. Hát igen. Negyvenmillió forint sok pénz, ez a fazon meg egyszerűen elmássza. Mit rontott el Erőss Zsolt? A Mount Everesttel megbirkózott ugyan, de nem vette figyelembe, hogy az árokbetemetők nem kegyelmeznek. Ezt a nagyszerű magyar sportsikert a szponzor miatt kell árokba temetni. Mindegy, hogy egy sportminisztériumnak eminens és evidens feladata egy ilyen expedíció támogatása. Erőss Zsolt már a csúcskísérlet előtt is fontosabb és komolyabb sportember volt, mint például a pénzben kötésig álló labdarúgóink. Az ISM döntését csak üdvözölni lehetett. De hát Rab Lászlónak nem tetszett az egész. Éppen az ISM miatt. Ha a Soros Alapítvány támogatta volna Erőss Zsoltot, akkor Rab László vélhetően csúszva fejezi ki hódolatát, na persze akkor sem a sportoló, hanem a szponzor előtt, hogy hát végre, igen, ezt is neki köszönhetjük, bezzeg a kormány erre nem ad egy garast sem, borzasztó.
A baj csak az, hogy miközben Rab Lászlóék buzgón lapátolták a havat az árokba, Erőss Zsolt megmászta a Mount Everestet. Balszerencse. Nem fordult vissza, hogy a bárszéken ülve ernyedten ki lehessen röhögni, nem szenvedett balesetet, hogy mennydörögve lehessen az ISM nyakába varrni egy nagyszerű magyar sportoló (akkor az lett volna) tragédiáját, hanem felment. És visszajött. A Népszabadság meg is írta. Igaz, hogy így: „nem is olyan régen halálos kudarcba fulladt az egyik a korábban indult két csúcstámadás közül, amelyeket ugyanezen kormány ugyanezen minisztériuma szponzorált. Némi józan mérlegelés után elfogadhatjuk: ahogy a mostani sikerhez, úgy a korábbi kudarchoz sincs köze (semelyik) kormánynak: Erőss Zsoltot nem a politikai hátszél, hanem saját kitartása és akaratereje juttatta a csúcsra. Annyi történt csupán, hogy egyes politikusok viszonylag olcsó kampányfogásként néhány tízmillió forint közpénzzel beszálltak mindhárom expedíció finanszírozásába, mondjuk egy borotva- vagy dezodorgyár helyett”. Magyarul: ha egy „Fidesz közeli” akció sikeres, akkor utólag csakis független lehet.
Ezt persze már nem Rab László írta, hanem egy Hargitai nevű. Egykutya. Illetve kettő.