Három hang – versek a könyvhétre

Az utóbbi időben mintha kikopott volna a kortárs költészet a köztudatból. Pedig, akármilyen visszhangtalanul, de léteznek versértékek; bizonyíték erre Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna és Orbán Ottó – utóbbi posztumusz – könyvhétre megjelenő kötete is.
Nádasdy szikár, szókimondó költészete Petri Györgyére emlékeztet. Takarékosan, jól bánik a szavakkal, amelyek különös nyomatékot kapnak ebben a lecsupaszított józanságban. Halkan és fegyelmezetten szólnak a versei – talán épp ezért átütő erejű némelyik, hiszen ahol minden hangos, ott a csend a legegyértelműbb.
Szabó T. Anna pasztell-szerű darabjai a részletek pillanatképei, legnagyobb értékük alighanem éppen képszerűségük. Ő – Nádasdyval ellentétben – nem takarékoskodik a szavakkal, de önmaga mintha hiányozna ebből a verssorokká formált mikrovilágból. Hogy ez a finom távolságtartás hasznára válik-e költészetének, nem tudom, hiszen kétségtelenül lírává válhat a látvány, de hol van, és miért bújik saját sorai mögé, aki lát? Ennek ellenére érdemes olvasni ezeket a verseket – mert néhol megejtő szépségűek, és ez a fajta, önmagáért való szépség nagyon régóta hiányzik a magyar költészetből – és mi tagadás, egész kultúránkból.
A három könyv közül a napokban elhunyt Orbán Ottó utolsó kötetéhez fér a legkevesebb kritikus szó: szinte minden sora másként szól, ezerszínű tűzijáték ez, amelyet az élethez utolsó pillanatig ragaszodó költő produkál a fájdalmasan szép lírától a hülyéskedésig, mint aki már saját stílusának sem rabszolgája.
A kötet súlypontja a Tudósítás a kés alól ciklus – benne van a hirtelen belátott horizont („másodszor megszületni azért jó, mert érett fejjel látjuk a teremtést”), a pillanat, amikor a nemlét rettenetében egésszé áll össze mindaz, ami van – és költő ennél többet az utolsó szó jogán, egy életmű végszavaként aligha mondhat.
(Nádasdy Ádám: A rend, amit csináltok, versek 1998– 2001; Szabó T. Anna: Fény; Orbán Ottó: Ostromgyűrűben; Magvető Kiadó, Budapest, 2002. A kötetek ára: 1290 forint)