Egy pillanatnyit sem lassult az eladói kedv New Yorkban hétfőn, a Dow Jones kurzusa 2,17 százalékot, míg a Nasdaq Composite 3,31 százalékot zuhant. A piac újból elővette pesszimista álarcát és azon keresztül szemlélte az eseményeket. A hangulatot csak tovább rontotta, hogy El Paso élelmiszer-ipari cég és a Tyco International háza tájáról érkező információk. Az Enron-botrány miatt már igen óvatos befektetők megrémültek attól, hogy a Tyco elnök-vezérigazgatója, Dennis Kozlovski lemondott. Az indok azzal függ össze, hogy az elektronikai cég vezetője ellen eljárást indított a manhattani kerületi főügyész.
Csökkenés jelentkezett tegnap az ázsiai tőzsdéken is, a gyengülés fő mozgatórugója a haszonrealizálás volt, a Nikkei 225 index 2,09 százalékkal, a Hang Seng-mutató 0,42 százalékkal csúszott vissza. A japán piacra a technológiai papírok gyengülése hatott legerősebben, azok közül is az elektronikai cégek körében volt a legnagyobb az eladói nyomás, a Sony 3,22 százalékkal, a Hitachi 3,81 százalékkal esett viszsza.
Vegyes irányú elmozdulást lehetett tegnap tapasztalni az európai parketteken, a DAX árfolyama egy százalékot meghaladóan gyengült, míg az FTSE indikátora félszázalékos növekedést jelzett. Az eurózóna tőzsdéin a holland KPNQwest internetszolgáltató csődje keltett nagyobb érdeklődést. A KPNQwest tegnap bejelentette, hogy tovább folytatja tevékenységét annak érdekében, hogy a partnerei, ügyfelei más szolgáltatóhoz csatlakozhassanak. A KPNQwest csődje kapcsán Magyarországon is felmerült a probléma, hogy esetleg fennakadások jelentkezhetnek az adatforgalomban. A hazai UPC, mint a KPNQwest partnere e-mail üzenetekben tájékoztatta a problémákról a felhasználókat. Hasonló problémákkal küzdött a Fiat is, de Giancarlo Boschetti, a cég elnöke szerint a probléma megoldódott, a társaság nem eladó, sőt a költségcsökkentő és szerkezetátalakítási programmal két éven belül ismét nyereségessé válhat.
Kedvezően fogadta a piac az Ericsson-részvény kibocsátási tervét is. A svéd mobiltelefonokat gyártó cég 3,1 dollár értékű új részvénykibocsátást tervez, amit a társaság veszteségeinek csökkenése érdekében indítanak el.
Nem sikerült stabilizálni a betegeskedő BUX görbéjét a hétfői korrekció után, a befektetőket újból az eladási láz gyötörte, az index egész nap a negatív tartományban volt, és végül 86,92 pontot gyengülve zárt. A BUX a nyitást követően 8070 pontig zuhant, majd javuló trend után tovább folytatta útját a mélybe. A forgalmi indikátor csupán 3,5 milliárd forintot jelzett, ami a brókerek szerint előjele annak, hogy már a piac sem gondolja komolyan a besszt. A vezető részvények elszomorító képet festettek, a Matáv (–6 forint), a Mol (–70 forint), az OTP (–10 forint). A távközlési papírok árfolyamát nagyban gyengítette a főtulajdonos Deutsche Telekom (DT) frankfurti mélyrepülése, a BÉT zárása után a DT ára 11 euró alá süllyedt. A gyengülést a Standard&Poors leminősítése okozta. Az S&P a Matávot is alacsonyabb kategóriába sorolta. A gyógyszeripari szektor sem menekült meg, a Richter 700 forinttal, az Egis 155 forinttal lett olcsóbb. A nap egyetlen nyertes csoportja a vegyipar volt, ahol a TVK 95 forinttal, míg a BorsodChem 180 forinttal tudott előző értéke fölé emelkedni. A kiskapitalizációjú papírokat nemigen kedvelték a befektetők, a Phylaxia 75 forintig zuhant, majd visszakorrigált előző szintjére.
Németország a saját bukásának küszöbén áll?