Kérészi István diák és Luther csizmája

Nem lehet pontosan tudni, ki volt a címben említett Kérészi István diák. Csak annyi állítható róla bizonyossággal, hogy – sok más korabeli vándordiákhoz és mesterlegényhez hasonlóan – a XVIII. század elején, 1717–18-ban ő is nekivágott Európának, és bejárta az öreg kontinensnek főként az északi részeit. Különbözni viszont abban különbözött jeles és jeltelen peregrinus kortársaitól, hogy Vándorkönyve – útjának állomásaival, a profeszszorok aláírásával, akiknek előadásait hallgatta, továbbá személyes hangú élménybeszámolójával – ránk, vagyis az utókorra maradt.
A csaknem két esztendeig tartó peregrináció során Kérészi István diák sorra látogatta Boroszló (ma: Wroclaw), Lipcse, Halle, Hamburg, Groningen, Amszterdam, Leiden, Utrecht, Hága, Berlin, Franeker és Frankfurt városát és egyetemeit. Ami személyes hangú útinaplóját illeti, ez a mintegy húszlapnyi terjedelmű feljegyzéssorozat főképp a helyi „raritásokat”, ritkaságokat sorolja fel – olykor gyermeteg buzgósággal és kritikátlanul. Ugyanolyan lelkesen ír egy szép csigaházról, az Unicornis szarváról vagy a boroszlói üzletben „lántzon függő Crocodilusról”, mint Amszterdam nevezetes „Váras házának oly subtilis” épületéről vagy épp a „rettenetes nagy berlini Bibliothecarul, mellyet a mostani királynak Vilhelmusnak a Nagy-Attya esztendönkint bizonyos számu summa pénzt rendelvén mindenfele jó könyveknek beszerzésére” fejlesztett naggyá.
Szintén Boroszlóból (Baraszlónak írja!) említi: „Az három Bibliothecaknak egyikeben mondatott lenni a Luther Marton tsismaja, melly már régibb két száz esztendősnel, de a sok jeles dólgok visgálasában az idő tülem el mulván es sietvén el felejtkeztem meg tekinteni.” Ugyane városból jegyzi fel: „Láttam a Bibliothecakban a régi poganyoknak hóltok utan megégetett testeknek hamvát s apró tsontotskaikat köbül tsinált apró vedrekben, s olly vedreketis, mellyekben tartattatnak azon draga kenetek, kikkel halotjaikat szoktak vala Poganyok kenni…” Egy másik múmia is megragadja a figyelmét: „Kezemmel tapogattam egy Egyiptomi Asszonynak avagy Mumiának iszonyu fekete testét egy koporsóban, melly noha ez elött két ezer esztendökkel hólt meg, minden rothadas nélkül épen vagyon.”
A leideni Theatrum Anatomicumból („melly ház a tengerben és szárazon élő Sokféle emlékezetre méltó s tsuda dólgokat gyűjti”) fontosnak tartja felsorolni az ott látott „Elefantnak fogait, fejét, alla kaptzait (állkapcsait) és négy lábait”. Továbbá a „Tzethalat”, a Tigrist és a Párducot. Végül „Egy meg nyuzattatott embernek a börit, melly a fejerül kezeirül s minden tetemirül egeszlen le vonattatván s teli dugattatván, ugy áll fel egyenesen, mint egy eleven ember”.
Felsorol még számolatlan ódon tárgyat, Jézus korabeli pénzérmét, római lámpást, muszka süveget, perzsiai kesztyűt, „szörnyü nagy harangot”, római mécsest és „kővé változtatott kenyeret”. Ám nemcsak a régi tárgyak ragadják meg a figyelmét. Eleven képet fest az amszterdami „sidoknak Synagogajokban való gyülekezetéről”. Beszámol a franekeri „Theatrum gyertyafényes előadásáról” és a hamburgi hajóról, „mellyen huszon négy ágyuk vóltanak kirakva”. És szól még a németalföldi parasztok szokásairól és munkájukról: hogyan fejik „réz rotskába a tejet”, hogyan viszik vásárra a „tehén nagyságú disznókat”, és „hogyan kortsolyáznak a jégen”…
Jó volna tudni, mi lett a derék Kérészi István diákból, miután peregrinációjáról hazatért. Hová vetette a sorsa? De hiába. Nem maradt sem róla, sem tőle egyéb feljegyzés, mint 1717–18-as útinaplójának megsárgult példánya.