Kincsek a Dunából

A legkedveltebb folyami hal a barokk Pest-Budán a viza volt. Már 1230-as írásos emlékeink is említik ezt a halfajtát, amelyet édes húsa miatt kedveltek. II. Lajos állítólag a vizakaviárt szerette a legjobban.

Kétféle halárusítási rendszer működött a középkorban. A mészárosok a polgári céheken belül tevékenykedtek, míg a halászok királyi szolgáltatóknak minősültek. Ez annyit jelentett, hogy kötelező volt rendszeresen halat szállítaniuk a királynak, böjt idején pedig a legszebb halkínálattal lepték meg az uralkodót. A halászok és a mészárosok között nagyon nagy konkurencia alakult ki, elsősorban a böjtös időszakokban.
A török hódítás idején is fontos volt a Duna halállománya. Evlija Cselebi török utazó a legkiválóbb budai ételek között, a fehér cipókenyér és a friss vajjal főzött piláf mellett felsorolja a pörkölt pontyot, a rántott süllőt és a kárászlevest is.
A legkedveltebb folyami hal a viza volt. Már 1230-as írásos emlékeink is megemlítik ezt a halfajtát, amelyet édes húsa miatt kedveltek. II. Lajos állítólag legjobban a vizakaviárt szerette. A viza hólyagját folyékony élelmiszerek csomagolására is használták, így például mandulás sajtot töltöttek bele. 1746-ban a Vizás családnévként is megjelent Magyarországon, a „vizafogó” pedig helységnévként, ma a főváros XIII. kerületének része. A viza egyébként a Kaszpi-tengerben és a Fekete-tengerben honos, és évente kétszer – novemberben és február végén – úszott fel a Duna magyarországi szakaszára.
A vizafogás ünnep volt Budán és Komárom mellett is, ahol a halfajta gyakran előfordult. 1412-ben Zsigmond király vendégeivel együtt nézte végig a vizahalászatot. Ilyenkor a halászok rendszerint vascölöpöket vertek a Duna medrébe, és több tíz méteren szinte elzárták a folyót, hogy a halak ottrekedjenek. A hatalmas állatokat meglehetősen kegyetlen módon űzték, a halászok vagy szigonnyal, vagy doronggal kergették az állatot a part felé. Az is sokszor előfordult, hogy láncot vetettek át a kopoltyújukon, majd a lánc két végét egy fához csavarták, és így húzták ki a halat a vízből.
Zsigmond király 26 vizát kapott ajándékba és 600 tokot. A partra emelt szerencsétlen vizák a feljegyzések szerint furcsa, erőteljes hangot hallattak, így „búcsúztak el” az élettől. A parton az állatokat a halászok nyomban felaprították és sós hordókba tették. IV. Béla a tatárjárás után kétszáz vizát adott a Magyarország újjáépítésében segítő cisztercitáknak. A budai vásárvám 1255-ben „sóshalként” említi a vízákat. Hogy valóban erről az állatról van szó, azt a vámszövegben megjelölt hal súlyából tudhatjuk. Mátyás és Beatix is felettébb kedvelte a vizát. Beatrix egy alkalommal száz aranydukátot fizetett huszonegy halért. Mátyás a tatai tóba telepítette a halfajtát. Hogy megéltek-e itt a tengeri állatok, azt sajnos ma már nem tudjuk.