Klausenburg

Csikóbb poéta koromban fabrikáltam egy verset, amelyben olyasmiket írtam, hogy „az ország az, mi szemete”, és hogy „nem könyvből: kukából lehet ismerni népedet, hazád”.
A költeményt románra is lefordították, úgy lehet, Klausenburg – pardon: Napoca – habókos bürgermeistere ebből inspirálódott, mikor piros-sárga-kékre festette a kukákat.
De nemrégiben a szemétvizsgálatnál is hatékonyabb módszert fedeztem föl magamnak.
Fölmentem a chatre.
Öt percen belül rájöttem, hogy igen, így lehet megismerni a népet.
Azóta rendszeresen csevegek. Hol kamaszként, hol érett férfiként, hol pedig az életre kíváncsi, ártatlan leányzóként vagy félrekacsingató férjes asszonyként – hogy népismeretem minél teljesebb legyen.
A csevegőn általában mindenféle idióta kérdéseket tesznek föl az embernek. Mindig ugyanazokat. Hány éves vagy, milyen színű ezed-azod, mennyi a mellbőséged. Meg hogy küldesz-e fényképet. Hogy mennyi értelme van ennek, bizonyítja, hogy mily gyönyörűségesen lehet szívatni bunkó hapsikat női nickname mögé rejtőzve. Ha fénykép kell neki, küldöm is azonnal – van elég csicsás női portré az interneten. Aztán lihegjen.
Próbáltam költőibb szövegekkel másfelé terelni a szót, hátha sikerül rendes ötleteket, poénokat, szellemességeket kicsikarni a partnerekből. Nem sikerült. Bármit írtam, csak az alapkérdéseket tették föl, rendületlenül.
Egy szép napon bepattant, hogy többé nem Kolozsvárt írok, hanem Klausenburgot. Hadd lám, akad-e valaki, aki rájön, elvégre az erdélyi történelmi városok német nevei eléggé közismertek.
A Klausenburg földrajzi koordináta nagy izgalmat keltett a hálón. Igen? Ausztria, ugye? Németország, ugye? És mikor emigráltatok? Hiába, mindenhol vagyunk a világban. De vagány! És hány kilométerre van Pesttől? 400! Jé, jól tippeltem, hogy Ausztria. Nincs is olyan messze. Meglátogathatlak?
Úgy százvalahány – különböző kasztba, kategóriába, nembe és életkorba tartozó – anyaországi közül egyetlenegy sem jött rá arra, hogy Kolozsvárról van szó, pedig biz’ isten, ordított a részletekből.
Mit mondjak? Pompás átérzése volt ez az összmagyarság koncepciójának, a kultúra és a hagyományok ápolásának…
Később kiderült, hogy Kronstadtban, Hermannstadtban és Großvardeinban is élnek magyarok… Hiába, a derék osztrákok meg németek, azok igen. Otthont adnak nekünk. Vannak magyar iskolák, sőt színház is. Magyar könyvek is megjelennek.
Dehogy halunk ki! Elfoglaljuk az egész világot.
Aztán meguntam a burgozást meg a stadtolást.
Menjünk át latinba. Sok neve van ám Kolozsvárnak…
– Hol laksz?
– Claudiopolisban.
– Jé, Görögben is élnek magyarok?