Leltár a diszkriminációról

Idén megszámlálják a határon túli magyarságot: a környező országok szinte mindegyikében népszámlálást szerveztek-szerveznek. Nagy meglepetés nem várható, a tendencia Trianon óta világos: a környező országokban csökken a magyarok száma. A csökkenés sebessége a kérdés, és az adatok talán segíthetnek abban, hogy ha már megfordítani nem tudjuk is a trendeket, legalább megpróbáljuk értelmezni, megérteni azok okait.
A szociológusok azt mondják, egy kisebbségben élő nemzeti közösség csökkenésének legfőbb oka az asszimiláció és a migráció. Ez elsősorban a diszkrimináció következménye. A hátrányos megkülönböztetés lehet tudatos (de az esetek döntő többségében nyilvánosan nem vállalt) állami intézkedés, ám esetenként a diszkrimináció nem cél, csak következménye egy társadalmi-politikai helyzetnek.
Leltározzunk hát a Kárpát-medencében! Keleti szomszédunknál már az alkotmány is diszkriminatív, hiszen Romániát a román nemzet államaként határozza meg, kiszorítva így az államalkotásból a román állampolgárságú, ám magyar nemzetiségű polgárokat. Az 1989-es eseményeket követően kiderült, hogy az igazságszolgáltatás is figyel a nemzetiségi kérdésre: az elítéltek jelentős része amnesztiát kapott, kivéve a magyarokat (Agache-ügy, a zetelaki és oroszhegyi forradalmárok perei stb.). A székelyudvarhelyi csereháti ügy azt bizonyítja, hogy a helyi (magyar) önkormányzat nem tudja érvényesíteni jogait a román bíróságon, a kolozsvári polgármester jogsértései pedig azt, hogy ha a hatalom a magyarok ellen lép fel jogtalanul, annak nincs mindig következménye. Az állam címerében megjelenik a többségi ortodox egyház szimbóluma (államvallás), e felekezet óriási ingatlan- és készpénzjuttatásokat kap, miközben a történelmi magyar egyházak jogos kárpótlási igénye tucatnyi éve bukaresti fiókokban porosodik. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, 1956-tól kezdve pedig számos településen összevonták a román és a magyar iskolát, elsorvasztva aztán a utóbbit. Az 1989-es fordulat nem hozott számottevő változást: az anyanyelvi oktatás folytonosságának hiánya, valamint a megoldatlan szakoktatás miatt a magyar diákok jelentős része (különösen a szórványvidéken) már az általános iskola évei alatt román tagozatra kényszerül. Az 1995-ben életbe léptetett oktatási törvény korlátozta az anyanyelvi, valamint egyházi oktatás lehetőségeit, s bár ezt később korrigálták, a rendszerváltozás után nem indult újra Romániában a magyar nyelvű állami egyetem. A több évtizedes diszkrimináció következménye, hogy míg a romániai összlakosság 5,1 százalékának van felsőfokú képesítése, a magyaroknál a főiskolát vagy egyetemet végzettek aránya csupán 3,6 százalék.
Hasonló a helyzet a Felvidéken is: a jogrendben jelenleg is érvényesek a kollektív bűnösség elvén alapuló és a magyar (valamint a német) kisebbség diszkriminációjára lehetőséget nyújtó, úgynevezett benesi dekrétumok. A diszkriminatív jogszabályok visszavonását Szlovákia nem tervezi, emiatt a magyarság jelentős része nem kaphatja vissza korábbi földtulajdonát. A 2001-ben elfogadott közigazgatási törvénynek köszönhető új területi felosztásban a magyarok képviselői helyre való esélye kisebb, mint a korábbiban volt. Szlovákia elutasítja a státustörvény alkalmazását, ugyanakkor – többek közt a szlovákiai magyar adófizetők pénzén – hasonló rendszerben biztosít támogatást a szlovák kisebbségeknek. A református egyház és intézményei állami támogatása arányaiban messze elmarad a szlovák többségű egyházakétól. A katolikus szemináriumokon csak szlovák nyelven lehet tanulni, a Magyarországon végzett kispapokat a szlovák egyházmegyék többnyire nem fogadják vissza. Egy évtizede nem talál meghallgatásra a magyar hívek kérése, hogy saját püspökük legyen.
Kárpátalján a gazdasági helyzet a bajok fő oka. A magyarok lakta vidékeken nagyobb a munkanélküliség, de dolgozóinak átlagbére is elmarad az országos átlagtól. Komoly problémák mutatkoztak a magyar iskolák tankönyvellátásában, az 1999/2000-es tanév kezdetén már egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem jelent meg, sőt felfüggesztették az Ungvári Magyar Tankönyvszerkesztőség tevékenységét (ez azóta újraindult).
A Vajdaságban főként a háború következményei okozzák a problémát. Az elvándorlás méreteiről nincsenek pontos adatok, de a migrációs veszteség több tízezer főre tehető, különösen a fiatal korosztályok hagyták el szülőföldjüket. A szerbiai választási törvény szerint a magyarok nem juthatnak be önállóan a parlamentbe, mert arányuk nem éri el az ötszázalékos választási küszöböt. Nincs önálló magyar felsőoktatási intézmény, az 1999/ 2000-es tanévben a Vajdaságban összesen 816 magyar nemzetiségű hallgató járt főiskolára, ami a vajdasági főiskolai hallgatók 6,9 százalékának felel meg (miközben a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot a tartományban). A magyar középiskolások harmada nem anyanyelvén tanult, ám a tanulólétszám csökkenésében elsősorban nem az állami diszkrimináció, hanem a fiatal korosztályok elvándorlása játszik fő szerepet. Az anyaországi segítségnyújtást jogszabályok korlátozzák.
A Kelet-Szlavóniában és Nyugat-Szerémségben élő magyarság mintegy felét a háború földönfutóvá tette, előbbi megszállt területén magyar közösség nem maradt. A horvátországi magyar nyelvű oktatási rendszer teljes mértékben megsemmisült. Az óvodai hálózatot a mai napig nem sikerült helyreállítani, így a szülők számos magyar többségű baranyai településről a központi horvát óvodába kénytelenek járatni gyermekeiket.