Vámpírképző intézet
Szászi Móni
(Díszlet: három szék. Leopold egyedül ücsörög a középső széken. Beront a vámpír, aki katonás, agresszív modorban kezdi meg az oktatást.)
Oktató (ordít): Ez itt egy vámpírképző tanfolyam, maguk lesznek a jövő vérszívói, én meg vagyok az oktatójuk, úgyhogy nyissák ki a csipás szemüket, és pucolják ki a viaszos fülüket! Értve vagyok, szaros újoncok?!
Leopold (raccsolva): Értem, kérem…
O.: Vigyázzba állni, ha hozzám beszélnek, és „Igen, uram”-mal válaszolni, értem?
L.: Érti, Uram!
O.: Nem én értem, hanem maga érti!
L.: Miért, maga nem érti?
O.: Hülyékkel nem vitatkozom. Majmok, leülni, kivéve ott, középen azt az egyet (Leopoldra mutat)!
L.: Rám tetszik gondolni?
O.: Nem, maga maradjon állva (egy lapot ad a kezébe)! Ezen a lapon van az első ijesztési lecke, olvassa!
L.: Jó (bizonytalanul). Én vagyok a rettenetes Drakula gróf…
O.: Ez magának félelmetes? Hát, röhögőgörcsöt kap, aki meghallja! Rémisztőbben, maga szerencsétlen! Valahogy így (ordítva, hörögve-huhogva): én vagyok a rettenetes Drakula gróf! Na, csinálja utánam!
L. (bután vicsorít, és erőtlenül mondja): Kérem: hááá… én vagyok a… háááá… rettenetes… hávávává… Drakula gróf, hávávává.
O.: Hát, ez így nem fog menni. Próbáljon meg fejből valami vérfagyasztót mondani! Képzelje azt, hogy izzó keresztekkel és kihegyezett fakarókkal felfegyverkezett falusiak állják körül, akik a maga életére törnek! Mit mond akkor? Na? Mit mond? Na?
L.: Jaj, de megrémülök!
O.: Jaj! De nem magának kell megrémülni, hanem magától kell, hogy megrémüljenek! Értse meg végre, az életéről van szó! Na, gyerünk, nézzük élesben (hegyes karót vesz a kezébe, azzal fenyegeti Leopoldot)! Én vagyok a falusi! Gyerünk, ijesszen! Na, ijesszen már!
L.: Mit akar azzal az óriási karóval, kérem? Át akarja bökni a szívizomgombócomat? Próbáljuk inkább emberileg megbeszélni a dolgot. Egyeztessünk! Hávávává!
O.: Nem jó! Nem így kell! A kutyafáját, hát nem érti? Maga a vámpír, aki iszonytatóan félelmetes (hörögve mutatja)! Kiszívja az áldozatainak azt a piros vérét! Direkt. Hááá! (vicsorog) Áááá! Áh! Magából sose lesz jó vámpír…
L.: De legalább rossz vámpír lehetek?
O.: Nem!
L.: Kár! Pedig olyan szép ez a Drakula-dressz… Na, mindegy. Akkor átiratkozok a Frankenstein-tanfolyamra.
O.: Ide figyeljen, maga marha! A látszat ellenére egészen megkedveltem magát, úgyhogy adok egy jó tanácsot: itt van szemben a diavetítés-felolvasói tanfolyam, iratkozzon be oda! Azt még egy ilyen pancser sem tudja elszúrni, mint maga…
L.: Remek ötlet, már megyek is! Hávávává…
Margaréta
(Mese alacsony kisgyerekeknek)
Dolák-Saly Róbert
Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyen is túl, volt egyszer egy róka. Ez a róka alacsonyabb volt, mint az édesanyja, ezért Titinek hívták.
Egyszer a kis Titi otthon arra várt, hogy a mamája megkérje őt:
– Menj már, kisfiam, menj ki a mezőre, és hozzál egy szép szál margarétát!
Éppen ült, üldögélt a kis Titi, amikor a mamája egyszer csak megszólította:
– Menj már, kisfiam, menj ki a mezőre, és hozzál egy szép szál margarétát!
– A mezőre? – kérdezte Titi.
– Igen, kisfiam, margarétát.
– Jó, mama, megyek – mondta Titi, és kiment a mezőre margarétáért.
Lelkesen kereste, hiszen jól emlékezett még arra, hogy a mamája azt mondta:
– Menj már, kisfiam, menj ki a mezőre, és hozzál egy szép szál margarétát!
Ment, ment, egészen addig, amíg be nem esteledett. Akkor végre megtalálta. Igen ám, de akkor már egy sűrű, sötét erdőben járt, annak is a legmélyén. Így szegény Titi nem emlékezett arra, hogy melyik úton érkezett az erdő legmélyére. Ezért aztán kénytelen volt egy egészen másik úton hazamenni. Várták is már nagyon.
– Titikém – mondta a mamája –, olyan sokáig voltál távol, hogy csak este jöttél haza.
– Igen – szólt Titi, és átment a másik szobába.
Megzavarodott az Újpest vezetőedzője? Régi dolgokat emleget fel
