Mátyás király velencei üvegserlege

-KOPOGTATÓ-
A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményének becses darabja Mátyás király velencei üvegserlege. A 42 centiméter magas, tölcsér alakú billikom eredetileg színtiszta üvegből készült. Később azonban a talpa eltörött, és ezt – a régi forma utánzásával – ezüstből pótolták valamikor a XVI–XVII. század fordulóján.
A nevezetes billikom – ez a patinás szó a német willkommen (Isten hozott!) szó magyar „fejleménye” – üvegmasszájában apró légbuborékok maradtak, melyek csodásan sziporkáznak: a rájuk eső fényt apró csillagokként verik vissza. A szépséges üvegkupa becsét emeli, hogy Mátyás király után használta – a mohácsi csatamező közelében a Csele-patakba fulladt – ifjú II. Lajos királyunk is. Sőt, a későbbiekben is nevezetes személyek tulajdona volt, míg végül a múzeum kincsei között kötött ki.
A serleg ezüstből pótolt talpán egy jóízű versezet elmondja a történelmi becsű, Velencében készült „poháróriás” históriáját. A vers fölött mindenekelőtt egy nagybetűkkel vésett, hexameterben zengő jelmondat fut körbe, melynek szövege: „VINA BIBANT HOMINES ANIMALIA COETERA FONTES” – magyarul: Az emberek bort igyanak, az állatok vizet!
A vers így kezdődik: „Ez Hunyadi Mátyás Király Bilikumja, / Velenczésektül vett régi ajándékja, / Midőn ellenségen lett diadalomja, / Ez volt Vitézinek áldomás adója./ Hunyadirul Lajos királyra maradott, / Ki is vitézivel gyakran ebbül ivott, / Battyáni Ferencznél Pohár szeki állott,/ Bortöltője lévén hiven forgolódott…” Itt egy kicsit elakad az alkalmi poéta, aki vagy valamelyik Batthyány maga lehetett, vagy – inkább – egy verselő hajlamú „Batthyány-alkalmazott”.
A vers hosszasan zengi Batthyány Ferenc – és általában a becses család – nagyszerűségét: „Mely Ház eleinek most is követője / Királlyának igaz s álhatatos hive, / Országának egyik paisa s őrzője, / Édes nemzetinek hü védelmezője.” Ám a jeles famíliáról azt is elárulja a serleg versezete, hogy vendégváró házukban nemcsak főrangúak, hanem közerendűek is meg-megfordultak: „Megrögzött ez háznál Vitéz kedvelleti, / Sok szegén legénnek szükségét enyhéti, / Gazdag dus papoknak meny bár Udvarokra, / Meg kérdik barátom mit hoztal konyhára, / Jer bé ha sebedben pönög a bor árra, / Ha meg nem, ballaghacz a nyitott kapura. / Sőt némely Urakhoz történnyék meneti, / Ritka katonának most a böcsületi, / Nem lévén szivekben hazánk szereteti, / A vitéz embernek Sincsen tiszteleti…” Amiből megtudhatjuk, hogy a Batthyányiak vendégeként sok-sok vitéz emelgette Mátyás király valaha kedvelt üvegkupáját. E gondolat jegyében zárul az alkalmi versezet, kimondva: „De Szegény legénynek csak jó hajlék Rohoncz, / Mert ott katonának bő kenyere, bor s koncz / Untig igyál azért, csak vigságot ne boncs, / És ez Bilikumot barátom el ne roncs…”
Szerencsére a megszólított rohonci „szegény legények” megfogadták a záró sor dörgedelmét. Nem törték össze a kupát, mely a horvát bán, Batthyány Ferenc utódairól a kincstárra szállt a XIX. század közepén. A dolog úgy történt, hogy a Kossuth Lajossal együtt elmenekült Batthyány Kázmér javait lefoglalták. A jeles billikom ezután egy Modrovich Ignác nevű Fehér megyei földbirtokoshoz került, aki – pontosan nem tudni, mikor és hogyan – túladott rajta.
Egy szerencsés – és jószemű – arisztokrata hölgy, Erdődy Rudolfné egy müncheni antikváriumban talált rá valamikor az 1800-as évek végén, és magához vette. 1929-ben pedig az ő férje – vagy fia? –, Erdődy Rudolf a történeti múzeumnak ajándékozta.
Így ért végre véget Mátyás király szépséges velencei üvegserlegének sok évszázados kálváriája.