Az MSZOSZ több vezetője, de leginkább ön nyilatkozott egyértelműen arról, hogy rövid időn belül szükséges lenne a szakszervezeti fúzió. Miért?
– Magyarországon a rendszerváltás után – szubjektív és objektív okból egyaránt – válságba kerültek a szakszervezetek. Lebomlott az állami nagyipar és atomizálódott az egész mozgalom, ami versenyhelyzetet teremtett. Napjainkban azonban versengő szakszervezetek helyett együttműködő, szervezkedő szakszervezetekre van szükség. Ma a négy munkavállalói érdek mellett kell közösen kiállni. Ezek a foglalkoztatásbiztonság, a reálpozíció-reálbérek javítása, a munkaegészségügy-munkabiztonság javítása, illetve a kollektív megállapodások megkötése. Ebből a szempontból fölösleges ezerháromszáz szakszervezet. A szakszervezet erejét a taglétszám, az anyagi erő és az úgynevezett károkozó, azaz a sztrájkképesség határozza meg, amely nem cél, sokkal inkább eszköz. A magyar szakszervezeti mozgalom mindháromnak hiányában van. A felsoroltak mellett az elmúlt tizenkét évben, kormányoktól függően, eltérő mértékben állandó politikai nyomás alatt álltak a szakszervezetek.
– A gyengülés okai közül ne hagyjuk ki a milliárdos szakszervezeti vagyon kézen-közön való eltűnését sem.
– A vagyon egy része azért tűnt el, mert senki nem figyelt oda, hogy azt milyen tulajdonviszonyok között rögzítették. A volt SZOT-üdülők így kerültek abba a bizonyos alapítványba. Meg kell mondani őszintén, hogy felélték, és egyes szervezetek sajnos ma is felélik a vagyonukat. Ebből a szempontból a Vasas Szakszervezetet kivételnek tartom.
– Ön szerint hogyan lehetne kilábalni ebből a válságból?
– A Vasas Szakszervezet felismerte, hogy hiába Magyarország egyik legerősebb szakszervezete, a mai kapitalizmusban nem tud már így működni. Bár van anyagi erőnk, a tagság egyre csökken. Az 1989-es kongresszuson közel 350 ezer aktív tagunk volt, ma 50 ezer. Károkozó képességünk sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ráadásul fokozatosan szűkül a szervezhető emberek száma. Mivel az Európai Unióban a szociális dialógus elsősorban nem makroszinten, hanem ágazatok között történik, a tévedés lehetőségét fenntartva mondjuk, hogy Magyarországon öt ágazati szakszervezet elég lenne. Jelenleg nagyon erős a közszolgálati szféra, itt biztató jelek vannak arra, hogy a két konföderáció – a SZEF és az ÉSZT – unióra lép. Véleményünk szerint kellene egy közlekedési szakszervezet. Tarthatatlan állapot, hogy például csak a vasút három konföderációt érint. Kellene egy szolgáltató jellegű szakszervezet a Posta, a Matáv, a vendéglátók, a kereskedők részvételével, bár itt az érdekek bizonyos szempontból specifikusak. A mezőgazdaságot össze kellene vonni az élelmiszeriparral. Ez nagyon fontos lenne az uniós csatlakozás, illetve a lakosság szempontjából is. Állítom, hogy egy ilyen erős szakszervezet a hazai árakat is vissza tudná szorítani. Végül pedig szükség lenne egy ipari-szolgáltató szakszervezetre.
– Mi lenne így a konföderációkkal?
– Az öt ágazati szakszervezetnek természetesen „kell egy sapka a fejére”. El tudom képzelni, hogy a közszférának és a versenyszférának önálló konföderációja legyen. De azt hiszem, hogy hosszú távon egységes szakszervezetre lenne szükség.
– Minként fogadták az MSZOSZ tagszervezetei az ötletet?
– Az MSZOSZ-en belül egyfajta átalakulás van folyamatban, ennek figyelembevételével készülünk a kongresszusra is. A szakszervezeteknek át kell térniük a regionális modellre, hiszen az unió is régiókban működik. Erre azért is szükség van, mert uniós pénzekhez a szakszervezetek másként nem juthatnak hozzá. A hosszabb távú stratégia arra épül, hogy először az MSZOSZ-en belül induljon meg a negyvenkét tagszervezet összerendeződése. Azt gondolom azonban, ha csak az MSZOSZ-en belül kezdődik meg az integráció, az nem elég. Meg kell mondanom, hogy fogadókészség inkább a tagság, mint a vezetés körében van. Jelen voltam a 2000. novemberi, illetve a tavaly márciusi demonstráción. Ha ott valaki megszavaztatta volna az embereket, hogy milyen szakszervezetet szeretnének, egyöntetűen a fúzió mellett döntöttek volna. Inkább a tisztségviselők között van ellenkezés, hiszen ezek a lépések nyilván egzisztenciákat érintenek.
– Akkor mégis hogyan vennék rá a váltásra az érintetteket, illetve a többi konföderációt? Hiszen mind a tagság, mind az anyagi háttér, mind a politikai meggyőződés tekintetében is élesek az eltérések, a személyi ellentétekről nem is szólva.
– Csak úgy lehet feloldani az ellentéteket, ha mindent az érdek oldaláról nézünk. Azt hiszem, elsősorban saját érdekeinek védelmében lép be valaki a szakszervezetbe. Egy bérmegállapodás, kollektív szerződés vagy tarifamegállapodás végül is politika- és konföderáció-semleges.
– Ön például az említett érdekek miatt kész lenne lemondani?
– Mivel hiszek abban, hogy ilyen darabokra szakadt szakszervezeti mozgalommal nem lehet dolgozni, ha azt mondanák, hogy Szőke Károly, álljunk össze, de rád itt nincs szükség, felállnék, isten bizony felállnék.
– Mikor kezdődhetnének a fúzióra vonatkozó tárgyalások?
– Az MSZOSZ-en belül négy kollégámmal már régóta tárgyalunk erről a kérdéskörről. A villamos energiáról, az építőiparról, a vegyészetről és a bányászatról van szó. Amikor a vegyészekkel jártuk az országot, érdekes dolgokat hallottunk az emberektől. Szó szerint azt mondták: „vegyétek már észre odafönt, hogy egy moslékos vödrön ültök, nem pedig mézesbödön van alattatok, rakjuk össze az anyagi erőket, van rá fogadókészség”. A szakszervezetek sok párhuzamos tevékenységet végeznek. Százötvenezer példányban jelennek meg a különféle érdekvédelmi lapok: hírlevelek, újságok, magazinok. Ha ezeket egyberaknánk, a tartalom nyolcvan százaléka egységes lenne, húsz százaléka pedig specifikum. Állítom, hogy a 150 ezres példányszámra már odafigyelne az Elektrolux vagy a Philips is. Megérné nekik itt hirdetni, amiből már lehetne pénzt nyerni. A másik oldalról nézve pedig vannak közösen működtethető infrastruktúrák. Nem kellene külön nyomdákat, szakértőket fizetni, ezeket a tagdíjból lehetne finanszírozni. Korengendményes nyugdíjaztatással vagy a képesség, készség szerinti munkahely megkeresésével meg lehetne oldani a személyi, egzisztenciális kérdéseket is.
– Az MSZOSZ-nek jelenleg nincs székháza, meglehetősen zavarosak a pénzügyei. Ez nem segíti az integrációt...
– Felvetődik a kérdés, hogy milyen jellegű konföderációra van szükség. Egy SZOT-típusú konföderációra vagy egy szövetségi típusúra? Szerintem egy szövetségi alapon szerveződő, működési típusú konföderáció kellene. Ehhez nem kell monstrum székház. A kérdés inkább az, hogy szakszervezeti, vagy MSZOSZ-székházat akarunk-e építeni? Az MSZOSZ-en belül megalakult egy bizottság, amely a vásárlás lehetőségeit vizsgálja. Javaslatukat nemsokára leteszik az asztalra. Ha kisebbségben maradunk az ötletünkkel, nem fogunk tiltakozni, bár bizonyos szempontból lobbizunk is a tervünkért. Szeretném hangsúlyozni, hogy olyan infrastruktúra áll rendelkezésre, ahol az MSZOSZ önállóan is élhet, ha úgy akarja. De akkor a pénzt már nem a saját székházra kellene fordítani.
– Jelenleg sincs elnöke az MSZOSZ-nek. Sándor László mondhatni egyik napról a másikra tűnt el. Miként fogadták ezt a konföderáción belül?
– A Sándor László-kérdést azon tizennégy évre vonatkozóan kell értékelni, amíg ő ennek a mozgalomnak valamilyen szinten a vezetője volt. De nem volt elegáns a lemondása, mert azt az őt megválasztó testület előtt kellett volna bejelentenie. Emiatt azonban nem ítélelem el őt olyan mértékben, mint ahogy azt egyes napilapok, hetilapok teszik. Mindenkinek, aki egy mozgalmat vezetett, de úgy gondolta, hogy a személye gátat jelent a megújulás előtt, meg kell adni a lehetőséget, hogy kipróbálja magát az élet más területén. Ehhez nagyon sok sikert kívánok neki.
– Ki lehet az MSZOSZ új vezetője?
– Alapvetően a kongresszusi előkészületektől függ, hogy sikerül-e egy szövetségi jellegű, működési típusú MSZOSZ-t létrehozni. Egy dolog viszont mindenképpen szükséges: az MSZOSZ elnöke olyan karizmatikus személy legyen, aki meg tudja jeleníteni a szövetséget. Ebben nekem nincsenek ambícióim. Bevallom, vannak kétségeink, hiszen nem lehet csak úgy előhúzni a „nyuszikalapból” valakit. Az új vezetőt fel kell vezetni a politika színpadára, meg kell ismertetni a közvéleménnyel. Bár sokféle elképzelés van és nyilván az MSZOSZ tagszervezetei döntenek, én egy karizmatikus vezető nélkül nem tudom elképzelni a mozgalmat.
*
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés jövő héten tárgyalásokat kezd a két szakszervezeti konföderáció közötti unió megvalósításáról.
Vezetői vélemények a fúzióról. Csak azok a szakszervezetek vannak válságban, amelyek nem tudtak megfelelni az új érdekvédelmi kihívásoknak – mondta lapunknak Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke szerint azoknál a szervezeteknél alakultak ki súlyos gondok, amelyek anyagilag ellehetetlenültek és fölösleges politikai szerepet vállaltak. – Attól, hogy több belső gonddal küzdő szakszervezet összeáll, még nem oldódnak meg a szakmai hiányosságok – fogalmazott. A szakszerveztek válsága a Fidesz-kormány tevékenységének eredménye, mivel az négy éven át a szakszervezetek felszámolására koncentrálta az erejét – jelentette ki lapunknak Gaskó István. A Liga elnöke hangsúlyozta: a konföderáció már négy éve az integráció mellett foglalt állást, így támogatják a fúzió tervét. – A közszféra szakszervezetei tekintetében nincs válság – mondta lapunknak Szabó Endre. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke szerint bár valóban a szakszervezeti mozgalom javára válnék, ha a szervezetek jelenlegi elaprózottságán javítanának, ez a folymat semmiképpen nem jelentheti a szakszervezetek közötti pluralizmus megszűnését.
Konferencialiga
A Paks nagy hátrányból izgalmassá tette a Kl-selejtezős párharcát
