Hisztek Tupában. Hálásak is vagytok neki, hogy a Földanyán keresztül gondoskodik rólatok. De tudnotok kell, hogy az emberek megbántották Tupát, és ő sok-sok tavasszal ezelőtt elküldte fiát a földre, hogy békességet teremtsen az emberek és Tupa között – így kezdte Rostás Sándor verbita szerzetes 1992-ben a keresztény hit hirdetését Dél-Amerikában, a guarani indiánok között. Három év alatt több mint hétszáz embert keresztelt meg. A szerzetes elmondta, hogy a II. vatikáni zsinat óta lényegesen megváltozott a katolikus egyház hozzáállása a missziós küldetéshez. A legfontosabb különbség, hogy a zsinat előtt az egyház úgy gondolta: egyedül az üdvözülhet, aki katolikus. A zsinaton viszont azt az ökumenikus tételt fogalmazták meg, amely szerint a Szentlélek más vallásokban is tevékenykedik, és megadja a hit ajándékát. A zsinat előtt a missziós tevékenység fő célja a más vallású meggyőzése volt. Az egyház ma is fő küldetésének tekinti az evangélium hirdetését: felkínálja az embereknek a Krisztus tanítása szerinti életet, de annak követését a hallgatók szabad döntésére bízza.
Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes több mint negyven évet töltött misszionáriusként Japánban. Elmondta, hogy a misszió jelenlegi katolikus felfogása Matteo Ricci olasz jezsuitától ered, aki a XVI. század végén szerzetesként tevékenykedett a kínai császári udvarban. A konfuciánus bölcsek ruhájába öltözött, együtt gondolkodott és dolgozott a helyi szerzetesekkel. Úgy gondolta, hogy a missziós tevékenység fontos eleme az inkulturáció, tehát a keresztény tanítás hirdetése közben mindenben lehet alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, ami nem mond ellen a katolikus életfelfogásnak. Rómában nem nézték jó szemmel Matteo Ricci tevékenységét, és betiltották a működését. Most az ő példáját követik a katolikus hithirdetők. Japánban például a megkeresztelteknek sokáig nem engedte Róma, hogy szokásaik szerint őseik sírjánál buddhista szerzetesek imádkozzanak. Most már ez nem tilos, a keresztény japán ugyanúgy őrizheti ezt a hagyományt is. Nemeshegyi Péter szerint azonban fontos, hogy valaki ne félig buddhista és félig keresztény legyen, hanem keresztény és japán vagy buddhista és japán. Így a kereszténység beépítése a japán kultúrába nem a keresztény értékek elvesztésével, hanem gazdagításával jár. Vannak például misszionáriusok, akik buddhista meditációt végeznek, de imáikban és gondolkodásukban nem hagyták el a katolikus életszemléletet. Előfordult azonban az is, hogy katolikus misszionárius buddhista lett. A más vallásokhoz való alkalmazkodás egyébként már az első századok missziós tevékenységére is jellemző volt. Hunyadi László A világ vallásföldrajza című könyvében írja: „A kereszténység elterjedésének az antik világban az lett a következménye, hogy a hit mindjobban alkalmazkodott a megtérítettek vallási igényeihez és gondolkodásmódjához. Először a görög filozófiát használták fel a keresztény eszmevilág és etika kialakítására. A III. századtól a görög misztériumok kezdtek hatást gyakorolni az egyházra. Egy évszázaddal később antik példák nyomán fejlődött ki a szentek és képek tisztelete.”
A kereszténység terjesztése akadályokba ütközik az olyan népeknél, ahol a katolicizmussal ellentétes szokások, életforma alakult ki. Ilyen például a többnejűség. A katolikus egyház szerint csak akkor keresztelkedhet meg az, akinek több felesége van, ha csak egyet tart meg, a többieket elküldi. Az iszlám országokban ez a probléma még nem merül fel, hiszen ott valójában nem működnek a missziók. Aki muzulmánként keresztény hitre tér, annak jobb esetben csak el kell hagynia az országot, rosszabb esetben meg is ölik. A legtöbb iszlám országban nem engedélyezik a missziók működését, azok legfeljebb karitatív tevékenységet folytathatnak, de téríteniük tilos. Afrikában azonban több olyan törzs is van, ahol jól működik a keresztény misszió, de a férfiaknak több feleségük is lehet. Az afrikai miszszionáriusok engedményt próbáltak kérni a pápától, arra hivatkozva, hogy nem várható el a feleségek elküldése. A zsidók csak több évszázad után tértek át a poligámiáról a monogámiára, így az afrikai törzseknek is időt kellene adni. Erről a témáról szól a következő misszionáriusvicc. A pápuák között térítő misszionáriusnál jelentkezik a törzsfőnök: „Atyám, akik hozzád csatlakoztak, nagyon megjavultak, nekem is jobb szolgálóim lettek. Én is szeretnék hozzád csatlakozni.” A pap azt válaszolja: „Sajnos nem lehet, mert három feleséged van.” Egy év múlva újra jelentkezik a törzsfőnök: „Most már megkeresztelhetsz, hiszen jó keresztény vagyok. A háromból két feleségemet megettük.”
Arra a kérdésre, hogy miért kell megváltoztatni más kultúrák vallási tradícióit, a misszionáriusok azt válaszolták, hogy ők az evangéliumot hirdetik, és mindezt nem erőszakosan teszik. Sokan nem fogalmazzák meg a céljaikat. Szépen, erkölcsösen élnek, de nem tudják, miért. Miért jó jónak lenni? A kereszténység ezekre a kérdésekre ad választ. Nemeshegyi Péter azt mondta, hogy ő leginkább hitehagyott embereknek mutatott új utat. Rostás Sándor pedig elmesélte, hogy például egy indián varázsló is megkeresztelkedett. Gyógyító tudományát megtartotta, de a beteggel együtt imádkozott Jézushoz.
A Castel Gandolfóban 2000 októberében rendezett első misszionárius-világkongresszuson elhangzott, hogy az apostoli munka ma sem vesztett semmit időszerűségéből, mert az emberiség kétharmada még nem ismeri Krisztust. A találkozóra százhuszonhét országból érkeztek küldöttek, a magyar csoportot Rostás Sándor vezette mint a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója. Elmondta, hogy az egyház missziós küldetése Jézus végső utasítására alapozódik, aki feltámadása után azt mondta az apostoloknak: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. S íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.”
Az első misszionárius-világkongresszuson közölt adatok szerint a kereszténység a kétmilliárd hívővel továbbra is a világ legnépesebb vallása, s e hatalmas számnak több mint a fele katolikus. Afrikában, Ázsiában, Óceániában és Latin-Amerika egyes részein, a közvetlenül a Hitterjesztési Kongregációhoz tartozó missziós területeken az elmúlt negyedszázad alatt 99-ről 341-re emelkedett a papi utánpótlást biztosító szemináriumok száma. A XX. században Afrikában volt a leglátványosabb az egyház növekedése. 1900-ban kevesebb mint kétmillió katolikus élt ezen a földrészen, ma pedig száztizenötmillió. II. János Pál pápa szerint a harmadik évezredben a hatalmas ázsiai kontinens felé kell irányulnia leginkább az egyház missziós erőfeszítéseinek. Itt él az emberiség hatvan százaléka, egyben a nem keresztények 85 százaléka. A katolikusok száma 105 millió az ázsiai kontinensen. Különleges ereje van ma a kereszténységnek Dél-Koreában, évente negyedmillióval nő a keresztények száma. Ott hasonló erővel működik mind a protestáns, mind a katolikus misszió. Érdekes, hogy Európában is van tizenkét olyan egyházmegye – főleg a Balkánon –, amelyeket missziós területekként tart nyilván az egyház. Ma hatszázezer katolikus misszionárius tevékenykedik a világ 174 országában.
A missziós munka továbbra is rendkívüli veszélyekkel jár. A magyar katolikus honlapon megtalálható Fides vatikáni missziós hírügynökség adatai szerint az elmúlt évben 33 miszszionáriust gyilkoltak meg a világon, bár a névsor közelről sem teljes. Többségük vallási fundamentalizmus vagy etnikai ellenségeskedés áldozata lett. Indiában hindu szélsőségesek nyolc katolikus hívő halálát okozták, a Fülöp-szigeteken egy misszionáriust, három afrikai országban – Burundiban, Ugandában és Szenegálban – egy-egy misszionáriust öltek meg vallási vagy etnikai okok miatt. Több más hithirdető látszólag közönséges bűneset, például rablás áldozata lett. Egy amerikai szerzetesnő, Barbara Ann Ford például a guatemalai bennszülött népesség felemelésén fáradozott. Korábban együttműködött Juan Gerardi püspökkel, az emberi jogok szószólójával, aki három éve maga is gyilkosság áldozata lett. Egy másik megölt misszionárius, az olasz Ettore Cunial azon fáradozott, hogy fiatalokat mentsen ki az albán maffia, a drog és emberiszerv-kereskedők hálójából.
A Fides jelentése megfogalmazza, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt a misszionáriusokat szerették és tisztelték, mert lelki értékeket képviseltek. Manapság viszont sokfelé változott ez a szemlélet, gyakran kockázat nélkül megtámadható áldozatoknak tekintik őket, mert nem hordanak fegyvert, és az ellenük elkövetett gyilkosságokat senki sem torolja meg. A 2001-es év áldozatainak többsége pap volt, de van köztük három szerzetesnő, egy fogadalmas világi nő és egy katolikus önkéntes. Tíz-tíz Ázsiában és Amerikában, kilenc Afrikában, kettő Óceániában és ugyancsak kettő Európában halt meg. Rajtuk kívül számos keresztényt gyilkoltak meg vallási okok miatt muzulmán országokban: több százat a nigériai Josban és Kanóban, két indonéziai szigeten, Malukun és Celebeszen, továbbá tizenhat személyt egy pakisztáni katolikus templomban. II. János Pál pápa 1999-ben Indiában szólt arról, hogy a vallásszabadság a vallásváltás szabadságát is magában foglalja. Akik a katolikus egyházat ma erőszakos térítőtevékenységgel vádolják, valótlanságot állítanak. A misszionáriusok az evangéliumot hirdetik. Ha ennek hatására egyesek megtérnek, miért vált ez ki ellenségességet?
A kereszténység fennállása óta végez az egyház missziós tevékenységet. Az első misszionáriusok az apostolok voltak, és már Péter apostol megkeresztelte a pogányokat. A nem zsidók megtérítésének rendkívüli hatású apostola azonban Pál apostol volt. Munkája nyomán vált a kereszténység a zsidó vallástól egyértelműen különböző világvallássá. A magyar missziós szerzetesek a XIII. században kezdtek téríteni. Főként ferences és domonkos rendi szerzetesek vállalták ezt a hivatást a kunok között, a Havasalföldön. A legismertebb magyar misszionárius ebből a korból Julianus barát, aki ugyan a magyar rokonokat kereste, de útközben a keresztény hitet is terjesztette. Később a mongolok előrenyomulása, majd az iszlám terjedése leállította a missziós munkát. A XVII–XVIII. században, a gyarmatosítás idején az állam hatalmi kényszerrel térítette a leigázott népeket, de ugyanebben az időben érkeztek például Dél-Amerikába is lelkes szerzetesek az evangélium hirdetésére. Több magyar jezsuita is vállalt ekkor missziós küldetést Dél-Amerikában, köztük Fáy Dávid és Orosz László. Különleges indián telepeket hoztak létre, úgynevezett redukciókat a mostani Paraguay környékén. Ezek a telepek ősi keresztény-patriarchális keretek közt működtek, és védelmet biztosítottak az őslakosok számára a rabszolgatartó gyarmatosítókkal szemben.
A magyar egyház 1950-ig folytathatta a misszionáriusok kiképzését. Ekkor a kommunista kormány ezt a tevékenységet is betiltotta. Rostás Sándor ezért csak hatvanévesen kapta meg első missziós küldetését. Ma több mint száz magyar katolikus misszionárius dolgozik a világban: Afrikában, Indiában, Indonéziában, Japánban és Amerikában.
A protestáns és a katolikus missziók versengése a XX. században többször hiteltelenné tette a misszionáriusokat – magyarázta Nemeshegyi Péter. Az ökumenizmus gondolata éppen a missziókból indult, mert felismerték, hogy milyen botrányt okoz, ha egymás lejáratásával foglalkoznak az egyházak. Rostás atya elmondta, hogy résztvevője volt annak a lelkigyakorlatnak, amelyet Mamerto Menapace bencés főapát tartott az Argentínában dolgozó misszionáriusoknak. A lelkigyakorlat vezetője az ökumenizmusról szólva azt az anekdotát mondta: „Focimeccset játszik a protestánsok és a katolikusok csapata. Jézus is, kedvelvén a focit, ott van a drukkerek között. A protestánsok kapujába gurul a labda. Jézus nagy gólt kiált. A protestánsok veszik be a katolikusok kapuját. Jézus újból felugrik és megint harsogja: góóól! Mellette egy másik drukker megkérdezi, hogyan, te végül is melyik csapatnak drukkolsz? Jézus ezt válaszolja, nézd, én nem pártoskodom, a focit, a szép játékot élvezem.” Páter Mamerto szerint az ökumenizmus azt jelenti, hogy játsszunk együtt, szolgáljuk együtt szépen Jézus kedvét, hogy öröme teljék mindnyájunkban. Ma már többnyire együttműködnek a különböző nagy egyházak képviselői, és az ökumenizmus gondolata egyre nagyobb teret nyer. II. János Pál pápa évente együtt imádkozik a világ vallási vezetőivel a közös célért: a világbékéért.
A világbéke azonban még várat magára az egyházak között is, hiszen az idén áprilisban kiutasították az Orosz Föderáció területéről Jerzy Mazur lengyel püspököt, a kelet-szibériai irkutszki Szent József katolikus egyházmegye főpásztorát. Mazur püspöknek semmiféle magyarázatot nem adtak a vele szemben tanúsított eljárással kapcsolatban. A moszkvai pápai képviselet az orosz hatósághoz fordult magyarázatért, és sürgette, hogy minél előbb adják vissza a főpásztor számára a belépési vízumot. Az ügy hátterében az áll, hogy a pápa egyházmegyei rangot adott az orosz területen lévő ideiglenes jellegű apostoli adminisztratúráknak. Ezt Kirill metropolita az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek adott interjúban úgy minősítette, hogy a pápa célja Oroszországban Moszkva központtal katolikus egyháztartomány létesítése és ott missziós tevékenység folytatása.
Damir Krznar
Megzavarodott az Újpest vezetőedzője? Régi dolgokat emleget fel
