Alsószuhán jártam nemrégiben (nem először), parányi falu Borsodban, ugrásnyira Aggtelektől, félórányira Kazincbarcikától. Ötszázvalahány ember lakja ezt az Alsószuhát, jóravaló valamennyi, az idegent előre köszöntik, haragot nem tartanak, nyelvjárásuk érdekes: „Ápód, ányód idejöjjön.”
A nagyvárosi embernek egyszer okvetlenül el kell mennie Alsószuhára, mert nem ér az egész földi lét semmit, ha kimarad belőle a szuhai templomdombról elénk táruló látvány, az apró házak, a patakvölgy, a szemközti érintetlen dombok, az öreg temető meg a faluszélen legelő tehéncsorda a maga kolompszavával. És ami a legkülönösebb: itt mindenki meghallgatja a másikat. Megszólít a kerítésszomszéd, kérdi, hogy vagy, ízlik-e a vidéki élet, aztán hallgat, figyel, csügg a szavaidon, amikor válaszolsz. Semmi protokoll, semmi póz, semmi hátsó szándék. Alsószuhán őszinte emberek élnek.
Fogalmazhatnék a visszájáról is. Alsószuhán nincsenek ingerült emberek, senki sincs torkig a másikkal, senki nem lök fel a buszmegállónál, a vegyesboltnál. Nem vigyorog a képedbe kopaszra nyírt, mobiltelefonos maffiózó a BMW üléséről, no meg diszkó sincs a közelben…
Mondom, egyszer el kell menni Alsószuhára, ki ne maradjon az életünkből, mert egyre kevesebb az Alsószuha ebben a hazában.
Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet
