Romániában tavasszal zajlott le a népszámlálás és a lakásöszszeírás, de a hatóságok és az Országos Statisztikai Intézet csak a nyár végére ígért hivatalos eredményeket. A ma ismert adatok tíz évvel ezelőttiek, s a törvény szerint az idei népszámlálás hivatalos eredményeinek megjelenéséig ezekkel kell számolni. 1992-ben sok visszaélés mellett több mint 1,6 millió, magát magyarnak valló személy volt Romániában, a nemzeti közösség rossz demográfiai mutatói, illetve a tizenkét éve tartó kitelepülési folyamat és asszimiláció miatt azonban biztos, hogy a 2002-es adatok a sokkal tisztább, messze nem annyira magyarellenes indíttatású adatfelvétel és -összesítés mellett is kisebb magyar lélekszámot tükröznek majd. Az első kiszivárogtatások is ezt sejtetik.
Egyelőre helyi vagy megyei jóslatokat, becsléseket hallani, s ha a Székelyföldről érkező első hírek igen aggasztók is, nincs miért jobbra várni a magyarok által kisebb arányban vagy egyenesen szórványban lakott régiókból. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester persze ezúttal is törvénytelenül próbál meg eljárni, hiszen – mivel ő már „ismeri” az ottani eredményeket – diadalmasan kihirdette, hogy a kincses város magyarsága néhány tizeddel haladja meg a 18 százalékot, tehát nincs miért követelni az anyanyelv-használati jogokat (amelyek különben mind a mai napig nem érvényesülnek).
Nagyon lassan „csurgatják” az áprilisi jugoszláviai népszámlálás eredményeit. A legnagyobb vajdasági kisebbség szempontjából legfontosabb kérdésre, hogy hány magyar van, jobban mondva: hány maradt Szerbiában, még nincs válasz. Az összlakosságról most csak azt lehet tudni, hogy Szerbiában csökkent, a Vajdaságban viszont növekedett a lakosok száma. Ez is beszédes adat. A szerbiai népszámlálások történetében először fordul elő, hogy visszaesést jegyeztek, ami egyébiránt nem okozott meglepetést, hiszen már évek óta csökken a természetes népszaporulat.
A Vajdaságban a természetes népszaporulat csökkenése jóval nagyobb, mint Szerbiában, a lakosságszám mégis megugrott. Szerbiában (a Vajdasággal együtt, de Koszovó nélkül) kis híján 7,5 millió polgár él (0,9 százalékkal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt). Magában Szerbiában (tartományok nélkül) 5,454 millió, a Vajdaságban 2,024 millió. (Koszovóban nem voltak meg a népszámlálás megszervezésének feltételei.) A szűkebb Szerbiában a csökkenés 2,3 százalékos (128 ezer fős), a Vajdaságban viszont háromszázalékos a növekedés. 58 ezerrel élnek többen a többnemzetiségű tartományban, mint 1991-ben. Az egyszerű adat mögött a Vajdaság etnikai arányainak újbóli nagyszabású – részben tudatos – megváltoztatása áll. A több százezres szerb menekülttömeg, amely a horvátországi, a boszniai és a koszovói háborúk idején a válságövezetekből Szerbiába, illetve Jugoszláviába tódult, túlnyomó többségben a Vajdaságban állt meg. Ezeknek a jövevényeknek, valamint az innen elmenekülteknek a számából lehet következtetni arra, hogy mekkora lett volna a vajdasági lakosság arányának csökkenése, ha nem törnek ki a délszláv háborúk. Annyit tehát máris megállapíthatunk, hogy jóval többen jöttek, mint amennyien távoztak. Pontosan annyival többen, amennyi amortizálta a természetes népszaporulat csökkenésének veszteségeit, plusz 58 ezren, amennyivel gyarapodott a tartomány lakossága, amely mind nagyobb hányadában válik szerb nemzetiségűvé.
A magyarok számának csökkenésére utal, hogy miközben a Vajdaság lélekszáma növekedett, Észak-Bácskáé (Topolya, Kishegyes, Szabadka) csökkent. Észak-Bánátban – és északon általában – hasonló a helyzet. A magyarok lakta városokban ugyancsak ez figyelhető meg. Zentának például majdnem háromezerrel, Magyarkanizsának pedig 2600-zal kevesebb lakosa van, mint 1991-ben volt: ilyen arányban távoztak a Vajdaságból a magyarok. (Becslések szerint öszszesen 50-60 ezer magyar hagyta el a Vajdaságot.) Nyugat-Bácskában, Zombor térségében közben – ahol a legtöbb menekült telepedett meg – szembetűnő a növekedés. Ugyancsak látványos a növekedés a menekülteket nagy számban befogadó Újvidéken és általában a dél-bácskai körzetben, ahol a nagy szerb beáramlást leginkább megsínylették
a magyar többségű települések. Ezekben a körzetekben szinte mindenütt változtak a helyi etnikai arányok, ami nem kis feszültségeket keltett a betelepülők, a menekültek nemzeti türelmetlensége miatt.
Vészesen fogy a horvátországi magyarság, ezért erőfeszítéseket kell tenni az anyanyelvi oktatás fejlesztése, az iskolai anyanyelvápolás és az anyanyelvi tájékoztatás javítása terén, ez azonban Budapest segítsége nélkül elképzelhetetlen – állapították meg nemrég a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége szervezésében tartott megbeszélésen. A XX. században a mai Horvátország területén durván számolva 30-40 évenként feleződött vagy annál is nagyobb mértékben csökkent az ott élő magyarság lélekszáma: az 1910. évi népszámlálás adatai szerinti 123 ezerről az 1947. évi 50 ezren át az 1991. évi 22 ezer főig.
Törökország
Török fegyverek érkeznek Szíriába
