Németország eddigi legnagyobb ügynökbotránya 1974. április 24-én robbant ki: az NSZK kémelhárítása ezen a napon tartóztatta le Günter Guillaumet, az SPD-kancellár Willy Brandt személyes referensét, aki a szociáldemokrata párt tagjaként tizennyolc esztendőn keresztül informálta az NDK államvédelmi minisztériumát a legbizalmasabb eseményekről. A hazai közvéleményt megdöbbentette, hogy a keletnémet titkosszolgálatnak sikerült a hatalmi központ legfelsőbb körébe bejuttatni képviselőjét, aki az államvezetés legbizalmasabb politikai és személyi titkairól értesítette megbízóit. A kereszténydemokraták soraiban a későbbi kancellár, Helmut Kohl patronáltja, Hans-Adolf Kanter bizonyult a legeredményesebb „téglának”, mindenekelőtt azért, mert gazdaságpolitikai és pénzügyi információkkal látta el megbízóit. Kantert 1995-ben két évi börtönre ítélték. Az ország egyesítését követően az NDK egységpártjának örökébe lépett PDS szellemi vezetője, Georg Gysi került a Stasi-vádak középpontjába. A Bundestag mentelmi bizottsága 1998-ban véglegesen arra a megállapításra jutott, hogy a hajdani keletnémet kultuszminiszter fia 1975 és 1986 között az állambiztonsági szervek besúgója volt, és mint ügyvéd, ügyfeleiről tájékoztatta a hatóságot. A posztkommunisták ennek ellenére kitartottak mellette, Gysi ma a berlini szenátus gazdaságpolitikai szenátora.
Lengyelországban 1995. december 19-én robbant a bomba. Igaz, folyamatosan kísértett a múlt, így még a kommunizmus elleni harc szimbólumává vált Lech Walesát is meggyanúsították, hogy Bolek fedőnevű ügynök volt, Józef Oleksy akkori kormányfő belpolitikai válsággá fajult kémügye azonban ténylegesen megrázta az országot. Az Andrzej Milczanowski távozó belügyminiszter által a katonai ügyészséghez eljuttatott dokumentumok szerint ugyanis az Olin fedőnevű Oleksy 1983-tól folyamatosan adott át bizalmas adatokat a KGB-nek és utódszervezetének.
A Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) a botrány kipattanásakor igyekezett a kémügyet a távozó Walesa provokációjának beállítani, de felmerült a NATO-tagságot megakadályozandó moszkvai szál is, mivel a lengyel állambiztonsági hivatal az adatokat állítólag részben orosz forrásokból szerezte be. Az új belügyminiszter közben leváltotta a titkosszolgálatokat, s vele a kémügy kivizsgálását ellenőrző helyettesét, helyére pedig a kommunista titkosszolgálat egykori operatív tisztjét, a kormányfő munkatársát, Andrzej Anklewiczet nevezte ki. Aligha meglepő ezek után, hogy az ügyészség alig néhány hónap múlva bizonyítékok hiányában befagyasztotta az ügyet. Oleksynek mindenesetre a nyomozás megindulásakor le kellett mondania, de nyugodtan vezette a pártot, amelynek a lapok akkori állítása szerint több tagját is beszervezték egykor a szovjetek. Az újabb botrányokat megelőzendő, a tavaly ősszel a hatalomba ismét visszatért baloldal módosította a több képviselőjét, köztük ismét Oleksyt, valamint a frakció- és a miniszterelnöki hivatal vezetőjét kellemetlenül érintő átvilágítási törvényt, megváltoztatva az együttműködés definícióját és kivonva hatálya alól a volt kommunista hírszerzést, elhárítást és határőrséget. E kísérlet azonban kudarcba fulladt, mivel a napokban az alkotmánybíróság a módosítást az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítve megsemmisítette. A törvény értelmében egyébként azok az átvilágítási nyilatkozatra kötelezett személyek, akik letagadták vagy elhallgatták a volt kommunista titkosszolgálatokkal folytatott együttműködés tényét, tíz évig nem tölthetnek be közhivatalt.
Az 1991-ben még a csehszlovák parlament által elfogadott, Csehországban mindmáig hatályos átvilágítási törvény kimondja: a volt titkosügynökök és a kommunista vezetők a jogszabály életbelépésétől számított öt évben nem tölthetnek be közéleti tisztséget, vezető állást közintézményekben. A törvény hatályosságát többször meghosszabbították, s rendelkezései alapján történik mindmáig a központi állami hivatalok és intézmények vezető beosztású alkalmazottainak átvilágítása. A cseh parlament még 1993-ben jóváhagyott egy törvényt, amely a kommunista rendszert „bűnösnek, törvénytelennek és megvetendőnek” minősíti. Legutóbb, ez év februárjában a cseh parlament képviselőháza jóváhagyta az egypártrendszer titkosrendőrsége által megfigyelt személyekre vonatkozó akták általános hozzáférhetőségét lehetővé tevő törvényt. Bárkiről megtudható, milyen minőségben működött együtt a titkosrendőrséggel.
Szlovákiában az úgynevezett lusztrációs törvény első és egyben utolsó áldozata a pozsonyi bársonyos forradalom vezéralakja, Ján Budaj lett, akiről az első szabad választások eredményének ismeretében derült ki „együttműködési nyilatkozatot” írt alá a titkosrendőrséggel. Budaj ennek alapján nem lehetett az első demokratikusan megválasztott szlovák kormány elnöke. Érdekes azonban, hogy ennek következtében lett az Vladimir Meciar, aki akkor belügyminisztere volt a szlovák kormánynak. Ő volt az, aki bejelentette Budaj vétkét. S valószínűleg Meciar volt az is, aki ezzel az egyetlen aktussal lezárta a lusztrálás értelmét Szlovákiában. Meciart ugyanis úgy hívták viszsza, hogy a parlamentben rábizonyították, ő is ügynök volt, csak belügyminisztersége idején eltüntette saját anyagait.
Romániában a múlt feltárásának megakadályozása túlságosan sok befolyásos embernek állott érdekében, így az átvilágításhoz szükséges jogi keret csak igen későn, 1999-ben alakult ki. A jogszabály alapján felállt a Securitate arhívumait vizsgáló országos bizottság, amelynek egyrészt az (lenne) a feladata, hogy mindenki számára lehetővé tegye a saját magáról 1989 végéig készült iratcsomó áttanulmányozását, másrészt az, hogy például parlamenti választások, vagy magas állami tisztségekbe történő kinevezések előtt átvilágítsa a jelölteket.
A Milosevics-rezsim bukását követően a szerb kormány hozzáférhetővé tette a rendőrségi doszsziékat az érintettek számára. A sajtóban közzétettek egy telefonszámot, amelyen érdeklődhetett a polgár – bárki, aki úgy gondolta, erre megolt az oka –, hogy volt-e dossziéja a rendőrségen. Igenlő válasz esetén személyesen is befáradhatott a rendőrségre, s megtekinthette, áttanulmányozhatta, mi mindent gyűjtött össze róla Milosevics rendőrsége. Csak azt nem tudhatta meg, hogy ki szolgáltatott róla adatokat. Szerbiában egyébként most készítik elő az átvilágítási tövényt.
Oroszországban ez idáig nem okozott problémát a KGB-s múlt. Sőt, a népszerű filmsorozat egykori kémje, Stirlitz máig sokaknak példakép, s a régi dicsőség egyik pillére volt a KGB. Az annak idején évekig Drezdában szolgáló felderítő, Vlagyimir Putyin megválasztásakor sem okozott gondot ez a múlt, csupán az értelmiség egy szűk rétege dohogott kissé. A többség a tettre kész, jól képzett szakembert látta a volt kágébésben. Nem véletlen, hogy előtte is e körben – Sztyepasin, Primakov – kereste az utódot Jelcin. Ez a múlt csupán egyszer merült fel bortányszagúan, amikor az orosz politika fenegyerekéről, Vlagyimir Zsirinovszkijról terjesztették, hogy együttműködött a szervezettel.
Újbuda
Feketelistás cég is etetheti az újbudai menzákon a gyerekeket
