A Józsefvárosban lezárult a vita az iskolafelújításról

Sárközy Andrea
2002. 08. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Befejeződik a tanévkezdésre a VIII. kerületi, Somogyi Béla utcai általános iskola és óvoda átépítése. Az iskola épületéből tavaly nyáron választottak le 900 négyzetmétert óvodának. Az idén tavaszszal az ÁNTSZ hiányosságokat tapasztalt a főző- és tálalókonyhánál. Megállapították: nem a tervek szerint készültek el a helyiségek, és a munkafolyamatok balesetveszélyesek.
A Rév8 Rt. szerint a kivitelező Balo Kft. nem vállalta a munka befejezését, és az óvodához tartozó terasz megépítését sem, ezért késedelmi és meghiúsulási kötbért kellett fizetnie. Az összegből a Rév8 Rt. elvégeztette az elmaradt munkákat. A Balo Kft. főmérnöke, Petrik Péter úgy fogalmazott, hogy az ÁNTSZ nem az elvégzett munkát kifogásolta, hanem az üzemeltetést.
A terasz megépítésére időközben ajánlatot kért a Rév8 Rt. Öt ajánlattevő közül az Atlantic Kft.-t bízták meg a munkával. Az iskolaudvarból 300 négyzetmétert foglal el az új óvoda udvara, a kettőt egy közlekedőfolyosó választja el egymástól. A földszintes épület tetejére százhúsz négyzetméteres terasz épül, amelyet vaskonzolok támasztanak a földön. A tűzoltók a tűzvédelmi előírásoknak megfelelőnek találták az óvodát, és hamarosan a közműszolgáltatók is műszaki bejárást tartanak.
Néhány héten belül megtörténik az átadás, és a tanévet az óvodások és az iskolások is a felújított épületben kezdhetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.